Klasszikus

Vajda Gergely a francia Ars Nova újzenei együttes rezidens művésze lett

2021.01.24. 09:25
Ajánlom
Évente három-négy alkalommal vezényli majd az együttest, első közös koncertjükön pedig Kurtág György-művek hangzanak el.

Vajda Gergely 2021-től az együttes élén karmesterként és komponistaként tölti be az Artist in Residence pozíciót.

Az együttessel első alkalommal megvalósuló koncert Kurtág György 95. születésnapja előtt tiszteleg május 25-én a Théatre Auditorium de Poitiers-ben – mondta el Vajda Gergely csütörtökön az MTI-nek.

A Hommage a Kurtág György-koncert témája a kommunikáció lesz, azaz tudunk-e egymással beszélni, kommunikálni,

mire alkalmas a beszéd, a zene mennyivel tud többet, vagy mást, milyen nehézségei vannak a többnyelvű környezetnek, s hogy ez a művészetben hogyan szűrődik le.

A koncerten elhangzik Kurtág György What is the Word című műve, amely Beckett szövegére íródott és szintén kétnyelvű, magyar és angol. Agota Kristof Az analfabéta című önéleti írására Vajda Gergely írt zenét, valamint, Ligeti György művei mellett megszólal például Georges Aperghis ütőhangszerek nyelvére lefordított valós szövege is. A muzsikát beszélgetések, videók egészítik ki.

Vajda Gergely elmondta, hogy évente 3-4 koncertet vezényel majd az Ars Nova élén, s komponál is számukra, az együttessel való folyamatos munkája pedig lehetőséget ad a közös építkezésre, fejlődésre.

Az Ars Nova Franciaország legrégebben, az 1960-as években alakult újzenei együttese, amelyet az ország vezető zenekarainak muzsikusai alkotnak.

Vajda Gergely jelenleg a kortárs zene bemutatására létrejött UMZE Kamaraegyüttes művészeti vezetője, a Hunstville Symphony Orchestra (USA) és a Portland Festival Symphony zeneigazgatója, az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány programigazgatója.

Fejléckép: Vajda Gergely (fotó: Oláh Gergely Máté / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.