A Partiúra kalocsai adásában vendégeskedett Lakatos György fagottművész, aki szülővárosában alapította meg a beteg gyerekek gyógyulását segítő jótékonysági Kék Madár Fesztivált. Kortárs zenéről, fagottról és Vivaldiról is beszélgettünk.
Bár sokan a hazai zenei szcéna egyik legjelentősebb régi zenei együtteseként tartják számon a Concerto Armonico Budapestet, Spányi Miklós, az együttes művészeti vezetője szkeptikusan áll a historikus előadásmód kérdéséhez. Az orgonán, csembalón, klavikordon és fortepianón is játszó művésszel decemberi koncertjei mellett egy jövő évi jubileumról is beszélgettünk.
A szervezők célja az volt, hogy a tehetséges hangszerjátékosok ne vetélytársat, hanem barátokat ismerjenek meg egymásban. Május 7-én a legügyesebbek gálakoncertet adnak a budapesti Bartók Emlékházban.
A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának április 25-i adásában megszólal Oláh Miklós, a 65 éves Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola igazgatója is.
Tassonyi Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Identitás – Európai látkép címmel nyílt meg, és augusztus 25-ig várja a látogatókat a német trombita-virtuóz, Till Brönner fotókiállítása a Ludwig Múzeumban.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében