lászló ferenc

2023 november 24., 10:35
Könyv ajánló Szerző: Fidelio

Az operett bécsi-budapesti vonulatának legizgalmasabb alakjait mutatja be László Ferenc új könyve

A Jaffa Kiadónál megjelent Operettország című kötet átfogó képet kínál az operett hazai, illetve monarchiabéli történetéről, amelyen keresztül mintegy másfél évszázad színház-, kultúr- és politikatörténete is feltárul. 
2019 december 22., 08:55
Zenés színház interjú Szerző: Várhegyi András

Egyenes az út a Gyűrűk urától az operáig?

Folytatódik az Opera Magazin új sorozata, amelyben zenei szakembereket faggatnak arról, szerintük hogyan érdemes operát játszani, és mivel lehet hatékonyan megszólítani a közönséget. Ezúttal László Ferenc szerkesztővel, kritikussal és Magyar Kornél szerkesztővel, zenei szakújságíróval ültek le beszélgetni.
2018 február 19., 13:34
Plusz kritika Szerző: Csabai Máté

Az olvasó nem idióta, ha érdekes kritikát olvas, marad

Tíz éves a magyar kritikai portál, a Revizor, pedig a műfajnak nem csak itthon, hanem tőlünk nyugatabbra is kiáltották már halálát. Életben maradhat-e a kritika a felszínes olvasás korszakában, és ha igen, kinek és mit érdemes kritizálnia? Erről kérdeztük Csáki Judit és László Ferenc szerkesztőket.
2017 június 15., 11:44
Zenés színház opera Szerző: Fidelio

Miért kellemes operakritikusnak lenni?

Az opera műfajának több kiemelkedő alkotója is helyet kapott a jelen magyar kultúra ötven arcát bemutató KULT50 kiadványban. László Ferenc történész, kritikus is részt vett a lista összeállításában. Videónkban elmondja, miért állíthatjuk ma bizton a hazai operajátszásról, hogy eleven, illetve mely alakítás volt számára a legmeghatározóbb az elmúlt időszakból.
2014 szeptember 23., 15:11
Tánc operaház Szerző: (kzs)

130 éves a Magyar Állami Operaház

Éppen 130 évvel ezelőtt, 1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit a budapesti Opera. A Magyar Állami Operaház az első megnyitót idéző élő tömegjelenettel, rendhagyó gálaesttel, filmbemutatóval és egy történeti könyv megjelentetésével ünnepli az évfordulót.
2014 szeptember 19., 14:23
Zenés színház kritika Szerző: Fidelio szerk.

Kritikapályázat: A vélemény nem műfaji kérdés

Nem rejted véka alá a véleményedet? Akkor jelentkezz kritikapályázatunkra, amellyel – számtalan értékes ajándék mellett – most akár egy Japán utat is nyerhetsz. A pályaműveket elbíráló öttagú zsűriből ezúttal László Ferencet kérdeztük ki a kritika műfajáról és elvárásairól.
2014 július 4., 15:29
Edu-Art pályázat Szerző: (kki)

Kritikapályázat leendő zene- és tánckritikusok számára

A Fidelio, a Színház.hu és az Opera kritikapályázatot hirdet leendő zene- és tánckritikusok számára. A hármas együttműködésen alapuló bejelentést július 2-án, könyvbemutatóval egybekötött nyilvános szakmai kerekasztal-beszélgetésen jelentették be.
2013 április 12., 17:00
Zenés színház ajánló Szerző: (va)

Slágermagyarázó a Rózsavölgyiben

Fesztbaum Béla és László Ferenc a Zerkovitz-dalok világával foglalkozó, rendhagyó, zenés történelemóráján április 18-án vehetnek részt a Rózsavölgyi Szalonban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink