Klasszikus

Hétezer ember hallgatta a Budapesti Fesztiválzenekart

2022.06.21. 14:55
Ajánlom
Személyesen üzent Philip Glass a Fesztiválzenekar múlt szombati koncertje alkalmából, amelyen a világhírű zeneszerző monumentális darabjának európai ősbemutatóját tartották. Az öt év után a Hősök terére visszatérő BFZ évadzáró koncertjén a becslések szerint hétezren vettek részt.

Nagy örömmel tölt el, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar mutatja be Európában először a Rámakrisna-passió című művemet Magyarországon és Olaszországban.

Remélem, Rámakrisna szavai utat találnak az új közönséghez. Köszönöm!” – üzente a világhírű amerikai zeneszerző, Philip Glass, akinek oratóriumát Fischer Iván vezényletével hétezer fős közönség hallgatta a Hősök terén június 18-án, szombaton. A 2006-ban írt nagyszabású mű főszerepeiben közreműködött Maria Stella Maurizi (szoprán), Peter Harvey (bariton), Szilágyi Szilárd (tenor), Földesi Ildikó (szoprán) és Magyar Péter (kontratenor), illetve Szabó Soma karigazgatásával a nyíregyházi Cantemus Vegyeskar. A darabot a zenekar pár nap múlva Olaszországban, a spoletói fesztivál nyitóeseményeként is előadja, ott a több mint ötszáz éve alapított római Santa Cecilia Akadémia Kórusa lép színpadra a BFZ-vel.

A világ tíz legjobb zenekara között számontartott Fesztiválzenekar közel három évtizede rendez ingyenes, szabadtéri koncerteket Budapesten. A Hősök terére öt év elteltével tértek vissza a Szent István tér és a Tabán után. A zenekar Spoletót követően nyári szünetet tart, de a fellépések nélküli időszakban is Britten A csavar fordul egyet című operáját próbálják, majd legközelebb augusztusban Svájcban, Németországban és Olaszországban zenélnek,

de ígérik, kisebb magyarországi meglepetéskoncertek formájában a balatoni közönség is találkozhat velük.

Fejléckép: Koncert a Hősök terén (forrás: Budapesti Fesztiválzenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.