nekrológ

2016 június 30., 13:59
Jazz/World gyász Szerző: (sze)

„Úgy adott, hogy nem várt viszonzást” – Vasvári Pálra emlékeznek barátai

Vasvári Pál 59 éves korában, alig egy hónappal a születésnapja után, június 23-án lefeküdt a szokásos délutáni pihenőjére, amiből már soha nem ébredt fel. A basszusgitáros nemcsak zenészként volt a magyar jazzélet fontos alakja, de olyan lelki mozgatórugóként is, aki rendkívüli érzékkel tudta segíteni és helyzetbe hozni zenésztársait úgy a színpadon, mint az életben. Most néhány barát, és fia, a szintén zenész Vasvári Márton emlékezik „Palira”.
2016 január 6., 08:18
Jazz/World gyász Szerző: Zipernovszky Kornél

Csak Miles Davis-szel nem játszott

83 éves korában, január 3-án kanadai otthonában meghalt Paul Bley jazz-zongorista, aki minden jazztörténetben fontos kortársával játszott, csak Miles Davis-szel nem – írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt. TAKE7
2014 november 3., 17:50
Színház gyász Szerző: (va)

November 11-én temetik az RS9 Színház igazgatóját

Dobay Dezsőt november 11-én a Farkasréti temetőben kísérik végső útjára. A búcsúztatás negyed 12-kor kezdődik a Makovecz-teremben - tájékoztatott az október 11-én elhunyt igazgató családja.
2014 október 9., 14:00
Színház gyász Szerző: (va)

"Üvölteni és sírni" - In memoriam Ljubimov

Kern András, a Vígszínház művésze emlékezett meg Jurij Ljubimovról, az október 5-én elhunyt orosz rendezőről, akivel a Bűn és bűnhődés című előadásban dolgozhatott együtt.
2014 július 28., 06:58
Jazz/World gyász Szerző: H. Magyar Kornél

Törött cintányér

Segítségnyújtás közben autóbalesetben életét vesztette Mohay András, a Budapest Jazz Orchestra 36 éves dobosa. " Ahogy végigimprovizáltad az életed, úgy szülte egy pillanat a halálod is” – írja H. Magyar Kornél nekrológjában.
2012 június 24., 16:25
Klasszikus halál Szerző: (vd)

Elhunyt Brigitte Engerer

A francia zongoraművésznőt ötvenkilenc éves korában, hosszú betegeskedés után érte a halál június 23-án.
2012 május 19., 12:14
Klasszikus halál Szerző: Ókovács Szilveszter

Szót dalolni, dalt szavalni

Még tárgyaktól se búcsúzom, hát még a legendától: képtelenség volna. A hosszú kór pirruszi győzelmet aratott, gyászol most családja, felesége, a nagyszerű szoprán, Várady Júlia és a világ.
2012 május 18., 19:50
Klasszikus mti Szerző: Fidelio

Elhunyt Dietrich Fischer-Dieskau

A legendás bariton tíz nappal 87. születésnapja előtt a bajorországi Berg bei Starnbergben hunyt el, tudatta felesége, Várady Júlia.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink