Az abszurd Shakespeare (Fotó/Forrás: Park Könyvkiadó)
Azzal kezdődött, hogy egy egyetemi szemináriumi órámon belesültem A vihar elemzésébe
– írja a könyv bevezetőjében a Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró és egyetemi tanár. Egykori esztétika szakos hallgatóként volt szerencsém élőben hallgatni Almási Miklós legendás előadásait és e könyvet olvasva egy kis időre újra ott érezhettem magam feledhetetlenül élvezetes óráin, ahol nem volt lila köd vagy merev tekintélyelvűség, sőt, megdönthetetlen állítás sem. A professzor együtt gondolkodásra hívott minket. Szemináriumai a mai napig életem legjobb egyetemi élményeit idézik fel.
Almási Miklós ebben a munkájában Shakespeare legismertebb darabjait elemzi újra, abszurdként megközelítve őket, egyre mélyebb, eddig talán föl sem fedezett rétegeikbe hatolva.
Mert Shakespeare drámái sokszor a felszínen tündérjátékok, amelyek mögött kőkemény drámák rejlenek.
Almási rendkívül élvezetesen ír, sztorizik, mesél. Arról, ami a darabban rejlik – és arról is, ami nincs beleírva. Gondolatkísérleteket tesz. Ki nem bontott, abszurd titkokat fejt meg. S miért éppen az abszurdokról kell szólnia? Mert azoknak mindig van valami – még el nem mondott – átütő erejű közlendőjük az emberi élet képtelenségéről.
A kiadvány A viharral mint az abszurd drámák korai ősével indít. Benne feltárul a tudós Prospero kettős profilja, és találkozhatunk a titokzatos vademberrel, Calibannal is: ebben az értelmezésben ő lesz a jövő ura.
A Szentivánéji álom – Almási Miklós olvasatában – egyfajta tragikus röntgenképként jelenik meg, és a szerelem kegyetlenségéről szól.
De arról is olvashatunk, miért csak a sötétben nyílik meg a lélek. Mert Shakespeare drámája a szereplők magányát mutatja meg, ahol nappal mindenki közös világban él, de álmaik szétválasztják őket.
III. Richárd is föltűnik a könyv lapjain, valamint az a kérdéskör, amit úgy neveznek, a hatalom akarásának csapdája. Mert a hatalom olyan, mint a kokain, de a csúcson mindenkit magány vár, s a hatalom ára végül az önsajnálat marad. Olvashatunk Macbethről is, ahol a főszereplő házaspárt így jellemzi a szerző:
lelkük mélyén rettegő dilettánsok tömeggyilkost játszanak.
És egyáltalán, miért akar Macbeth király lenni? – teszi föl a kérdést a könyv írója, és hatol a népszerű dráma egyre mélyebb, abszurd rétegeibe.
A III. Richárdról szóló fejezet a művet már egyenesen fekete komédiaként kezeli, Othellóról és Jagóról, „furcsa párként” beszél, akik nem létezhetnek egymás nélkül. Igazi gender-abszurddá lesz a Vízkereszt, vagy amit akartok, sőt, egyenesen a transzszexualitás körtáncává válik. Hamlet sztorija „az uncsi lovagkirály és az élveteg trónbitorló” története, ahol Polonius vagy kémfőnök, vagy csak egy szenilis vénember. Hamlet pedig filosz vagy tömeggyilkos. Igazi mozaikkarakter, akinél néha beáll a rövidzárlat.
Lám, ez az igazi tragédia: a történelemben mindig a középszer győz. Néző, ezt vidd haza a »világszínházból« filozófiai tanulságként
– írja a szerző.
Almási sorra veszi a shakespeare-i drámamodell néhány későbbi követőjének egy-egy művét is, Lessing, Puskin, Büchner és Beckett is beáll a sorba. S mivel a könyv írója szereti a rejtvényeket, mindig az izgatja, hogy egy-egy műről minél több réteget hántson le.
Mert Almási gondolkodik és játszik. Könnyedén és szellemesen. Szükségünk is van erre a humorra, mert mi magunk ugyanúgy abszurdok között élünk.
Váratlanul felbukkanó, időzített bombák vesznek körbe minket a nem is olyan szürke, sőt, egyre őrültebb hétköznapokban. Ahol az abszurd szinte már normálisnak számít. Jót tesz majd az elménknek és mindennapi közérzetünknek, ha Shakespeare műveinek bölcsességével – Almási Miklós szemén keresztül – edzünk a hétköznapokra.
Fejléckép: Almási Miklós (fotó: Fábián Évi)
hírlevél
