Sem a karmestert, sem zenekarát nem most üdvözöljük először, sőt együtt is jártak már a Müpában – például a 2006-os Tavaszi Fesztiválon, amikor Haydnt, Brahmsot és Szymanowskit játszottak remek koncertjükön. Pappano igazi világpolgár. Olasz neve hallatán sokan tősgyökeres itáliainak hinnék, mégis egy angol kisvárosban, az Essex megyei Eppingben született 1959-ben, „éttermes” szülők gyermekeként. Amikor azonban tizenhárom éves lett, a család áttelepült az egyesült államokbeli Connecticutba, így esett, hogy Antonio huszonegy évesen már a New York City Opera korrepetitoraként kezdte meg pályáját. Indulásakor Daniel Barenboim adott karrierjének nagy lendületet azzal, hogy maga mellé vette a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. Dolgozott Barcelonában, Frankfurtban, asszisztenskedett (a Müpa közönsége által szintén jól ismert) Michael Gielen mellett is, majd 1992-ben a brüsszeli La Monnaie zeneigazgatója lett. Innen 2002-ben egészen a Covent Garden főzeneigazgatói székéig röpítette a siker.
Antonio Pappano (Fotó/Forrás: Musacchio Ianniello)
Hűséges típus, nem váltogatja sűrűn a számára otthont adó műhelyeket, hiszen azóta is a nagy presztízsű londoni operaház élén áll, bár 2005-ben a hasonlóképpen nagy múltú római szimfonikus zenekar, az 1908 óta működő Orchestra dell' Accademia Nazionale di Santa Cecilia vezetését is elvállalta (olyan elődök után, mint Igor Markevics, Giuseppe Sinopoli, Daniele Gatti, Myung-whun Chung). Aki ismeri művészetét, mindkét jelenlegi munkahelyét sorsszerűnek érezheti, az angol operát éppúgy, mint az olasz hangversenyzenekart, hiszen Pappano egyfelől született operakarmester, ezt bizonyítják kiváló Verdi-, Wagner-, Massenet-, Puccini-felvételei, másfelől vérbeli olasz dirigens, aki pontosan és szuggesztíven, egyszerűen és felszabadultan fejezi ki zenei elképzeléseit, és nagy íveket rajzolva képes összefogni a nagyformát.
Kapcsolódó
Antonio Pappanónak elege van
A Covent Garden zeneigazgatójának, Antonio Pappanónak elege van a "matematikus karmesterekből", akik a precízió oltárán feláldozzák a modern művek szellemiségét.
U9A3145
A Santa Cecilia Akadémia nagy múltú zenekarának élén mostanában készült felvételein pártfogó gesztussal fordul a fiatalok felé, ezt jelzi az összes zenekari kíséretes Schumann-zongoraműről készült felvétele a még csak huszonegy éves Jan Lisieckivel vagy Csajkovszkij és Prokofjev egy-egy zongoraversenye egy másik ifjú csillag, a Martha Argerich által is sokra tartott, huszonkét esztendős Beatrice Rana szólóival. Rugalmasság, nyitottság, sokoldalú érdeklődés – ez Pappano, ez jellemzi a római Santa Cecilia Akadémia Zenekarát, és ez tükröződik szeptember végi, Müpa-beli koncertjük műsorán is.
A nyitószám, Rossini Hamupipőke-nyitánya (1817) pezsgésével, színes hangszerelésével, melódiagazdagságával és lebírhatatlan életörömével ízelítőt adhat az operakarmester Pappano művészetéből. Nagyon el leszünk kényeztetve, mert a nyitány után rendhagyó módon két olyan nagyszabású, romantikus szimfónia következik, amilyenből egy koncertprogramon általában csak egy szerepel. Saint-Saëns 1886-os keltezésű 3. szimfóniája (c-moll, op. 78) nem hiába idézi a partitúra ajánlásában a nagy barát és pártfogó, az éppen abban az évben elhunyt Liszt emlékét: maga a kéttételes (de négy kisebb részre tagolódó) mű is a liszti gondolkodásmódot képviseli a témák szigorúan ökonomikus feldolgozásával és a „minden mindennel összefügg” elvével. Csajkovszkij 5. szimfóniája (e-moll, op. 64 – 1888) szintén nagy elődre tekint: Beethovenre, aki a maga Ötödikjével, a „Sors”-szimfóniával hasonló poétikájú és dramaturgiájú – a heroikus küzdést és a győzelmet ábrázoló – mű megírására ihlette az orosz romantikust.
Kapcsolódó
Látta már Camille Saint-Saëns-t vezénylés közben?
Ezen az 1915-ből származó, Sacha Guitry által készített némafilmen a francia zeneszerző II. (g-moll) zongoraversenyének elejét dirigálja.
Saint-Saëns 3. szimfóniája különleges hangszerelésű zenekari mű: zongorát és orgonát is foglalkoztat, s kiváltképp az utóbbi hangszer megszólalása teszi a darab hangzását bizonyos részletekben diadalmassá és fenségessé. Épp ezért e rendkívül hatásos kompozíciót „Orgonaszimfóniának” is szokás nevezni. Orgonaszimfóniák írása nem volt idegen a nagy orgonakultúrával rendelkező francia 19. század muzsikusaitól: Saint-Saëns kortársai közül írt orgonával kombinált szimfonikus művet Alexandre Guilmant és Charles-Marie Widor is. A 3. szimfónia olyan alkotás, amelynek megszólalásához ideális feltételeket kínál a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének pazar akusztikájú, tág hangzó tere, és kitűnő lehetőség ez a kompozíció arra is, hogy a terem nagyszerű adottságokkal rendelkező orgonája a maga teljes hangzáspompájában szólalhasson meg.
Pappano és a római Santa Cecilia Akadémia szimfonikus zenekara számára színek és karakterek szinte végtelen sokféleségének felvillantására ad lehetőséget ez a zenei lakomával felérő műsor – és nem utolsó sorban a klasszikus formák tisztaságának felmutatására a romantikus érzelmek viharai közepette.
hírlevél
