Pannon Filharmonikusok (Fotó/Forrás: Bublik Róbert / Pannon Filharmonikusok)

A magyar származású karmester találó bevezetőjében elmesélte, hogy nagyapja, akárcsak Joseph Haydn, az Esterházyak szolgálatában állt, s édesanyja is a birtokon született, ezért esett választása a zeneszerző egyik legelső, egyben legrövidebb E-dúr szimfóniájára. A mű koraiságát jelzi, hogy csupán három tételből áll, és az alapvetően barokk sajátosságként számon tartott basso continuo is végig alátámasztja a zenekari szólamokat. Ehhez pedig a nagyszimfonikus művekre berendezkedett zenekarnak is kicsit át kellett alakulnia, ami szerencsére nem okozott gondot: a csembaló teljes mértékben együtt lélegzett a Pannon Filharmonikusokkal, élettel teli játéka jó támaszt nyújtott a többi hangszeres zenésznek.

Nem titok, hogy Haydn szimfóniái általában a zenekari játék bevezetői, így a gyakorlott együttesek számára semmiképpen sem jelentenek nagy technikai kihívást. Éppen ezért mind a karmesternek, mind a közönségnek alkalma nyílt az egyszerű, de nagyszerű pianissimók, végtelenül elegáns gesztusok, szellemes frázisok kiélvezésére. Gilbert Varga Eötvös Péterhez hasonló elveket vallhat a vezénylés terén: Eötvös ugyanis éppen egy nemrég készült interjújában mondta azt, hogy

A kotta nélkül dirigáló Varga pontosan így tett, s ezáltal vált igazán természetessé az előadás.

Mayu Kishima hegedűművész (Fotó/Forrás: Bublik Róbert / Pannon Filharmonikusok)

Az est sztárja, Mayu Kishima a második műben, Lalo Spanyol szimfóniájában kapott szerepet.

Az alapvetően spanyol táncritmusokra épülő szimfónia Lalo egyik legismertebb műve, s ahogy az a romantika korszakára jellemző, nem fér bele a klasszikus értelemben vett műfaj dobozába öttételessége és a szólóhegedű jelenléte miatt. Talán ezért is okozott nehézséget a közönségnek eldönteni, hogy mikor kell és mikor nem kell tapsolni. Bár az efféle tetszésnyilvánítás lehetne a lelkesedés jele is, ebben az esetben úgy éreztem, inkább zavarta a zenészeket és a karmestert, a nemkívánatos taps, Varga az utolsó tétel előtt már fel is tartotta a kezét csendre intve a nagyérdeműt. Szerencsére mégsem zökkentett ki igazán senkit ez az intermezzo: a zenekar szellemes játéka ha kellett humoros, ha kellett tüzes volt, s a zenészek gördülékenyen működtek együtt a fiatal hegedűművésznővel. Csupán a kölcsönös gratulációnál érződött a nyugati és keleti normák közti különbség, amit a zene akadálytalanul át tudott hidalni.

Gilbert Varga és a Pannon Filharmonikusok (Fotó/Forrás: Bublik Róbert / Pannon Filharmonikusok)

Szkrjabin Az eksztázis költeménye című műve szintén egy „furcsa” szimfónia, jobban mondva szimfonikus költemény. A Liszt által tökélyre vitt műfajnak lényege az egytételesség és a zenéhez kapcsolódó program, ami ebben az esetben meglehetősen elvont. A zeneszerző IV. szimfóniájaként is emlegetett mű mottója: „Életre hívlak, ó titokzatos erők, / Kik alámerültetek a mélységekbe, sötéten! / Ó, alkotó szellem, te, ki féled az életet, / Téged bátorítalak!”, s mindehhez különböző hangszereken megjelenített érzelmek társulnak. Személy szerint

Az egész mű olyan, mint egy nagy, misztikus gondolatfolyam, ami a kromatikus és egészhangú skála, a fényes hangszerelés és a rendkívül szabad forma együttesének eredménye. Mindez különleges vezénylést igényel, amelyben Gilbert Varga maximálisan megállta a helyét: néha hagyta a zenét a maga útján hömpölyögni, aztán belenyúlt, szinte ugrált. A darab végén megszólalt az orgona a fúvósokkal együtt a végletekig fokozva a hangerőt. Hosszú út vezetett a rövid Haydn szimfóniától – amelyről egy mögöttem ülő hölgy meg is jegyezte, hogy hát ez nem olyan, mint a Mahler – eddig az eksztatikus műig, amely a műfaj határait feszegeti, olykor át is lépi. Mégsem tűnt sokkolónak, így mint egy jóleső nyújtózás, úgy tört ki a taps a közönségből.

2019. október 18. Müpa. A fotók viszont a koncert második előadásán, október 19-én, Pécsett, a Kodály Központban készültek.