Klasszikus

Japánban turnézik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

2023.01.10. 13:30
Ajánlom
Az együttes összesen hat koncertet ad január 12. és 23. között Tokióban, Fukuokában, Nagoyában, Kamakurában és Oszakában. Valamennyi hangversenyt Kobajasi Kenicsiro vezényli, aki videóüzenetet is küldött a zenekarnak.

A turné programjában elhangzik Beethoven Egmont-nyitánya, Bruch I. (g-moll) hegedűversenye Beethoven V. (Esz-dúr) zongoraversenye, Dvorák IX. „Az Újvilágból” szimfóniája, valamint Csajkovszkij V. szimfóniája. Az előadások szólistája a Japánban igen népszerű Mariko Szendzsu hegedűművésznő, Ikujo Nakamicsi és Mao Fudzsita zongoraművészek.

Valamennyi hangversenyt Kobajasi Kenicsiro vezényli, aki sok szállal kötődik a Nemzeti Filharmonikusokhoz.

A zenekar (korábbi nevén Magyar Állami Hangversenyzenekar) egykori vezető karmestere, Ferencsik János volt, akitől a fiatal Kobajasi nagyon sokat tanult, és idővel segédkarmesteri szerepet töltött be a mester mellett. Ferencsik halálát követően 1987-ben felkérték, hogy az együttes vezető karmestere legyen. Ezt a pozíciót 1992-ig töltötte be, majd a zenekar örökös tiszteletbeli elnök-karnagya címmel tüntette ki. Kobayashi 1994-ben megkapta a Magyar Köztársaság érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést, majd 2010-ben a Magyar Kultúra Követe címet.

Kobajasi Kenicsiro nagyon várja a koncertkörutat a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, köszönetét ebből az alkalomból egy videóüzenetben fejtette ki.

A turné részletes programja

január 16. hétfő, 19:00 - Tokió

SUNTORY HALL (2006 férőhely)
Beethoven: Egmont-nyitány, op.84
Bruch: I. (g-moll) hegedűverseny, op.26 – km.:  Mariko Szendzsu - hegedű
Dvořák: IX. (e-moll) szimfónia “Az Újvilágból”, op.95
Vezényel: Kobajasi Kenicsiro

január 17.kedd, 19:00 - Tokió

SUNTORY HALL (2006 férőhely)
Beethoven: V. (Esz-dúr) zongoraverseny, “Emperor”, op.73 – Km.: Ikujo Nakamicsi - zongora
Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, op.64
Vezényel: Kobajasi Kenicsiro

január 18. szerda, 19:00 – Fukuoka

ACROS FUKUOKA SYMPHONY HALL (1867 férőhely)
Beethoven: Egmont-nyitány, op.84
Bruch: I. (g-moll) hegedűverseny, op.26– Km.: Mariko Szendzsu – hegedű
Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, op.64
Vezényel: Kobajasi Kenicsiro

január 19. csütörtök, 19:00 – Nagoya

AICHI PREFECTURAL ARTS THEATRE CONCERT HALL (1800 férőhely)
Beethoven: Egmont-nyitány, op.84
Bruch: I. (g-moll) hegedűverseny, op.26 – Km.: Mariko Szendzsu - hegedű
Dvořák: IX. (e-moll) szimfónia “Az Újvilágból”, op.95
Vezényel: Kobajasi Kenicsiro

január 21. szombat, 14:00 – Kamakura

KAMAKURA ARTS CENTER (1500 férőhely)
Beethoven: Egmont-nyitány, op.84 
Beethoven: V. (Esz-dúr) zongoraverseny, “Emperor”, op.73 – Km.:  Mao Fudzsita - zongora
Dvořák: IX. (e-moll) szimfónia “Az Újvilágból”, op.95
Vezényel: Kobajasi Kenicsiro

január 22. vasárnap, 14:00 – Oszaka

THE SYMPHONY HALL (1704 férőhely)
Beethoven: Egmont-nyitány, op.84
Beethoven: V. (Esz-dúr) zongoraverseny, “Emperor”, op.73 Km.:  Mao Fudzsita – zongora
Dvořák: IX. (e-moll) szimfónia “Az Újvilágból”, op.95
Vezényel: Kobajasi Kenicsiro

Fejléckép: Nemzeti Filharmonikus Zenekar (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

„Az ember nagyon rugalmas” – Beszélgetés Kobajasi Kenicsiróval

Kapcsolódó

„Az ember nagyon rugalmas” – Beszélgetés Kobajasi Kenicsiróval

Lassan ötven éve lesz, hogy az egész ország a szívébe zárta a Magyar Televízió Karmesterversenyét megnyerő japán dirigenst. Kobajasi Kenicsiró idén ismét Magyarországra látogatott, és a MÁV Szimfonikus Zenekar évadbejelentésének díszvendége volt. Itt mesélt nekünk hosszú pályája tapasztalatairól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.