Amikor harminc évvel ezelőtt megalakult az Esterházy Magánalapítvány, fontos mérföldkő volt, hiszen Pál herceg halála után égetővé vált a kérdés, mihez kezdjünk az Esterházy-hagyatékkal, amelyet jelentős történelmi múltja miatt nem lehetett úgy kezelni, mint egy újonnan létrejött vagyont – meséli Dr. Ottrubay István az Esterházy Magánalapítványok kezdeti időszakáról. – Pál herceg özvegye, Ottrubay Melinda, az én nagynéném, azt a célt tűzte ki, hogy a hagyaték kezeléséhez találjunk egy olyan jogi formát, amely lehetővé teszi, hogy az egyik oldalon biztosítani tudjuk a gazdasági erősödést, míg a másik oldalon megfelelő keretet teremtsünk a történelmi gyűjtemények megőrzésére. Édesapámmal ezért körbenéztek Európában, hogy ott milyen jogi megoldásokat találtak ki. A véletlennek köszönhető, hogy Ausztria 1992-ben bővítette a társasági törvényt, ami kiterjedt már a magánalapítványi formára is. Ez a jogi struktúra pedig kifejezetten passzolt a magánvagyonra. Melinda és édesapám igyekezett engem is bevonni a munkálatokba, bár ekkor még nagyon aktív voltam Magyarországon bankvezetőként. 1990-től a kétezres évek elejéig a mostanra már kialakult modell előkészítésén dolgoztunk, amelynek a lényege, hogy a cégcsoport a gazdasági tevékenysége profitjából finanszíroz kulturális projekteket. A három évtized alatt a vagyont két és félszeresére tudtuk növelni, ami nem egy rossz eredmény.
Amikor felkeresték Ottrubay Melindát a magánalapítvány forma ötletével, sejtette, hogy ilyen jól fog működni?
A kezdetekben azért döcögött az üzletmenet, az első néhány évben az említett struktúra még nagyon kezdetleges volt. Egyebek közt ezért is kértek fel 2000-ben, nem telepednék-e Ausztriába Magyarországról, ahol akkor már tizenegy éve éltem. Átgondoltam a dolgot, megbeszéltem a családommal, és végül úgy döntöttem, hogy belevágok. Ahhoz, hogy a cégcsoport valóban a fejlődés útjára lépjen, elengedhetetlen volt az is, hogy az igazgatóságot lecseréljük. Sikerült megszereznünk két remek gazdasági-jogi szakembert Bécsből, akiknek már volt tapasztalata nagy történelmi vagyonok átalakításában. Azt hamar átláttuk ugyanis, hogy egy jól működő cégnél alapvető feltétel, hogy minden egyes szinten szakembereket nevezzünk ki.
Kifejezetten szerettük volna elkerülni az egészségtelen függőségi helyzeteket,
például azzal, hogy a rokoni összefonódások semmiképpen se kapjanak szerepet a cég életében. Anno Pál herceg is azt mondta, nagyon kedveli például a nemeseket, szívesen időzik velük valahol, de gazdasági tevékenységre sok esetben alkalmatlanok… Erről erős véleményt alkotott. A cégcsoportban ezt a kiegyensúlyozott viszonyt próbáljuk fenntartani, a vezetőink tudják, hogy kizárólag a munkájuk eredménye számít, nem pedig a származás vagy a kapcsolatok. Azt hiszem, ennek a szemléletnek köszönhetően sikerült elkerülnünk azt is, hogy betagozódjunk bármely pártpolitikai táborba.
Utalt rá, a cégcsoport modernizálása mellett a tárgyi és szellemi örökséget is meg kellett óvniuk. A gazdasági és kulturális élet egészen más gondolkodásmódot igényel. Hogyan sikerült ezt a két szemléletet összehangolnia?
Dr. Ottrubay István (Fotó/Forrás: Esterházy Magánalapítvány ©)
Azt mondhatom, elég jó kulturális háttérrel rendelkezem, amit elsősorban anyai nagymamámnak köszönhetek. Ő Eperjesen született, jó nevelést kapott, és gimnáziumi tanárnőként helyezkedett el. Ez az 1920-30-as években meglehetősen kivételes volt, kevés nő kapott ilyen képzettséget. Amikor a szüleimmel már Svájcban éltünk, a nagymamám gyakran látogatott meg minket, és minden alkalommal értékes könyveket, csodálatos lemezfelvételeket hozott magával ajándékba, neki köszönhetően ismerkedtem meg például Beethoven műveivel. Ezen az ágon keresztül tehát erősen beszivárgott a kultúra az életembe. Ráadásul Luzernben nőttem fel, ami egy ragyogó város, kétszázötven éve tudatosan építik a zenei imázsát. Tényleg egy csúcskulturális városa Európának, sok tekintetben hasonlít Kismartonhoz. Amikor gimnazista voltam, ez a zenei fejlődés még nagyobb lendületet kapott, minden nyáron sztárzenészek adtak koncertet a fesztiválokon, személyesen élhettem meg például Anne-Sophie Mutter első nyilvános fellépését diákként. Bár jogot és pénzügyet tanultam, a zene nem hagyott el, megértettem a zenei világ belső működését. Saját magam is sok éven keresztül zenéltem. Később, amikor már Magyarországon dolgoztam a Bayerische Hypo-Bank vezetőjeként, a vállalat nagy hangsúlyt fektetett a kultúra, különösen a zene és a kortárs művészet támogatására. Alapító tagja voltam a Budapesti Operabarátok Egyesületének is, ezen keresztül ugyancsak beleláthattam, hogy az opera területén aktuálisan milyen trendek uralkodnak.
Jól tudom, hogy hegedülni tanult?
Tíz évig küszködtem egy hangszerrel, illetve néhány éven keresztül egy kórusban is énekeltem. Összesen nyolcszor költöztem, ezért az aktív zenei gyakorlást idővel félre kellett tennem. De a hegedűm még megvan, talán, ha nyugodtabb lesz a munkaéletem, megint előkeresem, és játszom rajta egy kicsit.
Ezek a tapasztalatok különösen jól jöttek, hiszen az Esterházy család esetében évszázados hagyománya van a zenei mecenatúrának.
A kulturális támogatás egyrészről az értékmegőrzésről szól, másrészről azonban mindig úgy láttam, hogy a fejlett nyugati országokban ez egyfajta kötelesség. A társadalom elvárja, hogy a nagyvállalkozások támogassák a helyi művészeket, máskülönben megbüntetik őket. Nézzen csak körbe, az Egyesült Államokban azt látjuk például, hogy az újgazdagok amint vagyonhoz jutnak, rögtön sportba vagy a kultúrába fektetnek be. Évekbe tellett, mire megtaláltuk a saját utunkat, hogy felmérjük, milyen területeken érdemes aktivizálni magunkat.
Mert ez nem csak üres hagyományépítés: emögött jól átgondolt koncepció és tervezés van, amelynek része, hogy maga a régió is fejlődni tudjon.
A zenei programjaink által Kismarton, Fraknó Vára és Lackenbach imázsa is épül, aminek köszönhetően egyre több boldog látogatót tudunk megnyerni, akik cserébe sokszínű kulturális élménnyel is gazdagodhatnak. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy bár nyomon követem, zenei értelemben milyen trendek tapasztalhatók a világban, a klasszikus zenei programjaink mögött szakmai kuratórium áll, akik a háttérben dolgozva, évekre előre megtervezik, milyen fesztiválokat szervezzünk, és kiket hívjunk meg. Ők pontosan tudják, melyek azok a művészek, akiket a publikum hajlandó fölkarolni.
Vagyis figyelembe veszik a nézők igényeit is.
Ez elengedhetetlen. Üres koncertteremben játszani nem nagy öröm, és a finanszírozó sem lesz túlzottan boldog. Figyelembe kell vennünk, mi az, amivel a lehető legtöbb embert tudunk elérni – ugyanakkor ennek is megvannak a határai. A klasszikus zene szeretete nem csak abból áll, hogy mindig Mozart öt legnépszerűbb szimfóniáját adjuk elő, meg azt a néhány operát, amit mindenki ismer. Ez egy nevelési folyamat is.
Bővítenünk kell az ismereteinket, teret adni új irányzatoknak és megismerni a zeneszerzőket.
A nemzetközi piac folyamatos mozgásban van, és nekünk ezeket a trendeket le kell követnünk, vagy akár azt, más intézmények hogyan reagálnak ezekre a változásokra. Nagy érdeklődéssel figyelem például a Müpa stratégiai irányát. Most Németországban éppen Bruckner születésének kétszázadik évfordulóját ünneplik, és elindult egyfajta reneszánsza a zeneszerzőnek. Nem lepődnék meg, ha a Müpa szintén felülne erre a hullámra. Ehhez kell egy olyan bátor karakter, mint Fischer Iván, aki azt mondja, minden ellenvélemény dacára beépíti az egyik szimfóniáját a programok közé. Így is lehet nevelni a publikumunkat. Április 21-én folytatódott a classic.Esterházy sorozat a Szentivánéji álommal, amelyet Marc Minkowski vezényelt. A sorozat tanácsadója Andreas Richter, aki Görögországtól kezdve a skandináv államokon át Németországig és Angliáig menedzsel zenekarokat és karmestereket, ezért pontosan átlátja, kik azok, akiket meg lehet nyerni egy közepes méretű fesztiválra. Nagyon hálásak vagyunk az ő szaktudásának, annak, hogy ilyen nagy, átfogó képet kaphatunk tőle.
Haydn Terem a kismartoni Esterházy-kastélybanHaydn Terem a kismartoni Esterházy-kastélyban (Fotó/Forrás: Josef Siffert)
Április 26–28. között első alkalommal rendezik meg a Keys To Heaven zongorafesztivált. Mi hívta életre ezt a kezdeményezést?
Hosszú évek óta gondolkodtunk rajta, milyen fesztivál passzolna az őszi HERBSTGOLD Fesztivál mellé, hiszen számos más városban, például Luzernben, Salzburgban vagy Heidelbergben is azt látjuk, hogy a nagy kulcsfesztiválokhoz két-három kisebb rendezvényt is párosítanak. Több elképzelésünk is volt, hogy mire kellene fókuszálnunk, de végül a zongora mellett döntöttünk. Ennek az elsődleges oka, hogy két évvel ezelőtt fellépett Kismartonban egy kiváló fiatal zongorista, Maria Radutu, akit rövidesen fel is kértünk, volna-e kedve kifejleszteni egy, kifejezetten a hangszerre fókuszáló fesztivál koncepcióját. Nagy örömünkre igent mondott, és hihetetlen energiával vetette bele magát a feladatba. Fantasztikus művészről van szó, aki amellett, hogy behatóan ismeri a kortárs jazz-zenét, kitűnő klasszikus zongorista is. A program egyébként adta magát, hiszen Haydn rengeteg művet szerzett zongorára, amelyeket ma is kedvel a közönség. Erre szerettünk volna ráerősíteni, persze, igyekeztünk nem őt helyezni előtérbe, ezt a névválasztással is jeleztük. Személy szerint fontosnak tartom, hogy ne használjuk a nevét túl gyakran. Salzburgban tapasztalja az ember, hogy nadrágoktól elkezdve, a zsebkendőkön át az ételekig minden Mozart nevét viseli. Néhány vállalkozó szerette volna, ha nálunk is elindul ez a folyamat Haydn nevével, de szerencsére sikerült megfékeznünk.
A zenei tartalmat kívánjuk előtérbe helyezni, és magas szinten tartani.
Említette a HERBSTGOLD Fesztivált is, amelyet igen impozáns fellépőkkel hirdettek meg igén.
Azt mondhatom, hihetetlenül megnőtt az érdeklődés az elmúlt években, és ez elsősorban Julian Rachlinnak köszönhető, akit sikerült megnyernünk intendánsnak. Ő már viszonylag fiatalon, a jugoszláv háború után átvette egy dubrovniki fesztivál vezetését. A városra akkoriban a nagy történelmi múltja miatt egyébként is óriási figyelem irányult, mindenki meg akarta menteni. Tíz éven keresztül igazgatta a fesztivált, aminek köszönhetően óriási hálózattal rendelkezik. Szerencsénk volt, hogy sikerült ő megszólítanunk, az idei a harmadik fesztivál, amely az ő vezetésével valósul meg, és minden évben egyre komolyabb névsorral. Szükségünk volt erre az erőre és minőségre.
