liszt ferenc kamarazenekar

2019 november 12., 11:55
Klasszikus hír Szerző: Fidelio

Megütközéssel fogadta Bolyki György állításait a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyelőre nem kíván érdemben reagálni Bolyki György lapunknak tett kijelentéseire, ám jelezték, megütközéssel fogadták az interjúban szereplő, a valóságnak nem megfelelő állításokat.
2019 november 10., 22:20
Klasszikus interjú Szerző: (csm)

Bolyki György elmondta: nem lesz tizenegyedik Kaposfest

Tíz év után búcsúzik a Kaposfest, ahogy azt a társalapító igazgatótól megtudtuk. Bolyki György távozik a Liszt Ferenc Kamarazenekar éléről is, pedig tovább tervezett maradni. Eközben hangsúlyozza: nagyon büszke mindkettőre. Elsőként a Fideliónak beszélt a változásokról. FRISSÍTVE!
2019 május 17., 11:00
Klasszikus interjú Szerző: Tóth Endre

Mikołaj Górecki: „Nem vagyok zeneszerző, csak egy fickó, aki komponál”

Egy ismert komponista gyermekének lenni nem mindig kiváltság, különösen ha a gyermek a szülői pályát kívánja követni. Mikołaj Górecki egyik művét a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában hallhatja majd a közönség május 25-én. Ennek kapcsán tettünk fel néhány kérdést az Amerikában élő lengyel komponistának.
2019 január 29., 13:50
Klasszikus kritika Szerző: Gerencsér Anna

Hogyan gondoljunk újra egy kamarazenekart?

Újragondolta a kamarazenekari játék hogyanját és céljait a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Az új koncepcióval január 24-én a Zeneakadémia nagytermében álltak színpadra, ahol csatlakozott hozzájuk egy 22 éves hegedűművésznő is.
2018 december 8., 16:10
Klasszikus ajánló Szerző: Pesti Vigadó

Szirtes Edina Mókus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar újévi koncertje

A Liszt Ferenc Kamarazenekar már harmadik éve ad újévi koncertet a Pesti Vigadóban. A január 3-i esemény sztárvendége Szirtes Edina Mókus lesz.
2018 december 6., 14:40
Klasszikus zenekar Szerző: (csm)

Utoléri a 21. század közönségét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Élménydúsabb és kidolgozottabb muzsikálást ígér a Liszt Ferenc Kamarazenekar, mely a megújuló produkció révén a 21. század fiatal közönségét is meg szeretné ragadni.
2018 szeptember 23., 09:50
Klasszikus ajánló Szerző: Fidelio

Baráti Kristóf vezényli a Liszt Ferenc Kamarazenekart

Szeptember 30-án rendhagyó hangversennyel indul a Liszt Ferenc Kamarazenekar 2018/2019-es zeneakadémiai koncertsorozata. Az együttes egyik fő sajátossága, hogy csak karmester nélkül, kizárólag koncertmester irányításával lép fel. Baráti Kristóf hegedűművész kedvéért most kivételt tesznek.
2018 szeptember 19., 14:25
Klasszikus játék Szerző: Fidelio

Járt már a Vigadóban koncerten? Most itt a lehetőség!

Játsszon a Fidelióval, és legyen ott a Liszt Ferenc Kamarazenekar ünnepi hangversenyén, az NKA 25 Fesztivál eseményén szeptember 25-én a Vigadó dísztermében!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink