A koncerthez kapcsolódó játékunkban a zenekarról már volt szó, az est karmesteréről azonban kevés szó esett eddig. Nosang Geum 1953-ban született muzsikus családból: apja elismert zeneszerző, anyja zongorista. Első tanárai szülei voltak. A Szöuli Zeneművészeti Főiskolán folytatott zongora-tanulmányok elvégzése után a Hanyang Egyetemen folytatta tanulmányait, emellett 19 éves korában már részt vett az Amerikai Kulturális Központ által rendezett karmester-kurzuson, ahol alkalma volt nemzetközi hallgatóság előtt bemutatkozni. Ezután a Szöuli Filharmonikus Zenekar akkori zeneigazgatója, Chaedong Cheong tanította, mjd 1975-ben a Szöuli Ifjúsági Zenekar karmesterévé nevezték ki. 1980-tól öt éven át Bécsben, az ottani Zeneművészeti Főiskola karmesterképző szakán tanult tovább, a híres Otmar Suitner professzor irányítása alatt.
A későbbiekben vendégkarmesterként rendszeresen vezényelte az Alsóausztriai Tonkünstler Zenekart és a bécsi Pro Arte Zenekart. 1986-ban tért vissza Koreába, ahol több nagy zenekart vezényelt és dirigált a Koreai Nemzeti Operában, a Gwangju City Operában és a Hankook Operában is. 1989-től 1993-ig a Gwangju-i Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója. 1996-tól 2005-ig egy másik nagy koreai város, Incheon zenekarát vezette és egy tajvani vendégszereplés kapcsán létrehozta a Tajvan-Incheon Nemzetközi Szimfonikus Zenekart, amellyel azután hosszú turnéra indultak, mindkét országban. Ő volt az első koreai karmester, aki Kínában, a Shanghaji Filharmonikus Zenekart vezényelte. 2006-ban visszatért a Gwangju-i Zenekar élére, emellett 2011 januárja óta vezényli a Daejeon Filharmonikus Zenekart, melynek ő a hetedik zeneigazgatója.