Különös arányokat mutatnak az egyes műfajok Dmitrij Sosztakovics életművében: míg zongoratriót mindössze kettőt írt, még a legutolsó, az 1971-ben szerzett 15. szimfóniája bemutatójára is életében került sor. A Zeneakadémia Kamarazene Nagyteremre sorozatában rendezett koncerten hallható lesz a csupán tizenhét évesen írt 1. zongoratrió, majd a 20. század legsötétebb éveiben, a II. világháború alatt komponált második, végül a halál árnyékát viselő, de az élet minden bizarrságát magába foglaló időskori szimfónia.
1. (c-moll) zongoratrió, op. 8
A tizenhat éves Sosztakovics nővére társaságában utazott a Krím-félszigetre, hogy tüdőbetegsége után lábadozzon, és hamarosan megismerkedett a vele egykorú Tatjana Glivenkóval.
Mitya megnőtt, lebarnult, jókedvű, és szerelembe esett
– tudósított Marija Sosztakovics anyjuknak öccse állapotáról. A szeretett leány lett a címzettje annak az eredetileg Poème címet viselő, első zongoratriónak, amelyhez az ifjú zeneszerző egy korábbi, részben elveszett zongoraszonátájának anyagát is felhasználta. Az egytételes mű első alkalommal 1924-ben a Moszkvai Konzervatóriumban csendült fel, hogy aztán hosszú időre rejtve maradjon a közönség elől. Csak a zeneszerző halála után adták ki az ekkor már hiányos kéziratot, melyet Sosztakovics tanítványa, Borisz Tiscsenko egészített ki.
És hogy mi lett a sorsa Tatjanának és Dmitrijnek? Éveken át kapcsolatban maradtak, leveleztek, meglátogatták egymást, ám lánykérésre nem került sor, Tatjana pedig 1929-ben máshoz ment férjhez.
2. (e-moll) zongoratrió
Bár már az 1. zongoratriót azzal a kritikával illette Sosztakovics egyik tanára, hogy a fiatalember túl erős vonzalmat táplál a groteszk iránt – amit ő dicséretként értelmezett –, a zeneszerző művészetének bizarr és ellentmondásos sajátosságai a későbbiekben bontakoztak csak ki igazán. Az 1944-ben írt 2. zongoratrió indítása alighanem meglepi azokat, akik a komponistának elsősorban a bombasztikus oldalát ismerik, ez a finoman kalandozó csellószólam a fájdalom húrjait szólaltatja meg.
A művet a szenvedés és a veszteség érzése járja át, Sosztakovics nem sokkal korábban elhunyt barátja, Ivan Szollertinszkij emlékének szentelte.
A neves zenetudós, húsz nyelv, a színház- és történelemtudomány kiváló ismerője, a modern zene lelkes pártfogója volt,
még a legsötétebb szovjet időkben sem volt hajlandó a zeneszerző ellen fordulni, amikor az a hivatalos kultúrpolitikától elütő művei miatt támadások célkeresztjébe került.
Elképzelhetetlenül nehéz lesz nélküle élni
– írta Sosztakovics az özvegynek, miután Szollertinszkij negyvenegy évesen szívroham áldozata lett.
A 2. zongoratrió éteri indítása után egy torz Scherzo-tétel következik. Nem tudunk őszintén vidámak lenni, valami nincs rendben ezzel a szinte cirkuszi harsánysággal megszólaló zenével. A harmadik tétel újfent a halottakat siratja, a zongorán felhangzó egyszerű koráldallam akár Bachot is felidézheti.Az imaszerű emelkedettségre azonban újabb groteszk tétel felel, egyfajta haláltánc, mely a végső pusztulást idézi. A zeneszerzőre erősen hatottak a sajtóhírek, melyek arról számoltak be, hogy
Treblinka és Majdanek koncentrációs táboraiban az őrök nem csupán megásatták zsidó foglyaikkal a sírjaikat, hanem kényszerítették őket, hogy táncoljanak azokon.
Bár Sosztakovics nem volt zsidó származású, mélyen együttérzett a sokat szenvedett néppel, akiknek kultúrája többször megjelent művészetében, még ha ez tovább rontotta is a hatalom szemében a zeneszerző megítélését. A zongoratrió utolsó tételében egy klezmerdallam utal az áldozatokra, amelyet a komponista később az önéletrajzi vonatkozású 8. vonósnégyesében is megidézett. A darab fájdalma nagy hatással volt kora közönségére, a bemutatón többen is elsírták magukat, ám a döntéshozók épp a pesszimizmust kifogásolták, felrótták Sosztakovicsnak, hogy a győztes háború végén ilyen sötét hangvételű művet írt.
15. szimfónia
Sosztakovics 1971-ben, megromlott egészségi állapottal, többszörös kórházi kezelés után kezdett bele 15. szimfóniájába, amely talányosságával máig foglalkoztatja az utókort. A korábbi, óriási apparátust megmozgató szimfóniák helyett ez a mű kisebb apparátusra íródott. Bár helyenként igen sötét hangvételű, és több ponton is a halált idézi, van néhány szinte komikusnak ható sajátossága. Mindjárt az első tételben rendszeresen felbukkan Rossini Tell Vilmos-nyitánya, groteszk hangulati váltást okozva. Maga Sosztakovics egyébként azt kérte a szimfónia premierjét vezénylő karmester fiától, hogy ne szóljon előre a zenészeknek erről az idézetről,
látni akarom az arcukat, amikor ráismernek
– mondta. A zeneszerző az első tételre a “játékbolt” jelzőt alkalmazta, ám később óva intette ismerőseit attól, hogy szavait túl komolyan vegyék.
A Tell Vilmos-nyitány alighanem mindenkinek a fülében cseng:
A további tételek is bővelkednek a zenei idézetekben. A legfeltűnőbb a negyedik indítása, Richard Wagner A walkür című operájának halálhír-jelenetének első hangjai csendülnek fel, hogy aztán azonnal a Trisztán és Izolda egyik részletébe torkolljanak. De előfordulnak még Beethovenre, Richard Straussra, Mihail Glinkára és egy saját műre történő utalások is. Sosztakovics egy levelében így nyilatkozott a szimfóniában fellelhető zenékről:
Magam sem tudom pontosan, miért szerepelnek ott az idézetek, de nem tudtam, nem tudtam nem belefoglalni őket.
A darab végén aztán egy még különösebb hanghatás is hallható, az ekkor már sokat betegeskedő Sosztakovics a kórházi gépek monoton, pittyegő-zakatoló hangját foglalta zenébe.
Igen érdekes a szimfónia utóélete; nagy hatással volt David Lynch rendezőre, aki a Kék bársony című film forgatókönyvének írása közben végig ezt a művet hallgatta, hangszórókból játszotta le a forgatási helyszíneken, hogy mások is érezzék a hatását, és a film zenéje is több ponton utal a darabra, néha egyenesen direkt idézet formájában.
A szimfónia kamaraváltozatát Viktor Derevjanko és Mark Pekarszkij készítette el, mivel az eredeti műben is igen nagy szerep jut az ütősszekciónak (egyedülálló különlegességként harangjáték szólóval kezdődik), a koncerten fellépő trió a második részben három ütőhangszeres művésszel is kiegészül Joó Szabolcs, Láposi Dániel, Hencz Kornél személyében.
Baráti Kristóf, Várdai István és Fejérvári Zoltán koncertje
Sosztakovics-est
Időpont: 2021. szeptember 29., 19:30-22:00
Helyszín: Zeneakadémia Nagyterem
Fejléckép: Dmitrij Sosztakovics (fotó: Leonid Lazarev / Getty Images Hungary)