Klasszikus

"Ütközet a krumpliföldön"

2007.10.08. 00:00
Ajánlom
Október 12-én kezdődik a Budapesti Őszi Fesztivál, amelynek művészeti vezetőjét, Kovalik Balázst Molnár Szabolcs kérdezte.

Kovalik Balázs

- Az idei fesztivál arculatát, így egy hónapon keresztül a budapesti utcaképet is régi mese-diafilmek és olyan szürreális című népnevelő diafilmekből vett kockák határozzák majd meg, mint például az "Ütközet a krumpliföldön". Gondolom, nem a retro-divat miatt választottátok ezt a feltűnő arculati elemet, hanem van valamiféle mélyebb üzenet is.

- A megelőző évekhez képest a mostani programban valamivel gazdagabb a kínálat filmekből. Túl azon, hogy lesz két önálló sorozat - az egyik mai orosz filmekből válogat, a másik a már hagyományossá váló Nemzetközi Táncfilm Fesztivál -, a film más művészeti ágakkal összekapcsolódva is megjelenik majd. A Zeneakadémián például Murnau 1921-es Drakula-filmjét (Nosfaratu, a borzalom szimfóniája) vetítjük Wolfgang Mitterer, egy fiatal osztrák orgonista-zeneszerző muzsikájával. Az orgonára és elektronikára komponált darab legalább olyan hátborzongató lesz, mint maga a film. Hasonló izgalmakat ígér egy másik némafilm-klasszikus, René Clair "Párizs alszik" (1923) című filmjének 2005-ös megzenésítése. A francia Yan Maresz muzsikáját az Ensemble Court-Circuit és IRCAM-mérnökök fogják megszólaltatni. De a képzőművészeti programok közé is tettünk filmes-projektet, Nemes Csaba Remake-jét.

- Nekem úgy tűnik, hogy - legalábbis mennyiségi szempontból - korábban hangsúlyosabban voltak jelen a fesztiválon a zenei és a tánc programok. Idén viszont a megszokotthoz képest erősebb a színházi kínálat.

- Ez nem volt tudatos, és a jövőben sem tervezzük, hogy valamilyen művészeti irányba eltolnánk a fesztivált. Most így alakult. De ha jobban megnézed, a zenei kínálat is elég feltűnő. Tíz éve az Őszi Fesztiválon mutatkozott be az UMZE, úgyhogy idén nagy koncertet adnak Kagel és Varėse műveiből. S ha már Varėse: egyik legelkötelezettebb csodálója, Frank Zappa előtt tisztelgünk egy délután négy órától éjfélig tartó koncertfolyammal. Csalog Gábor pedig mai művek társaságában Beethovent játszik majd a Trafóban.

- Nagyon megnyomtad, hogy Beethoven és Trafó.

- Igen, mert szerintem az nem jó, hogy alternatív helyeken csak úgynevezett alternatív művészethez lehet hozzájutni, tradicionális helyeken meg csak klasszikushoz.

- Ez akkor azt is jelenti, hogy ezúttal nem kerested a speciális helyszíneket, a gőzfürdőt, a metróállomást, a romkocsmát, amelyek szinte már az Őszi Fesztivál védjegyévé váltak?

- Igen is meg nem is. A különleges helyszínek most is nagyon vonzanak. Lesz például épületbejárás a Kőbányai Sörgyárban és a Kelenföldi Hőerőműben. De idén fordítottunk a dolgon, és megpróbálunk kísérletező szemléletű darabokat vinni hagyományosnak mondott helyszínekre.

<by- Akkor így megy be a vérszipoly a Zeneakadémiára.

- Például. De ez a szemlélet jellemzi a kőszínházakkal való együttműködésünket is. A Katona Kamrával, a Bárkával, az Örkény Színházzal és a Radnótival olyan előadásokat hoztunk létre, melyek talán közelebb hozzák egymáshoz a különböző ízlésű kultúrafogyasztókat, hiszen az lenne a cél, hogy minden iránt fogékony közönségünk legyen. Aki eddig például Téreyt csak a sziklakórházban szerette, az talán szeretni fogja a Radnóti színpadán is, aki pedig majd itt szereti meg, az legközelebb, remélem, eljön a sziklakórházba vagy valamilyen más, eddig messze elkerült helyszínre is. Szerintem az is érdekes lesz, hogy a Berliner Ensemble Peer Gyntjét a Madáchba visszük.

- Nem tudom, hogy csinálod, de olyan benyomásom volt tavaly és tavalyelőtt is, hogy minden előadáson ott vagy, valamilyen bűbájjal akár egyszerre több helyszínen is.

- Akkor is ott lennék, ha nem én lennék a művészeti vezető. Egyszerűen érdeklődésből. Most például legszívesebben végignézném az egész orosz filmsorozatot, de erre sajnos végképp nem lesz módom.

- És van valamilyen speciális "edzésterved" arra, hogy miként lehet majd fizikailag túlélni a rád váró másfél hetet?

- Érdeklődőnek kell lenni, gyermekinek, mindenre rá kell csodálkozni, mindent meg kell fogni, birizgálni, és nem szabad félni az esetleges csalódásoktól. Szerintem az, aki belül gyerek tud maradni, különösebb edzésterv és vitaminkúra nélkül, kockázatmentesen vetheti bele magát az Őszi Fesztiválba.

- Akkor legyünk gyerekek?

- Erre buzdítanak majd a diafilmekből vett képkockák is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.