művészetek völgye

2011 július 30., 15:53
Plusz blog Szerző: Józsa Botond

Ütősökről, Dörögdről és arról, hogyan tűnnek el a téglák

Lassan araszol a végéhez a Művészetek Völgye, de Taliándörögdön eddig csak átutazóban voltam, a hiányosságot most pótoltam. Megérte.
2011 július 29., 14:00
Plusz blog Szerző: Józsa Botond

Esőnap nincs

Tudta ezt mindenki a Völgyben, így aztán hiába kezdett csütörtök reggel csendesen, de kitartóan esni az eső, a völgylakók nem futamodtak meg. A nap folyamán kiderült, nincs is szükség esőnapra, ezt a fesztivált semmilyen eső nem tudja elmosni.
2011 július 28., 14:00
Plusz blog Szerző: Józsa Botond

Vers és könyv és tudomány

Részben a véletlen hozta úgy, hogy a második napom a Völgyben javarészt az irodalom jegyében telt. Szerencsére a fesztivál ezen a téren is rengeteg programlehetőséget kínált, volt miből válogatni.
2011 július 27., 13:41
Plusz blog Szerző: Józsa Botond

Félúton a Völgyben

Július 26-án, kedden érkeztem a Művészetek Völgyébe, éppen a fesztiválfelező ötödik napra. Azon nyomban belevetettem magam a sűrűjébe, s így egy nap alapján előzetes feltételezésem beigazolódni látszik: az idei Völgy több is, kevesebb is, mint az eddigiek.
2011 július 26., 12:00
Plusz blog Szerző: Németh Bálint

Kék abrosz után képzőművészet

Reggeli egy helyi családnál, majd barangolás Kapolcs zsúfolt, zegzugos utcáiban, mely során a fesztivál legérdekesebb kiállításai és legkedvesebb képzőművészeti alkotásai sem maradtak felfedezetlenül. A Völgy harmadik napján mérlegen a gasztro- és a vizuális kultúra.
2011 július 25., 00:00
Plusz blog Szerző: Németh Bálint

Életképek a Völgyből

Derűre ború, majd borúra derű: a félnapos esőszitálást követően nemcsak a völgylakók, hanem végre a nap is előbújt. A kora délutántól pedig egymást érték a jobbnál jobb programok: a kavalkádból jutott nekem Kaláka-daloktól Haydn szonátákig, Balázs Gergely hegedű loop-produkciójától Esterházy Péter és Dés László nem mindennapi zenés felolvasóestjéig. - Útikalauz 2. rész
2011 július 23., 18:00
Plusz blog Szerző: Németh Bálint

Völgynapló - 1. nap

A Völgy első napján kaptam hideget és meleget: verő napsütésben a Séd patak menti Sédány ösvényen túráztam, jártam könyvvásároknál és árusoknál, a zivatar elől a hol a Borudvarba, hol a Kobuci kertbe menekültem. Ami pedig a programokat illeti, már a nyitónapon változatos és izgalmas koncertek vártak, a klasszikus vokális művektől a népzenei crossover koncertekig, a Palya-udvar színházi improvizációs produkciójától a ragtime-ig.
2011 július 22., 16:23
Klasszikus rádió Szerző: Fidelio

Fidelio Klasszik: Rolla János, Veszprémfest, Kovács Zsuzsa

A Fidelio Klasszik július 23-i adásában sok zene, hírek és érdekességek mellett szó lesz a napokban kezdődő Művészetek Völgyéről is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink