Videósorozatunk hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön jelentkezik új részekkel, amelyekben párosával mutatjuk be az idei Kult50 szereplőit.
Nézze meg a legújabb részt itt:
Pallai Mara
A Budapest Bábszínház művésze az egyik legfelkészültebb és legérzékenyebb bábszínész, akire az elmúlt években több fővárosi színház is felfigyelt. 2018 végén bemutatott, Apa lánya című monodrámában Háy János szívbe markoló történetét adja elő.
Pallai Mara sokoldalú személyiség, akit változatos feladatok találnak meg: a színészi munka mellett dramaturgi felkéréseket is kap, sőt több általa írt mesét is színpadra állítottak már.
Debreceni kötődésű, itt szerzett francia szakos diplomát, és itt kóstolt bele először a színpad varázsába is. A Budapest Bábszínház társulatát 2012 óta erősíti. Bábszínészként tökéletes összhangban van az általa életre keltett karakterekkel.
Pallai Mara - Hoppá-hoppá (forrás: Budapesti Bábszínház) (Fotó/Forrás: Éder Vera)
Mint tudjuk, a báb nem korosztály, hanem műfaj – ezt pedig kiválóan demonstrálja Pallai Mara repertoárja, amelyben egyaránt találunk gyermek- és felnőttelőadásokat. A fiatalokat célozza meg a 2018-ban bemutatott, Bambi című mesejáték, ebben több szerepben is láthatjuk. Ennek a korosztálynak szól a debreceni színházban futó, Oszkár és Rózsa mami című előadás is, amelynek dramaturgi munkájáért felelt. Ősszel mutatták be anyaszínházában A vihar című előadást Szikszai Rémusz rendezésében, ahol Blasek Gyöngyivel és Spiegl Annával közösen Arielt, a légi szellemet formálja meg nagy fokú alázattal, empátiával és játékosan, nem mellékesen pedig az énektudását is alkalma nyílik megcsillogtatni.
Eddigi talán legfontosabb munkája, egyben a legnagyobb lehetőség drámai arcának megmutatására Hoffer Károly rendezőtől a 2018 végén bemutatott, Apa lánya című monodráma.
A történet alapját a lengyel ápolónő, Irena Sendler élete adta, aki a második világháború idején 2500 gyermeket mentett ki a varsói gettóból a saját élete kockáztatásával. Pallai Mara tucatnyi karaktert kelt életre, játékával rengeteg színt mutat meg, megrendít, felszabadít, és még napokig nem hagy nyugodni.
(szerző: Várhegyi András)
Krusovszky Dénes
Három évig dolgozott rajta. Ötszázharmincegy oldal.
Félezer lap a történelmi távlatú nemtörődömségről, hatásáról a mára, a személyes életekre.
A nagyon is ismerős és látható Magyarországot írta meg Krusovszky Dénes költő első nagyregényében. Lehetne a valóság ennél fiktívebb is. De hát nem az.
Krusovszky regénye – Akik már nem leszünk sosem – szembenézés. Miért hallgatott róla mindenki, hogy Hajdúnánáson, ahol az író boldog gyerekkorát töltötte, az ’56-os forradalomból pogrom lett, hajsza a zsidók ellen, és a hajdúnánási zsidóság teljes eltűnése onnan nem 1944-re esett – a deportáltak egy része ugyanis visszatért oda, igyekezett túlélni, ismét beilleszkedni a kisvárosba –, hanem a „bátor” 1956-ra.
Krusovszky Dénes (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás)
Krusovszkyt – maga mondta – az ’56-os pogrom „nemlétező emlékezete” megviselte intellektuálisan, hogy mennyire tanulságok nélküli ez az egész.
Az érdekelte, mit kezdhetnek az utódok az ilyen nagyon késői felismeréssel, és hogyan lehet egyáltalán valaki szabad, amikor azt sem tudja, hol él, kikkel együtt, milyen feltáratlan, elhallgatott titkokkal. Regényében az idő örvénylése húz le a szörnyű múlt mélyébe. Mégsem akarta, hogy írás közben elfogult legyen, a harag vezesse.
Hajdúnánással – a kötetében Hajdúvágás – sem engedékeny nem volt, sem méltánytalan. Persze ez a város bárhol lehet Magyarországon, a karakterek bármerre élhetnek körülöttünk, velünk. Mindenkinek lehet egy Hajdúvágása. De mindenki felteheti magának Krusovszky kérdését is: vajon lehet-e élni becsukott szemmel?
Az Akik már nem leszünk sosem 2018-ban jelent meg a Magvetőnél. Fikciós, miközben persze nagyon is dokumentarista, rendkívül precíz, kidolgozott, a háttér nem elnagyolt, nem elkent. A 2018-as kortárs magyar széppróza egyik legjobbja.
(szerző: Karácsony Ágnes)
hírlevél
