Az est címe, Kortárs romantikusok volt, nos, ezzel azért még nem vagyunk beljebb, viszont, ha megnézzük a kínálatot, Orbán György, Dubrovay László és Gyöngyösi Levente neve tűnik fel. A három szerző már valamilyen módon magyarázza is a címválasztást, vagyis jó eséllyel számíthatunk arra, hogy valami újat, de a fülünknek nem is olyan szokatlan darabokat fogunk hallani.

Hollerung Gábor, Pasztircsák Polina és a Budafoki Dohnányi Zenekar (Fotó/Forrás: Posztós János / CAFe Budapest)

Ebbéli sejtésünket csak erősítheti, - bár zenekari művek voltak az est programján - ha Orbán, kórus-, főként gyermekkari műveit idézzük fel magunkban, vagy Dubrovay László, legutóbb nagyközönség előtt először elhangzó egész estés táncjátékára gondolunk. Nem kellett tehát attól tartanunk, hogy egy olyan kortárs előadásba csöppenünk, ahol a hallottak alapján egyedül, kirekesztetten érezzük magunkat, holott tudjuk, valami fontos, zenetörténetileg jelentős esemény zajlik éppen.

Kapcsolódó

Húsz év után debütál Dubrovay Faust-balettje

A Müpa színpadán Dubrovay László, Faust az elkárhozott című, húsz évvel ezelőtt született előadásának bemutatóját láthatja a közönség a Tavaszi fesztivál keretein belül, április 22-én. A műhöz Vincze Balázs készít különleges koreográfiát.

Ha a program áttekintése után még maradt bennünk bármi fenntartás, azt Hollerung Gábor, az esten közreműködő Budafoki Dohnányi Zenekar vezetőjeként, illetve az est házigazdájaként mindjárt el is oszlatta. A zenekar és vezetője mára már talán okkal feltételezhetően ismert a  Megérthető Zene  című koncertekről, amely alkalmakon a hallgató értő és közönségbarát módon ismerkedhet meg egy-egy klasszikus alkotással. Ennek a hangversenynek nem a darabok ismertetéséről kellett volna szólnia, de Hollerung Gábor mégsem állta meg, hogy ne ragadjon mikrofont, a közönség egyébként nagy örömére.

Angelica Leánykar és a Nemzeti Énekkar férfikara (Fotó/Forrás: Posztós János / CAFe Budapest)

Első pillanatra persze furcsa lehet a szituáció, hiszen nem egy olyan színházi analógiát tudnánk példaként hozni, ahol miután lemegy, az amúgy kortárs színházi eszközökkel színpadra vitt darab, egy szereplő, az előadás fináléjába komponáltan, gyorsan summázza, hogy miről is szólt, mit láttunk és hazafelé tartva min kellene, hogy gondolkodjunk.

Szerencsére itt nem ez volt a helyzet, vagyis Hollerung nem szerette volna megmondani, hogy itt és itt ezt írta a szerző, emiatt, itt meg itt, tessék ezt meg ezt érezni. Sokkal inkább néhány, alapvetően magától értetődő dologra hívta fel a figyelmet, vagy inkább erősített rá. Orbán György szerenádjával (Szerenád, No. 4) kapcsolatban például megtudhattuk, hogy mivel szerenád, biztos, hogy „szépre” van megírva, különben a szerenádozó nem érné el a célját. Megtudhattuk azt is Hollerung Gábortól, hogy mégis miért járunk mi koncertre. Igen, a felhangok miatt.

Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Zenekar (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)

Ugyanis, ha egy szerző minél több felhangot használt, nos, annál szebb lesz a hangzás, és ez a módszer jellemző a zenetörténet egy jelentős hányadára. Abba persze ne menjünk bele mélyebben, hogy ez a tétel megállja-e a helyét, vagy, hogy egyáltalán lehet-e ez egy tétel, de ehelyütt, és a koncertélmény szempontjából ez most nem is érdekes. Hollerung Gábor egyáltalán nem zeneelméleti vitát szeretett volna indítani a felhangrendszer tanáról, mindössze valamiféle, a laikus műélvező közönség számára is elfogadható magyarázatot adni arra, hogy amit a 20. század fordulója óta időről időre hall a koncerttermekben miért is olyan szokatlan a fülnek. Tehát végeredményben ezt a félmondatot még bővíteni lehetne és kellene is, de arra elég volt, hogy adott estén felfokozott lelkesedéssel várjuk a felhangzó zenei anyagokat.

Kapcsolódó

Ismét dallam és harmónia

Az elmúlt hetven év egyik legnagyobb szabású eredeti balett-kompozícióját több mint húsz év elteltével először mutatják be a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Vincze Balázs koreográfiájával április 22-én. A Faust, az elkárhozott történetéről a zeneszerzővel, Dubrovay Lászlóval beszélgettünk.

 Az estére visszagondolva az előbb emlegetett félmondatok tették azt teljessé, amihez persze a darabokat is meg kellett hallgatnunk. A Dohnányi Zenekar koncertjei rendre tudnak meglepetéseket okozni, erről legutóbb a Zempléni Fesztiválon került sor, amiről itt irtunk.

Kapcsolódó

Jobb, mint a tokaji bor

A sárospataki Rákóczi-vár udvarán Mozart és Bartók műveivel vette kezdetét a 25 éves Zempléni Fesztivál idei eseménysorozata augusztus 12-én este. A magas színvonalú előadásokkal és gasztronómiai élményekkel tarkított nyitóhétvége után úgy véljük, érdemes ellátogatni az augusztus 21-ig tartó zenei örömünnepre akár csak egyetlen program erejéig is. Ha pedig tehetjük, hagyjuk otthon az autónkat, hogy a koncertek alkalmával nyugodtan belekóstolhassunk a Tokaji Borvidék remekeibe is.

Az együttesen koncertről koncertre érezhető, hogy a művek adekvát tolmácsolásába fektetett munka meghozza a gyümölcsét, ezért ha éppen olyan érzésünk van, hogy valami nincs rendben, érdemes arra gondolnunk, hogy bizonyára adott koncert előtt a kelleténél kevesebb próba állt a zenekar rendelkezésére. Az esten Hollerung Gábor kínosan ügyelve a megfelelő ritmusra és tempóra kifejezetten pontos jelzéseket adott, sok esetben azonban a lezárások ennek ellenére pontatlanok maradtak. Talán utóbbi volt az oka annak, hogy az ütőszólamból az egész este folyamán valamiféle aggodalom, olykor görcsös koncentráció sugárzott, ami sokszor az arckifejezéseken is meglátszott. Örömteli ugyanakkor, ahogy a karmester észleli a szólista jelenlétét, és végig a kísérője maradt ezúttal Balázs János intenzív, fiatalos zongorajátékának, (Dubrovay: II. zongoraverseny – „Concerto romantico”) amiről túlzás nélkül lehet szuperlatívuszokban beszélni. Utolsóként Gyöngyösi Levente Istenkép című műve hangzott el, amely Szőts Géza szövege által is az 1956-os események előtti főhajtásként volt értelmezhető. Pasztircsák Polina és Gábor Géza mellett az Angelica Leánykar (karigazgató: Gráf Zsuzsanna) és a Nemzeti Énekkar férfikara (karigazgató: Somos Csaba) tették fel a koronát az estére az amúgy rövid, koncentrált, de frappáns alkotásban.