1944. február 25-én született Békéscsabán, első zeneóráit is a városban vette. Tizennégy éves korában a szegedi Zeneművészeti Szakiskolába került, ahol zeneszerzést és zongorát tanult, főiskolai tanulmányait pedig már Budapesten végezte. Farkas Ferenc tanította zeneszerzésre, de még nagyobb hatással volt rá, hogy 1970-ben féléves UNESCO-ösztöndíj keretében Párizsban, a Groupe de Recherches Musicales tanfolyamát, illetve a Conservatoire-ban Olivier Messiaen zeneszerzés óráit látogatta.

1970-ben Vidovszky megalapította az Új Zenei Stúdiót Eötvös Péterrel, Jeney Zoltánnal, Kocsis Zoltánnal, Simon Alberttel és Sáry Lászlóval. A nemzetközileg is rangos csoport két évtized alatt mintegy 600 kortárs zeneművet mutatott be. „Ez az időszak egybeesett új zenei ideálok s egy új gondolkodásmód keresésével: kimondva-kimondatlanul egyet jelentett ez szinte mindannak tagadásával, ami Bartók óta történt: újra kellett vizsgálni és újraértelmezni az alapelemeket, új zenei magatartásmódokat, korábban nem ismert hangszeres formációk alkalmazását kellett kipróbálni” – mondta később a művészcsoportról Wilheim András muzikológus.

A Jeneyvel és Sáryval közösen alkotott Undisturbed c. kompozíciójuk nagy vitákat váltott ki zenei körökben, mivel benne egyszerre szólalt még több különböző, de azonos időtartalmú zenemű. "Az ötlet, azt lehetne mondani, a levegőben volt. Egy térben, egyidejűleg megszólaltatni olyan zenei anyagokat, amelyek (már csak gyakorlati szempontból is) bizonyos előzetes megkötéssel, de egymástól mégis függetlenül, külön elveket követve íródtak: éppen a hatvanas-hetvenes évek fordulóján vetődött fel aktuális problémaként” – mondta a műről Wilheim. Az Undisturbed-et szokás zenetörténeti mérföldkőnek tartani, de nehézkes előadása miatt perifériára szorult.

Vidovszky zenéjének alapélménye a modern világ felgyorsultsága, hangossága, amely szerinte egészen új paradigmát teremt. Szerinte míg az elmúlt évszázadokban „csaknem lehetetlen volt, hogy valaki akarata ellenére halljon zenét. Ma ez pont fordítva van: az embernek úgy kell kiverekednie – étteremben, taxiban, majd minden nyilvános helyen – azt a jogát, hogy ne halljon zenét.” Zeneszerzői szótárának egyik fő szócikke ezért az „alapzaj”.

Vidovszky a hetvenes években kezdett tanítani, a pécsi Janus Pannonius Egyetem professor emeritusa és a Zeneakadémia zeneszerzés, ellenpont és számítógépes zeneszerzés tanára. Zeneszerzői munkásságának korai időszakához kötődnek experimentális darabjai, kamaraegyüttesek és zenekar mellett preparált zongorára, 1989-95 között pedig MIDI-zongorára írt műveket. Kompozíciói gyakran rövidségük mellett is monumentális hatásúak. Munkáinak állandó jellemzője egyfajta „mag” keresése. „Végül is a kompozíciónak nem valamiféle zenét, hanem magát az egyetlen zenét kell létrehoznia. Olyasmit kell megmutatnia, ami a zene fogalmát, számunkra mindaddig érvényes meghatározását teljes egészében újradefiniálja” – mondta.

Vidovszky szerint a zene nem csak az emberi létezés alapélménye: „Az a tény, hogy a madarak is zenélnek például – mégpedig igen fejlett és bonyolult módon – egyszerre kell hogy szerénységre intsen és mérhetetlen örömöt okozzon.

A 75. születésnapját ünneplő Vidovszky 1995-ben így beszélt a zene szerepéről az emberi psziché alakításában: „A zene olyan eszköz, amivel könnyebben lehet átlépni vagy meghaladni bizonyos határokat. Például az elvontságra vagy az elmélyülésre való törekvés könnyebben oldható meg zenei eszközökkel, mint más módon. A figyelemkoncentrációnak valamennyi kultúrában a zene az elsődleges eszköze, és csak kivételesen találkozunk olyan jelenségekkel, mint például a mandalák. Ebből a centrális helyzetből következik, hogy valószínűleg sokkal messzebb jutunk el akár a spirituális, akár az ösztönélet irányába a zene segítségével, mint mondjuk képekkel. Mert a zene bennünk van.”