Izgalmas régizenei fesztivált rendezett a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Mária Terézia magyarországi látogatásának kétszázötvenedik évfordulója alkalmából. A nyitóelőadáson a csodálatosan felújított fertődi Esterházy-kastélyban pontosan azon a napon, pontosan azt az művet láthatta a közönség, mint egykor az uralkodónő. Joseph Haydn Aki hűtlen, pórul jár című darabja igazán szórakoztató vígopera, amely a koncertkörülmények között (jelzésértékű jelmezekkel) is megállta a helyét. Így az est nem csupán a történelmi megemlékezést szolgálta, hanem eleven művészi élmény is született.
Már maga a helyszín is megérdemli, hogy megemlékezzünk róla,
a kastély ugyanis amellett, hogy szemet gyönyörködtetően tárja a hallgatóság elé, milyen lehetett az élet az Esterházyak korában, informatív időutazásra is hív minket,
ahol az épület további sorsáról, viszontagságairól és renoválásáról is sok mindent megtudhatunk. A földszinten a termek nagyrészt eredeti berendezésüket kapták vissza, és a rokokó szemet gyönyörködtető természeti motívumai között két álomvilág rajzolódott ki: a faliképeken, porcelánvázákon és a lakktáblákon a varázslatos Távol-Kelet, legalábbis ahogyan a 18. századi ember azt elképzelte, a falakon és a szobrokon pedig a görög-római ókor világa, tökéletes istenformák, kis ámorok és allegorikus alakok képében.
A fertődi Eszterházy-kastély (Fotó/Forrás: Pilvax Films / Haydneum)
Az emeletre menet rögtön olyasmi tűnhet a látogató szemébe, ami nem illik az eddigi pompába: az egyik falon egyszerű vonásokkal rajzolt repülőgép és egy abból kiugró ejtőernyős látható.
A II. világháború során az épületet ugyanis kórházként használták, egy sebesült katona örökíthette meg, miért szorult ápolásra.
Erről a periódusról is árulkodik fönt egy terem, mint ahogy a restaurálási folyamat lépéseit is megtekinthetjük a kiállítótérben. De szintén az emeleten található az a két helyiség, amelyek a legszorosabban kötődnek látogatásunkhoz: a szobában, ahol pontosan kétszázötven éve az uralkodónőt elszállásolták, Mária Terézia és férje egész alakos portréja függ, az Apolló-teremben pedig, mire odaértünk, már minden készen állt az esti koncertre.
Érdekes élmény egy dalművet ősbemutatója helyszínén meghallgatni, sok szó esik arról, hogy
a modern koncerttermekben ezek az alkotások egészen máshogy szólnak, mint amit eredeti közönségük megtapasztalhatott.
Valóban, itt, ahol épphogy elfért a zenekar és a hallgatóság, és ahol szünetre el is fogyott a levegő (ezt a problémát Eszterházy-mintás papírlegyezőkkel végül sikerült orvosolni), a muzsika kivételes intenzitással, telten és gazdagon csengett. Nem meglepő az a precizitás és könnyedség, mely a vígoperai stíluselemek gazdag és kifejező megszólaltatásával társult, ha olyan kiváló és szakértő muzsikusok közelítenek Haydn zenéjéhez, mint a Haydneum rezidens együttese, az Orfeo Zenekar és művészeti vezetőjük, Vashegyi György.
Ella Smith Vespina szerepében (Fotó/Forrás: Pilvax Films / Haydneum)
Az opera női főszerepét, a tűzrőlpattant és cseles Vespinát egy fiatal tehetség, Ella Smith énekelte.
Az új-zélandi szoprán most debütált a szerepben, de ezt senki nem mondhatta volna meg róla, könnyű, hajlékony, fényes hangja magabiztosan szólt,
szólamát igényesen formálta meg. Emellett a koncertkörülmények között is képes volt épp annyi színészi játékot adagolni, amennyi szükséges, hogy a darab komikus vonásai ne vesszenek el, de egyszersmind ne is hassanak idegenül egy nem színházként funkcionáló teremben. Különösen a két álruhás, elváltoztatott hangon énekelt áriája lett nagyon szórakoztató, jó volt látni, hogy még partnerei is mulattak a produkción.
A további szerepekben jellemzően olyan szólisták léptek fel, akik régóta dolgoznak Vashegyi Györggyel és együtteseivel. Kalafszky Adriána kedvesen naiv, de nem teljesen elveszett Sandrinát formált meg. Megyesi Zoltán szerencséje, hogy a régizenében a tenorokra olyan emberi gyarlóságokkal rendelkező figurákat írtak, mint amilyen Nencio is, mert remekül ki tud bontakozni a hasonló karakterekben. Bernhard Berchtold is lubickolt Filippo komikus szerepében, még ha néha egy kissé harsány is volt. A Nannit éneklő Szélpál Szilveszter pedig annyit fejlődött az utóbbi pár évben, hogy nem győzünk csodálkozni, megbízható pontot jelentett az előadásban a kedves, szerelmes fiatalember bőrébe bújva.
Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a szereplők az Eszterházy-kastély Apolló-termében (Fotó/Forrás: Pilvax Films / Haydneum)
A cseles Vespina végül összeboronálja testvérét és annak szerelmét, az önös érdekei által vezetett apa és a hűtlen szerelmes pedig – ahogy a cím is mondja – pórul jár. Az uralkodónő pedig meghallgathatta, amint a szereplők arról értekeznek: minek a pénz, boldogabb az ember, ha egyszerű, tisztességes életet élhet (ahogyan az később Haydn oratóriumában, Az évszakokban is felmerül). Már csak annyi kérdés maradt:
vajon egy ilyen nagyszerű leány, mint a főszereplő – akinek az esze és a szíve is a helyén van –, miért kényszeríti magához hűtlen kedvesét,
ha már a cselekmény során rájöhetett, a fiú egy fabatkát sem ér? De hát az operahősök, elvakulva a szerelemtől, csináltak már ennél butább dolgokat is.
Fejléckép: Haydn Aki hűtlen, pórul jár című operájának szereplői (fotó/forrás: Pilvax Films / Haydneum)
hírlevél
