Klasszikus

Új kezdet – a Hungarian Quartet első koncertje Perényi Miklós közreműködésével

2018.12.10. 11:50
Ajánlom
Keller András - világhírű hegedűművész, a Keller Quartet alapítója és a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója által frissen életre hívott, egész pontosan újjáalakított Hungarian Quartet első koncertjét hallhatja a közönség 2019. január 4-én a Zeneakadémia nagytermében.

A „szuperkvartett” tagjai, Keller mellett Pilz János, a Budapesti Fesztiválzenekar szólamvezetője és a Budapesti Vonósok vezetője, egykori Keller Quartet alapító tag; Fenyő László sztárszólista, a Karlsruhe-i Zeneakadémia cselló professzora és Homoki Gábor kiváló hegedűművész, ex-Kelemen Kvartett tag. A három hazai zenészgeneráció tudását, tehetségét integrálva az 1935-ben Végh Sándor által alapított és később Székely Zoltán által vezetett Hungarian String Quartet 1972-ben félbeszakadt munkáját kívánják folytatni.

Elődeink által képviselt külsőségektől mentes, de nagyon személyes zenélés hagyományát szeretnénk megújítani.

Hubay Jenő, Zathureczky Ede, Kovács Dénes a magyar hegedűművészet meghatározó mesterei magyarul beszéltek a hangszerükön és univerzálissá lett művészetük üzenete. Mi ehhez a kiveszőben lévő zenéléshez szeretnénk visszatérni.”- mondta Keller András.

Az együttes első, újévi koncertjén a sokszorosan díjazott, nagy népszerűségnek örvendő Perényi Miklós csellóművészt látja vendégül.

2019. január 4., 19.30 Zeneakadémia

BEETHOVEN: Nagy fúga, op. 133
BARTÓK: V. vonósnégyes, BB 110
SCHUBERT: C-dúr vonósötös, D 956

Hungarian Quartet: Keller András, Pilz János (hegedű), Homoki Gábor (brácsa), Fenyő László (cselló)
Közreműködik: Perényi Miklós (cselló)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.