Elcsépelt frázis, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Ilyenkor a legtöbbször olyan háziasszonyokra gondolunk, akik készségesen kiszolgálják férjüket, nem várva viszonzást. Sokszor azonban ezek a nők maguk is alkotó emberek, akiknek tehetsége társukéhoz hasonló sikerekre is predesztinálhatta volna őket.
1. Giuseppina Strepponi Verdi
Verdi második felesége kora egyik legnagyobb lírai szopránja volt, éppen ezért az akkor még ismeretlen nevű zeneszerzőnek óriási megtiszteltetés volt, hogy Giuseppina elénekelte műveit. Azonban ami Verdi számára meghozta a sikert, Giuseppina számára végzetes volt: a Nabucco első előadásában annyira megerőltette hangszalagjait, hogy nem sokkal azután vissza kellett vonulnia. Mindezek ellenére kitartott szerelme mellett: tíz évnyi szeretői viszony után 1859-ben összeházasodtak és még ötven éven keresztül egymás mellett álltak.
2. Marie d'Agoult
Marie d'Agoult - ismertebb írói álnevén Daniel Stern - a francia romantikus irodalom és a politikai publicisztika jeles női képviselője volt. A nemesi származású hölgy boldogtalan érdekházasságban élt idős férjével, amikor megismerkedett a fiatal zongoristával, Liszt Ferenccel. Elhagyta férjét és több mint tíz évig tartó szerelmi viszonyba kezdett Liszttel, melyből három gyermek született. (Cosima lányuk egyébként Wagner későbbi felesége lett.) Habár korában jelentős politikai írásokat tett közzé, ma már talán csak Boldog és boldogtalan éveim Liszt Ferenccel címen írt emlékiratai maradtak fenn a köztudatban, melyből megtudhatjuk, milyen egy igazi művészfeleség sorsa.
3. Clara Schumann
Születése nevén Clara Wieck nyolc évesen találkozott az akkor 16 éves Robert Schumannal, aki Clara zongoratanár apjának növendéke volt. Clara maga is rendkívül tehetséges zongorista és komponista volt, ezért apja ellenezte a házasságot, melyben úgy látta, lánya feláldozza karrierjét. Végül apja beleegyezése nélkül összeházasodtak, összesen nyolc gyermekük született, Clara pedig anyai teendői mellett zongoraművészként is rendkívül sikeres volt. Ő volt az egyetlen előadó, aki teljes mértékben meg tudott felelni Schumann igényeinek és úgy tudta előadni annak műveit, ahogy azt ő elképzelte. Ki tudja, mire vitte volna Schumann egy ilyen értő előadó nélkül mint felesége?
4. Pásztory Edith
Talán ismerősebben cseng a zongoraművész neve Bartókné Pásztory Dittaként. Egy harmonikus művészszerelem volt az övék Bartókkal, melyből rengeteg zenemű és óriási sikerek születtek. Pásztory Dittának írta például Bartók III. zongoraversenyét is. Amikor férje halála után zongoraművészként a nyilvánosság elé lépett, szinte kizárólag csak Bartók-műveket játszott. A művek interpretációiba is átszűrődő lelki közelség és Pásztory Ditta művészi érzékenysége valószínűleg nagyban hozzájárultak a Bartók-művek sikeréhez is. Közös gyermeküket, Pétert egészen 15 éves koráig maga tanította a zeneszerző, betegsége azonban nem kedvezett a fiú zongoratanulmányai folytatásának. Bartók Péter Apám címmel írta meg emlékezéseit.
5. Camille Claudel
Rodin szerelmének élete tipikus női művészsors - a nőé, aki számára fontosabb a szerelem, mint a saját karrierje. Camille nemcsak szerelmére, de mesterére is akadt Rodin személyében, a tehetséges fiatal nő számára ugyanis ez volt az egyetlen lehetőség a tanulásra. A művészeti akadémiák a XIX. század végén nem engedtek be soraikba hölgyeket. A tehetséges Camille hamarosan Rodin első számú segédje lett. Mivel szobrászati stílusuk megtévesztésig hasonló volt, sok nagy kompozíció mellékalakjait a lány mintázta meg. Tíz évnyi közös munka és szerelem után Rodin ráunt szerelmére, és egyszerűen kidobta. Camille belebolondult elvesztésébe. Elmegyógyintézetben végezte, ráadásul művei Rodin kompozícióinak részeként beleolvadtak a mester életművébe.
6. Modok Mária
Czóbel Béla feleségének sorsa is árnyéksors volt. Modok Mária sikeres festőnő volt, amikor megismerkedett Czóbellel, de utána főfoglalkozású feleség lett belőle, aki csak titokban festett, férje ugyanis nem a művésztársat, hanem a nőt kereste benne. Modok Mária kis képeit levágott vászondarabokra, bonbonos-dobozok hátoldalára festette, miközben örömmel nyugodott bele, hogy saját karrierjét feláldozza férje önzésének oltárán. Czóbel csak akkor jött rá, hogy milyen nagy művész élt csöndben mellette, amikor a temetés után rendezgette imádott felesége holmiját, és egymás után kerültek elő az apró remekművek a fiókok mélyéről.
7. Katharine Faulkner Swift
Katharine Faulkner Swift – vagy ahogy Gershwin szólította: Kay – az első női musicalszerző volt. Neve azonban nem szerzőként, hanem Gershwin egyik slágerének névadójaként vált ismertté, hiszen ő ihlette az Oh, Kay! című számot, ami az első viharos sikert hozta a zeneszerző számára. Pedig Kay több volt, mint múzsa: Gershwin zenei tanácsokat kért a klasszikus zenében és zeneelméletben nála sokkal otthonosabban mozgó Kaytől. Munkakapcsolatuk szerelemmé alakult, ami feltűnt Key férjének is. Miután elvált tőle a férfi, boldogan éltek Gershwin haláláig, házasságra azonban nem kerülhetett sor, mert Gershwin anyja nem egyezett bele, hogy fia egy nem zsidó nőt vegyen el. Kay 95 éves korában hunyt el - míg eszénél volt, Gershwin zenei hagyatékát gondozta.
8. Alma Maria Mahler-Werfel
Egy bécsi festő lányaként született a szépségéről messze földön híres hölgy, Alma Maria. Nem csak szép volt, de tehetséges is: számos dalt komponált Rilke, Novalis, Heine, Gustav Falke és mások verseihez. Zeneszerzői munkássága kivételesen akkor sem szorult háttérbe, amikor hozzá ment Gustav Mahlerhez, aki kilenc évvel ezután meghalt. Úgy tűnik, tudott ihletet meríteni a művész férfiakból, hiszen Mahler halála után szerelmi viszonyba keveredett Oskar Kokoschka festővel, majd feleségül ment Walter Gropius építészhez, akitől elvált. Végül házasságot kötött Franz Werfel íróval. Ő a háziasszony és a művésznő-státusz között talált egy kellemes középutat: a két világháború közötti időszakban a szalonja számos művész találkozóhelye volt.
9. Dorothea Tanning
Ismerősen cseng Önöknek Dorothea Tanning neve? Férje, Max Ernst sokkal közismertebb a szürrealizmus egyik alapítójaként, pedig Dorothea legalább akkora sikereket ért el korában képzőművészként, mint férje. Ráadásul még írt is. A '40-es években a francia avantgárd alkotóinak közösségében már reflektáltabban lehetett foglalkozni a női kérdésekkel. A róluk készült fotómontázs például jól modellezi a férfi és a női művészek társadalmi megítélését. Ő maga a legújabb technikákon keresztül járta körbe a női témákat. 2011-ben Köztes életek: a művész és az ő világa címen írt memoárt.
10. Frida Kahlo
Neki sikerült, ami a lista többi szereplőjének nem, de a sikert nem adták ingyen. Művészi áttörésére egy tragikus buszbaleset után került sor, ami után terápiára használta a festészetet. Férje, Diego Rivera a korszak legismertebb mexikói művésze volt, aki ekkorra már igen nagy hírnévre tett szert – festőként és nőcsábászként egyaránt. Viharos kapcsolatuk kezdetén Frida megmutatta a betegsége alatt festett képeit. Rivera egyből felismerte a benne rejlő festőt és nőt egyaránt: "a művészet történetében – mondta róla – ő volt az első asszony, aki higgadt könyörületeséggel jelenítette meg a csakis nő által megtapasztalható általános és konkrét élményeket.”