Klasszikus

Három karmester vezényli a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának ünnepi koncertjét

2023.12.13. 16:25
Ajánlom
A 80. évfordulóját ünneplő Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara nagyszabású hangversennyel készül december 19-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A koncertet élőben közvetíti a Bartók Rádió, majd látható lesz az M5 kulturális csatornán is. Az évforduló alkalmából kötet is jelent meg a zenekar történetéről.

Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója, a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) ügyvezető igazgatója a december 19-i jubileumi koncertről elmondta: „olyan műsort akartunk összeállítani, ami sokat megmutat belőlünk, ugyanakkor nagyon szép és reprezentatív”. Három karmester, Vásáry Tamás, Kovács János és Riccardo Frizza is dirigál az eseményen, ahol elhangzik Liszt Ferenc Les Préludes-je, Mendelssohn 42. zsoltára, valamint felcsendül Richard Strauss Hősi élet című műve – közölte az MRME ügyvezetője.

A Rádiózenekar 80. évfordulója alkalmából könyv is jelent meg az együttesről, ennek kapcsán Devich Márton elmondta, a kötet szórakoztató módon, a lényeget megragadva, teljes képet nyújt a zenekar történetéről, köszönhetően László Ferencnek, a mű társzerzőjének. Kiemelte, fontos szerepet játszott a kötetbe kerülő képek válogatása. Mint mondta, ebben azok a művészek segítettek, akik korábban a zenekarban dolgoztak: példaként említette Geiger Györgyöt, akinek fotóarchívumából válogattak vagy Fodor Ildikót, a zenekar hegedűművészét, aki szintén fotóival segítette a kötetet. Devich Márton elmondása szerint egészen különleges fotók is vannak a kötetben: mint például a fiatal Kocsis Zoltánról vagy Ránki Dezsőről.

29odalFrizzaZAKszivretettkezzel-151403.jpg

Riccardo Frizza és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara (Fotó/Forrás: Magyar Rádió Művészeti Együttesei)

László Ferenc kultúrtörténész, A muzsika hullámhosszán című kötet társszerzője elmondta, sokféle kihívást jelentett a kötet megalkotása: egyrészt be kellett mutatni a zenekar intézményi történetét, másrészt Devich Márton szerzőtársával megpróbálták felidézni, milyen lehetett a zenekar belső élete. Ebben segített a forrásként megmaradt zenekari napló, amely nemcsak azt rögzíti, milyen koncertek, felvételek zajlottak, hanem azt is, milyen volt a zenekar belső élete.

Ebből a naplóból az is kiderül, hogy az adott zenekarnak milyen volt a karmesterekről, művészekről vagy egy-egy turnéról a belső értékítélete

– fűzte hozzá. Elmondta, Devich Mártonnal megkísérelték elhelyezni a zenekar történetét abban a nagy egészben, amit a magyar történelem a 20. században vagy az ezredfordulón jelentett. A zenetörténész hangsúlyozta: ebben a kötetben azt is meg szerették volna mutatni, hogy a zenekar a szimfonikus együttesek sorában is különleges intézmény, mivel sokkal nagyobb a repertoárja, sokkal több kortárs zenét játszik, valamint sokkal nagyobb a mikrofon- és felvételi rutinja, mint más együtteseknek. László Ferenc felidézte, hogy a zenekar az 50-es évek első felétől, kelet felé kezdett el turnézni, Lengyelország volt az első állomás.

Majd az 1950-es évek végétől megindult egy intenzív nyugati jelenlét: ennek részeként a Rádiózenekar volt az első olyan magyar együttes, amely eljutott az Egyesült Államokba.

Itt több turnéja is volt, ami hihetetlenül vonzóvá tette a zenekart a magyar muzsikusok számára – hangsúlyozta László Ferenc. Hozzátette: ez segített abban, hogy a zenekar bekerüljön a nemzetközi zenei élet köztudatába, és egyúttal a rangját is emelte. László Ferenc arról is beszélt, hogy a 80 év alatt a zenekarnak több nagy zenekarnevelő karmestere is volt. Példaként említette Ferencsik Jánost, Somogyi Lászlót, Lehel Györgyöt, Vásáry Tamást és Fischer Ádámot.

80 éves a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

2023. december 19. 19:30, Müpa

Liszt: Les Préludes
Mendelssohn: 42. zsoltár („Wie der Hirsch schreit nach frischem Wasser”), op. 42

R. Strauss: Hősi élet, op. 40

Vezényel: Vásáry Tamás, Kovács János, Riccardo Frizza

Közreműködik: Pasztircsák Polina (szoprán), Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)

Fejléckép: Vásáry Tamás és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara (forrás: Magyar Rádió Művészeti Együttesei)

„A zenekar a hangszerem” – interjú Riccardo Frizzával

Kapcsolódó

„A zenekar a hangszerem” – interjú Riccardo Frizzával

Az idei évadtól Riccardo Frizza a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek új vezető karmestere. A világhírű dirigens lelkesen mesélt a Fideliónak a Rádiózenekarral végzett munkájáról, operai tapasztalatairól és természetesen jövőbeli terveiről is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.