Gavriel Lipkind, Boldoczki Gábor, és Jurij Bashmet után Ning Feng vendégszereplésével folytatódik a Liszt Ferenc Kamarazenekar idei bérletsorozata. A koncert Mendelssohn h-moll vonósszimfóniájával indul, majd d-moll hegedűversenyével és Camille Saint-Saëns Bevezetés és rondo capriccioso című műve elhangzása után Csajkovszkij Firenzei emlékével ér véget.
A Kínában született, Londonban tanult, jelenleg Berlinben élő Ning Fenget technikai tudása és költői, kifejező előadásmódja tette a fiatal generáció egyik legizgalmasabb zenészévé. Az 1721-ben készült „MacMillan" Stradivari hegedűn játszó művész olyan rangos versenyek díjazottja, mint a Hannoveri, a Queen Elisabeth és a Yehudi Menuhin Nemzetközi Hegedűverseny, de 2005-ben megnyerte az új-zélandi Michael Hill Nemzetközi Hegedűversenyt és 2006-ban a Nemzetközi Paganini Versenyt is. A londoni Royal Academy of Music-on szerzett tanulmányai végén ő lett az első diák, akinek a diplomahangversenyét maximális pontszámmal értékelték.
Az elmúlt évadokban Feng koncertezett többek között a Budapesti Fesztiválzenekarral, az Orosz Állami Szimfonikusokkal, a Strasbourgi Filharmonikus Zenekarral. Valamint fellépett a Sydney Operaházban, a Moszkvai Konzervatórium Nagytermében, a shanghai Oriental Művészeti Központban, a pekingi Nemzeti Előadó-művészeti Központban, a bécsi és a berlini Konzerthausban. Előadó-művészi karrierje mellett a lübecki Musikhochschule és a berlini Hochschule für Musik Hans Eisler iskolák hegedűtanára.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar 2014/2015-ös bérletsorozatából még két koncert van hátra: március 4-én Borisz Berezovszkij zongoraművész, május 13-án Michael Collins klarinétművész lép fel az együttessel.