A Rózsavölgyi Kiadó gondozásában jelent meg a FEGYA – A klezmer varázsa című kötet, amelynek ünnepi könyvheti bemutatóját a Rózsavölgyi Szalonban tartották meg június 12-én délután. A szerzővel, Balogh Gyulával és Fegyával, azaz Jávori Ferenccel, a Budapest Klezmer Band alapítójával Mohácsi Szilvia beszélgetett, fellépett Molnár Piroska és Szinetár Dóra.
A jó hangulatú beszélgetésen egyebek közt szó esett arról, honnan származott a kötet ötlete, emellett felelevenítették Jávori Ferenc gyerekkorát, pályáját, valamint a közös történeteket a könyv születéséről. Ahogy Fegya fogalmazott, figyelembe véve családja hányattatott sorsát, egyfajta csoda, hogy most, ma itt lehet, és könyv készülhetett az életéről. Balogh Gyula szerint
Fegya nyitott és kíváncsi, ettől kortalan, lehet tőle tanulni.
A könyvben több mint nyolcban fotó, plakátok, illetve QR-kódok is helyet kaptak.
A képre kattintva galéria nyílik meg
Idézetek a könyvhöz írt véleményekből:
„Jávori Ferenc, vagy ahogy sokan ismerik, Fegya, a klezmer spiritus rektora. Elsajátította, majd megújította a jellegzetes zsidó hangszeres népzenét. Zenekarával, az 1990-ben megalakított Budapest Klezmer Banddel, sikeres koncertek százain bizonyította – itthon és szerte a nagyvilágban –, hogy ez a zene az egyetemes kultúra értékes része. Ebből a portrékötetből megismerhetjük a Kossuth-díjas előadó, szerző, színházi alkotó sokszínű művészetét csakúgy, mint magánéletét. Fegyának két családja van: a vér szerinti és a választott, vagyis a zenekar. A kötetből kiderül, hogy mindkettővel szeretet- és tiszteletteljes kapcsolatot ápol.” (Baric Imre szerkesztő)
„Jávori muzsikája, a klezmer, az együttélés muzsikája, egy zenei keresztút dicsérete.” (Szabó István filmrendező)
„Remek könyv! A lényegről beszél, egy élet, egy művészpálya lényegéről, amit nehéz egy könyvben összefoglalni. Fegya sorsa érdekes, kalandos, művészete sokarcú, lehetne róla akár 600–800 oldalt is írni. De ebben a több mint kétszáz oldalban az jelenik meg, ami igazán fontos.” (Szinetár Miklós rendező)
„A népdalok és a jiddis dalok is az emberek szívéből fakadnak és az emberi sorsról szólnak.” (Illényi Katica ének- és hegedűművész)
„Évtizedek óta rajongva hallgatom a Budapest Klezmer Band muzsikáját, miközben érdeklődve figyelem, hogy milyen rokonszenves módon vezeti zenekarának egyenként is briliáns muzsikusait Jávori Fegya. Ebben a könyvben végre bele tudtam feledkezni az ő történetébe.” (Závada Pál író)
Fejléckép: Jávori Ferenc Fegya és Balogh Gyula a FEGYA – A klezmer varázsa című kötet bemutatóján (Fotó/Forrás: Molnár Miklós)