A nemzeti gyásznap alkalmából Mozart Requiemjét adja elő a Magyar Rádió Zenekara és Énekkara a Szent István Bazilikában. A koncertet a közmédia is közvetíti.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.
Szerdán mutatják be José Cura Montezuma és a rőthajú pap című vígoperáját a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara közreműködésével a Zeneakadémián.
December 20-án, a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek adventi koncertjén elhangzik Tóth Péter és Vajda János, a karácsonyi ünnepkor ihlette új alkotása is.
19 évad és országszerte közel 3000 zenei ismeretterjesztő előadás jelzi az útját annak a rendkívül népszerű műsorsorozatnak, amely BonBon Matiné néven vált ismertté.
Tassonyi Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Identitás – Európai látkép címmel nyílt meg, és augusztus 25-ig várja a látogatókat a német trombita-virtuóz, Till Brönner fotókiállítása a Ludwig Múzeumban.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében