Vámos Miklós: Zenére legalább annyira szükségünk van, mint tejre és kenyérre

Kollár-Klemencz László: Öreg Banda (Fotó/Forrás: Líra Zrt.)

Néha igazán nehéz kétezer karakterbe sűrítenem a mondandómat. Most például szívesen taglalnám, hogy mihozzánk is elért a világdivat: kiöregedett vagy visszavonult politikusok, színészek, rock-sztárok, médiamunkások mind írnak egy úgynevezett életrajzi könyvet, újabb bőrt hántolva a hírnevükből vagy annak emlékéből. Természetesen az előítélet-mentes irodalomélvezés senkitől sem tagadhatja meg az esélyt, hogy a művét a személyétől és a korábbi munkásságától függetlenül ítéljük meg, bármilyen nehéz.

FIGYELEM! Kollár-Klemencz László regénye nem a fentebb körvonalazott csoportba tartozik (Öreg Banda, Magvető, 2021). Noha a szerző neve kétségkívül ismerősebben csöng a Kistehén zenekar kedvelőinek, mint az irodalmároknak. Pedig ez a harmadik kötete, s a két novelláskötete – Miért távolodnak a dolgok?, A műanyag kerti székek élete – is megérdemli az értő olvasó figyelmét. Emezekben voltaképp realista életképeket kapunk a vidéki Magyarországról, legrövidebben: antiidilleket. Ezeket a novellákat kortyolgatva kedvet kaptam, hogy a bűnös város helyett egy tanyán éljek, tenyésszek haszonállatot, tartsak lovat, kutyát, macskát, igyam erős alkoholokat, vadásszam, s talán még arra is vetemedjem, hogy disznót ölessek olyasvalakivel, aki ért hozzá. Színek, ízek, szagok kavalkádja. A való élet szürke s egyszersmind sokszínű forgataga.

Az Öreg Banda viszont klasszikus családregény. Vélhetőleg az író fölmenői a modellek.

Sváb férfiak és nők hétköznapi küzdelmeibe élhetjük bele magunkat, az összekötő elem a zene, a fúvószenekar, melyre legalább annyira szükségük van, mint a tejre és a kenyérre.

Ha egy trombitás vagy kürtös kezéből kihull a hangszer (öregség, háború, költözés másvilágra), helyébe kell állnia valaki másnak, mert az öreg banda él, élt, élni fog. Mindeközben Kollár-Klemencz olyan erővel ábrázol embert és természetet, amilyenre ma már kevés példát találunk a kortárs irodalomban. Belevésődött az idegrendszerembe.

Lesz-e folytatás?

Maradok őszinte:
Vámos Miklós

Kollár-Klemencz László kommentárja:

Az Öreg Banda rendhagyó kötet lett. Az első két novelláskötetem Új természetírások alcímmel jelent meg, az alcím aláhúzza azt a szándékomat, hogy a természet és ember kapcsolatáról, egymásra való hatásáról írjak, feltárva a jelenlegi hozzáállásunkat a természethez, illetve a saját természetünkhöz, egy pillanatig sem titkolva, hogy ezekkel az írásokkal újra közel szeretném hozni embert és természetet. Ennek folytatásaként szeretnék hamarosan belefogni a következő, új természetírásba, ahol az ember és a benne élő állat viszonyát szeretném felszínre hozni egy történettel, egy regénnyel. Talán középkori környezetben, talán farkasember is lesz benne,

egy olyan közegben, ahol még az ember valóban természeti lényként élte mindennapjait, tisztelettel és nagy ősi tudással egységben élve állattal, növénnyel, tájjal, teremtővel.

Kollár-Klemencz László (Fotó/Forrás: Révai Sára / Líra Zrt.)

Az Öreg Banda kitekintés, egy olyan munka, amit, úgy éreztem, el kell végezzek, olyan sok értéket és szeretetet kaptam szülőfalumtól, Újhartyántól és a szüleimtől, nagyszüleimtől, általuk felmenőimtől, amivel számot kellett adnom magamnak, és amiből vissza kellett csurgassak az évszázadok alatt felhalmozódott közös kulturális örökségbe, hogy soha ki ne fogyjon, inkább szaporodjon.