Könyv

Szabó T. Anna és Egri Kati kapta a Szabó Magda-díjat

2023.10.05. 09:35
Ajánlom
A XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselőjéről elnevezett elismerést első alkalommal adták át október 4-én. Szabó T. Anna Facebook-oldalán egy Szabó Magdától kapott, személyes verses levelet is megosztott.

A Szabó Magda-díjat a művész jogörököse, Tasi Géza alapította meg, ily módon tisztelegve a Kossuth-díjas író, költő, műfordító munkássága és személye előtt. Az elismerést az idei évtől minden évben egy író, valamint egy társművészeti ágban alkotó személy kaphatja meg – árulta el az MTI-nek Juhász Anna irodalmár.

Az elismerést első alkalommal október 4-én Szabó T. Anna költő, író, valamint Egri Kati színművész vehette át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. A Juha Richárd Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész által készített díjakat Tasi Géza felesége, Raboczky Andrea nyújtotta át a díjazottaknak.

Download1-093025.jpg

Szabó Magda-díj (Fotó/Forrás: MTI/Máthé Zoltán)

Juhász Anna úgy fogalmazott,

Szabó Magda minden karakterében az emberi élet törékenységét mutatja be,

amelyhez a két díjazott különösen tud kapcsolódni. Hozzátette, Szabó T. Anna a verseiben erősen kötődik a debreceni születésű íróhoz, Egri Kati pedig nem csak a legendás 1978-as négyrészes filmsorozatban, az Abigélben, hanem élete második szakaszában, a Szabó Magda Régimódi történet című regényéből készített, Bereményi Géza által rendezett filmadaptációban is tudott egy olyan szereplővel azonosulni, mely Szabó Magda életművének az egyik csúcsa.

A hírre reagálva Szabó T. Anna Facebook-oldalán megosztott egy Szabó Magdával készült közös fényképet, valamint egy verses levelet is, amelyet a művész küldött neki.

 

Szabó T. Anna így folytatta: „Édesanyám, akit szintén Szabó Magdának hívtak, gépelte be nekem néhány évvel ezelőtt ezt a csodálatos, verses, rögtönzött levelet, amit egy születésnapi köszöntőmre (egy préselt levelet küldtem neki, mellé verssel) válaszul küldött az író Szabó Magda.

Édes szülőanyám és drága irodalmi keresztanyám: minkettőjük szépsége igazság volt, okosság és szív, szenvedély, energia és akarat.

Szabó Magdát, az írót, csak távolról, levelek által szerethettem életében (alig néhányszor találkoztunk, örülök, hogy érezte, mennyire fontos nekem) – ám közelről szerethetem most, hiszen az életmű lezárult ugyan, de az utóélete, bennünk és általunk, zajlik tovább, amíg lesz még, aki magyarul olvas.”

Fejléckép: Egri Kati és Szabó T. Anna a Szabó Magda-díj átadóján (Fotó/Forrás: MTI/Máthé Zoltán)

„Ha nekem lett volna ilyen könyvem” – Szabó T. Anna és Csóka Judit a Lírástudók vendégei

Kapcsolódó

„Ha nekem lett volna ilyen könyvem” – Szabó T. Anna és Csóka Judit a Lírástudók vendégei

Sokszor éppen a várandóságról, a szülésről és a kismamaságról nincsenek megfelelő szavaink. Ezért készült el Szabó T. Anna és Csóka Judit közös vers- és mesegyűjteménye, amelyet nemcsak a nőknek, hanem az apáknak is ajánlanak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Több mint tizenöt év kutatás és felkészülés előzte meg Grecsó Krisztián új regényét

Novemberben jelenik meg a József Attila-díjas író, költő legújabb, Apám üzent című család- és identitásregénye, amelyben a szerző a családi múlt felkutatására tesz kísérletet.
Könyv ajánló

Interaktív térbejárás, felolvasóest, zenei performansz – experimentális irodalmi programok várnak a PIM-ben

Idén nyáron kísérleti kerti programokkal is várja a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Petőfi Irodalmi Múzeum a látogatókat, alternatív olvasatokat kínálva olyan művekhez, mint Madách Imre Az ember tragédiája vagy Hamvas Béla novellái.
Könyv magazin

Aki az irodalommal csalta meg az orvostudományt – 120 éve hunyt el Anton Pavlovics Csehov

1904. július 15-én hunyt el az egyik legnagyobb orosz író, Anton Pavlovics Csehov, aki drámáival és más prózai szövegeivel egyaránt megújította a modern irodalmat. A művész életéről tíz pontban emlékezünk meg.
Könyv hír

Ismét nagy színészek tolmácsolásában hallgathatunk verseket a kisföldalattin

Július 15. és július 21. között ismét klasszikus és kortárs versek szólalnak meg a Millenniumi Földalatti Vasút állomásain a Vers a peronon programsorozatban.
Könyv ajánló

Orvos-Tóth Noémi nyitja meg a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szeptember 26. és 29. között rendezi meg a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. Idén is a Millenáris ad majd otthont a legnagyobb magyarországi nemzetközi könyves rendezvénynek.