marton éva nemzetközi énekverseny

2024 június 7., 16:45
Klasszikus hír Szerző: Fidelio

Hat magyar versenyző jutott a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny élő fordulóiba

Nyolcvannégy fiatal énekes vehet részt szeptember elején a 6. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny élő fordulóin a Zeneakadémián. A továbbjutók közé dél-afrikai, ausztrál, koreai, thaiföldi és amerikai versenyzők is bekerültek.
2024 május 22., 13:15
Zenés színház hír Szerző: Fidelio

Harminckét országból csaknem kétszázan jelentkeztek az idei Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre

A Zeneakadémia 70 ezer euró összdíjazású megmérettetésére 106 női és 90 férfi énekese adott be érvényes pályázatot a világ minden tájáról.
2024 május 16., 15:55
Zenés színház interjú Szerző: Kondor Kata

„Az anyanyelvén az ember a lelkét tudja kifejezni” – interjú Alekszej Kulagin operaénekessel

A Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen feltűnt fiatal művész, aki a Fidelio különdíját is elnyerte, épp az Opera Borisz Godunov-produkciójában szerepel. Hogyan választja valaki ezt a pályát, aki kamaszkoráig nem is látott operát? – erről is kérdeztük az énekest.
2024 január 8., 11:20
Klasszikus hír Szerző: Fidelio

Meghirdették a 2024-es Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt

Nemzetközi ismertségre vágyó fiatal énekesek jelentkezését várja a szervező Zeneakadémia a 2024. szeptember elején megrendezendő, hetvenezer euró összdíjazású megmérettetésre, amelyen a versenyzőknek idén is elő kell adniuk Liszt egyik dalát.
2022 szeptember 21., 16:40
Klasszikus beszámoló Szerző: Kondor Kata

Mély hangok bűvöletében – Beszámoló az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Idén ismét megrendezték a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt, az ötödik megmérettetés egy hete alatt a fiatal művészek zongora, majd zenekar kíséretével bizonyíthatták tehetségüket. Végignéztük a verseny szeptember 5-től 11-ig tartó élő fordulóit.
2022 szeptember 12., 10:05
Klasszikus hír Szerző: Fidelio

Alekszej Kulagin kapta a Fidelio különdíját az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

Szeptember 11-én este a Magyar Állami Operaházban tartott gálaműsor keretében adták át az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny különdíjait. A Fidelio által felajánlott médiacsomagot az orosz basszus, Alekszej Kulagin nyerte, aki a döntőben Verdi és Csajkovszkij áriáit adta elő.
2022 szeptember 11., 00:00
Klasszikus hír Szerző: Fidelio

Orosz és koreai győzelem született az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

Szeptember 10-én este tartották az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntőjét, tizenkét énekes mérkőzött meg az első három helyezettnek járó elismerésért, a közönségdíjért és a különdíjakért. A végső forduló után a zsűri meghozta a döntését.
2022 szeptember 9., 09:30
Klasszikus hír Szerző: Fidelio

Egyetlen magyar versenyző jutott az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntőjébe

Tizenkét énekes, köztük a magyar szoprán, Tuznik Natália vehet részt az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny szeptember 10-i döntőjén. A díjakat a másnap rendezett gála keretében adják majd át, a Magyar Állami Operaházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink