1. Sebő Együttes - Bánat
Klasszikussal indítunk. A költő nevét viselő 2005-ös Sebő-lemezen egyébként csupa József Attila-feldolgozások szerepelnek, az első fennmaradt versétől (Kedves Jocó!) kezdve az érett darabokig (Rejtelmek, A hetedik).
Aggancsom rég elhagyám,
törötten ing az ágon.
Szarvas voltam hajdanán,
farkas leszek, azt bánom.
2. Nana Vortex & Bíró Szabolcs Maszkura - Ülni, állni, ölni, halni
Előreugrunk egy(-két) generációval, a Maszkura és a Tücsökraj énekese, Bíró Szabolcs énekli a tavaly januárban alakult Nana Vortex együttessel az Ülni, állni, ölni, halni című verset.
3. Szélkiáltó - Áldalak búval, vigalommal
Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.
A Szélkiáltó 1974-ben alakult pécsi énekszakos tanárnövendékekből. Azóta a növendékek felnőttek, de a zene megmaradt. Ezt, a Nyugatban 1928-ban megjelenő verset éneklik.
4. Szirtes Edina Mókus - Bolyongok
Kowalsky versel, Jammal beatboxol. Szirtes Edina Mókus tizenkettedik szerzői lemezén szerepel ez a dal, a vers egy nagyon korai darab, 15 évesen írta József Attila.
5. Hobo Blues Band - Nagyon fáj
Hobo ellopta ZZ Top Sure Got Cold After The Rain Fell című dalát, hozzácsapta József Attila Nagyon fáj című versét, az eredményt nagyon szeretjük.
Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.
6. Folkfonics - De szeretnék
Megint egy fiatal együttes, a Folkfonics összeolvasztott egy népdalt és József Attila legelső versét, a Kedves Jocó!-t, így született ez a zene.
7. Sebő Együttes - Hetedik
Alapvető, hogy a hetedik Sebő legyen. A versben pedig "te magad".
8. Ágnes Vanilla - Oh szív! Nyugodj!
Ágnes először 2005-ben adott ki József Attila-feldolgozásokat tartalmazó lemezt, erről idézzük ezt a darabot. "Vad boróka hegyén / szerelem szólal, incseleg felém, / pirkadó madár, karcsu, koronás, / de áttetsző, mint minden látomás."
9. Szirtes Edina Mókus - Mámor
Újra Mókus-dalt idézünk, ez a loopolt dal a Mámor című vers szövegére íródott. "Létezik az a jelenség, hogy elolvasod, és egyszerre hallani kezded a verset. Addig kell olvasni őket, míg meg nem szólalnak. Van ebben egyfajta alázat és türelem a zene és a szöveg felé, ami nélkül lehetetlen" – mesélte Mókus a Fideliónak a versfeldolgozások születéséről.

Kapcsolódó
"Vágyakozás nélkül nem születik zene"
Szirtes Edina Mókust az őszinte zenélés érdekli, nem gyűjt rajongókat, és mindig újabb és újabb ötletei vannak. A fontos dolgok úgyis elrendeződnek – vallja. Mókus különleges koncertet ad január 21-én az Átriumban. Zeneszerzésről, albumkészítésről és versfeldolgozásokról beszélgettünk.
10. Harcsa Veronika - Műterem
A Lámpafény című albumon hallgatható meg az 1924-es vers feldolgozásának stúdióváltozata, de most egy szabadtéri előadást mutatunk.
+1. Kaláka - Tudod, hogy nincs bocsánat
A lista nem teljes a Kaláka nélkül, az ő lemezükről hallgassuk meg József Attila egyik utolsó versét.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz,
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.