Klasszikus

Wolf Péter szerzői estje a BMC-ben

2015.05.19. 14:07
Ajánlom
A Liszt Ferenc Kamarazenekar tavaszi sorozatának harmadik koncertjén Wolf Péter darabjait mutatja be. Az együttes mellett, május 22-én fellép többek között a szerző lánya, Wolf Kati énekes, Dienes Gábor oboaművész és Balog József zongoraművész.

"Wolf Péter régi barátunk, évtizedek óta ismerem, együtt jártunk a Bartók konziba" - meséli Rolla János, a zenekar művészeti vezetője. - "Az estjén színes programot mutatunk be: Wolf Kati is énekel dalokat, aki egészen más műfajban mozog, mint mi. Emellett Balog József fiatal zongoraművésszel is fellépünk, akit még nem ismerünk személyesen illetve Dienes Gábor oboaművésszel, akivel évtizedek óta játszunk, és akivel lemezt is készítettünk. Különleges együttműködés lesz, illik a BMC-ben játszott koncertjeink sorába."

Wolf Péter zeneszerző a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta zenei tanulmányait. 1969-ben billentyűsként csatlakozott az Ex Antiquis együtteshez, melynek szólistája Hacki Tamás füttyművész. Közismert, sikeres zeneszerző; írt táncdalokat, dalokat, tv-és filmzenéket, hangszeres versenyműveket, balettzenét és kórusműveket. Hangszerelései, átdolgozásai számos lemezen megjelentek. Hangszerelői virtuozitását többek között a Liszt Ferenc kamarazenekar koncertjein és lemezein élvezhetjük. Ő hangszerelte Isaac Stern "Kreisler" CD-jét. A dublini Eurovizió Fesztivál többszörösen meghívott karmestere. Az Ex Antiquis koncertprogramjának és lemezeinek hangszerelője. Nem csak virtuóz zenész, kiváló színpadi előadó is. Pályafutása alatt Artisjus-díjban, Fényes Szabolcs - díjban, Pro Urbe Szentendre-díjban és Erkel-díjban részesült.

"Minden közreműködőhöz személyesen kötődöm" - teszi hozzá Wolf Péter zeneszerző. "Örülök, hogy az Utazás c. hegedűversenyem szólóit a zenekar tagjai vállalták, az oboaversenyt Dienes Gáborral lemezre is rögzítettük. Kati lányom részben a számára, részben Sass Sylvia és Miklósa Erika részére komponált dalaimból énekel. A Miskolci Szimfonikus Zenekar által rendelt zongoraversenyemet Kovács László vezényletével Balog József mutatta be, a mai koncert kedvéért ebből kamarazenekari átiratot készítettem. A szokásosnál kicsit izgatottabban várom az eseményt, mert ez egyben a doktori koncertem is."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.