Szentiványi Béla színész, rendező és felesége, Zimonyi Márta primadonna a két világháború közötti hazai színjátszás sztárjai voltak. A férj megalapította az Országos Művész Színházat: stagione-típusú vándortársulatával járták a vidéket. A Trianon utáni Magyarországon a magyar színművészet életben tartása volt a cél. Ám Szentiványi anyagilag belebukott vállalkozásába. Aztán 1944-ben félreállította a szélsőjobboldali vezetésű Színészkamara. 1945-ben az új politikai rendszer is eltiltotta a pályától. Feleségével együtt segédmunkákból éltek. Színházi múltjukról soha többé nem beszéltek. Még lányuknak, Mártának sem, aki nemrég átadta szülei színházi albumát – fotókkal, dokumentumokkal – az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek. Szentiványi Mártát felkereste a Fidelio.

Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészek online követhető emlékhangversenyt adnak a Pesti Vigadóból vasárnap Erdélyi Zsuzsanna (1921-2015) néprajztudós, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néhai tagja születésének 100. évfordulója alkalmából.

Idén november 5-én is újabb nevek kapják meg a Nemzet Művésze díjat. Az MMA közleménye szerint tizenegyen gazdagodtak a címmel.

A Trianon utáni színjátszásról szóló sorozatunkban már többször foglalkoztunk Janovics Jenővel, aki Kolozsvárott két színházat is építtetett, s megalapította Közép-Európa első filmstúdióját is. Mögötte is állt egy asszony, akinek talán a legtöbbet köszönhetett. Ám róla a színháztörténetben sokkal kevesebb szó esik. Pedig Poór Lili nemcsak hűséges társa volt a direktornak, de szövetségese is a magyar kultúra fennmaradásáért folytatott küzdelemben.

Polgár Károly színész, rendező, színházigazgató a felvidéki magyar színháztörténet meghatározó személyisége. Ha nincs az államhatalomváltás, nagy valószínűséggel korának egyik legsikeresebb igazgatója lehetett volna, hiszen 1911-től ’19-ig megszakítás nélkül, a leghosszabb ideig vezette a pozsonyi magyar társulatot. A történelmi fordulat miatt azonban az egyik legnagyobb vesztese a (cseh)szlovákiai magyar színháztörténetnek.

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.

Ignácz Rózsának Trianon után nem volt esélye arra, hogy Erdélyben tovább tanulhasson. Tizenkilenc éves volt, amikor 1928-ban áttelepült az anyaországba. A Nemzeti Színház színésznője lett, majd irodalmi pályára váltott. A holokauszt idején a zsidók iránti szolidaritásból sárga csillagot tűzött ki, embereket mentett. 1956. november 4-e után nem volt hajlandó aláírni, hogy ötvenhat ellenforradalom volt. Budapesten csak az Irinyi József utcai lakóházán lévő emléktábla őrzi a nevét.

Faragó Ödön a szlovákiai magyar színháztörténet meghatározó személyisége, legendás színházigazgatója. Jelentősége nem csak abban rejlik, hogy az államhatalomváltást követően ő volt az első kisebbségi magyar színi direktor Csehszlovákiában: színházi reformkísérletei, kultúrpolitikai manőverei is mutatják színházvezetői nagyságát. Nem beszélve arról: a csehszlovákiai magyar színház történetében szinte ő az egyedüli, aki visszaemlékezéseiben, tanulmányaiban rögzítette a korszak színházi problémáit, közösségi dilemmáit. A csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszás kialakulásának első évtizede nagyrészt Faragó Ödön visszaemlékezéseiből, tanulmányaiból rekonstruálható.