Klasszikus

Mozart-figurát dob piacra a Playmobil

2019.11.13. 13:05
Ajánlom
A minizeneszerzőt – amelyhez hegedű és vonó is jár – a salzburgi Mozarteum alapítvánnyal közösen mutatta be a játékgyártó.

Mint a Mozart család örökségének ápolója, amely azt tartja célkitűzésének, hogy Mozart zenéjét, életét és személyiségét minél több emberhez, minél több generációhoz eljuttassa,

a Playmobillal közösen dolgoztunk ki egy új figurát, Wolfgang Amadeus Mozartot" - indokolja a lépést az alapítvány a közleményében. "A hegedűvel és vonóval felszerelt Playmobil Mozart a szülőháza előtt áll, ezzel játékosan mutatja be az egyik legnagyszerűbb zeneszerzőt. Nemcsak munkássága, de személyisége is 250 éve bűvöli el a közönséget. Ez a figura játékos formában nyújt betekintést az életébe és a korabeli Salzburgba fiataloknak és öregeknek egyaránt."

Rolando-Villazon_Johannes-Honsig-Erlenburg_c_Wolfgang-Lienbacher-105605.jpg

Rolando Villazon tenor és Johannes Honsig-Erlenburg, az alapítvány elnöke a mini Mozarttal (Fotó/Forrás: Salzburg Mozarteum Foundation)

A bábu tervezésénél és megvalósításánál a lehető legnagyobb hasonlóságra törekedtek (már amennyire ebben a műfajban ilyesmiről beszélhetünk), ezért ezt a feladatot a Mozarteum kutatórészlege látta el.

Mozart a hagyományos piros kabátját viseli - természetesen zsabóval - fekete cipőt a korban divatos nagy csattal. A fehér paróka egy apró copffal státusszimbólumnak számított, a saját hajat hátul egy fekete szalaggal, masnival fogták össze. 

Mozart ötévesen már tudott zongorázni, ezután kezdett a hegedűvel foglalkozni. Hegedűversenyeit Salzburgban írta.

A feljegyzések szerint kiváló zongora- és hegedű játékos volt, bár később vegyes érzelmekkel állt az utóbbi hangszerhez.

A Münchenben, Mannheimben és Párizsban tett utazásairól 1778-79-ben írott leveleiből tudjuk, hogy fellépésein a hegedűversenyeit is előadta és játszott szólót is. Lenyűgözte a közönség lelkesedése a játéka iránt. Ennek ellenére a zongora maradt a fő hangszere élete utolsó tíz évében, 1781-től 1791-ig.

Mozart_Playmobil_c_ISM-105605.jpg

Playmobil Mozart (Fotó/Forrás: Salzburg Mozarteum Foundation)

A kis készletben Mozart az előtt a jellegzetes, sárga ház előtt áll, ahol 1756 január 27-én megszületett. A Getreidegasse 9 szám 1917 óta van az alapítvány tulajdonában, mára pedig a világ egyik leglátogatottabb múzeuma. A salzburgi Mozarteum alapítvány és a játékgyártó cég együttműködésében kerül piacra novembertől a különleges figura.

A Playmobil Mozatot 3.99 euróért lehet megrendelni vagy a múzeumban megvásárolni. A befolyt összeget az alapítvány Mozart örökségének ápolására fordítja a tájékoztatás szerint.

Többek között a KlangKarton elnevezésű oktatási programra, amelynek keretében gyerekek, fiatalok és családok juthatnak el a korosztályukra szabott koncertekre, foglalkozásokra vagy művészekkel folytatott beszélgetésekre. Emellett a pénz hozzájárul ahhoz, hogy Mozart operák bemutatását segítsék vele például Kubában vagy Argentínában.

Rolando-Villazon_Mozarts-Kindergeige_c_Wolfgang-Lienbacher-105605.jpg

Rolando Villazon tenor a mini Mozarttal (Fotó/Forrás: Salzburg Mozarteum Foundation)

Rolando Villazón tenor, a Mozart Week Festival intendánsa, Mozart nagykövet hozzátette: “Nagyon örülök, hogy rajtam kívül van egy másik képviselője is az új, apró barátocskám formájában. Ezentúl mindig magammal viszem a bőröndömben szuvenírként, ha utazom. Salzburgban még 250 évvel a halála után is igaz, hogy Mozart él és jól van."

A Playmobil nem első alkalommal önt műanyagba egy híres embert. 2017-ben például a reformáció 500. évfordulója alkalmából Luther Mártont formázták meg játékfiguraként. Akkor az evangélikus egyházzal fogtak össze a Playmobil emberei és a figura a reformáció 500. évfordulójának nagykövete lett. Az akció olyan jól sikerült, hogy a Local online hírportrál német verziója szerint Luther volt minden idők legnagyobb számban értékesített Playmobil-figurája.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.