Varázsfuvola előadás Szentmargitbánya Kőfejtőjének szabadtéri színpadán (Fotó/Forrás: Andreas Tischler / Esterházy Magánalapítvány ©)
A cégcsoport egyik fontos látványossága a Szentmargitbányai Kőfejtő is, amely egészen különleges helyszín. Idén az Aidát tűzik műsorra.
Pedig eredetileg nem volt a szándékaink között, hogy operával foglalkozzunk, de 2014-ben az addig az operaprodukciót rendező vállalkozó csődbe ment, és a alapítványunknak kellett megmentenie a produkciót. Az egész ország nyomon követte ezt a drámát. Új partnereket, új finanszírozói kört kellett találnunk, valamint egy teljes infrastruktúra-beruházásra is szükség volt, hiszen
a hatóságok azt jelezték, a bánya veszélyes, ha nem lépünk közbe, egy év múlva bezárják.
Szerencsére gyorsan reagáltunk, és a sajtó is mögénk állt, és nagyon hálásak voltak, hogy sikerült megmenteni azt a produkciót, közel ötvenezer eladott jeggyel. Tulajdonosként pár évvel ezelőtt a nagyszabású mentőakció előtt az alapítvány mintegy tizenegymillió eurót fektetett be a kőfejtő modernizálásába. Mára egy remek bécsi csapat – Daniel Serafin vezetésével – kiváló koncepciót dolgozott ki, és azt hiszem, mostanra érett be igazán a munkájuk gyümölcse. Egész Európában rajtunk kívül két olyan szabadtéri játszóhely létezik, amely hozzánk hasonlóan szabadtéren, nagy díszlettel és technikával dolgozik, és képes estéről estére több ezer embernek csodálatos élményt nyújtani. Ezek a helyszínek Veronában és Bregenzben találhatóak. Ennek is köszönhető, hogy a kritikusok a legjobb szabadtéri előadóhelyek közé sorolnak minket.
Magyarországon hol találkozhatunk az önök programjaival?
Nagy örömünkre szolgál, hogy az Esterházy Magyarország Alapítvány munkája által a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjén az Esterházy-kastély rezidens zenekara, a Chamber Orchestra of Europe lép fel az Olasz Kultúrintézetben április 29-én. A műsorban Haydn, Liszt és Bartók művei mellett Veress Sándor és Seamus Heany muzsikája is felcsendül majd. Emellett az egyik legnépszerűbb projektünknek nevezhetem az Estöri elnevezésű oktatási programunkat is, amelyet már nyolcadik alkalommal indítottunk el.
Egyedülálló kezdeményezés, hiszen piaci szereplőktől ritkán látni, hogy állami feladatokat vállalnak magukra.
Az Estöri egy történelmi verseny, ahol az elsődleges prioritás az volt számunkra, hogy a diákok ne a nyilvánosságban készen kapott vélemények alapján tájékozódjanak a világról, hanem önálló ismereteket szerezzenek, saját kutatásokat végezzenek, és az alapján alakítsák ki a saját véleményüket. Azt hiszem, a verseny sikerét jelzi az is, hogy bár kizárólag Magyarországon hirdettük meg, rövid időn belül határon túli, magyar nyelvű gimnáziumok is jelentkeztek, olyan intézmények, akikre nem is számítottunk, és akik aztán nyolc éve folyamatosan velünk vannak. A történelemverseny az idők során végül szépen kibővült, és ma már társadalomismereti kérdések is fókuszba kerülnek, az idei évadban például Magyarország uniós csatlakozásának a huszadik évfordulója volt a téma. Izgalmas látni, hogy ez a korosztály, akik már az Európai Unióban születtek, hogyan látják az ország helyzetét.
Az oktatáspolitikában ma két nézet áll szemben egymással: az egyik a klasszikus, tényalapú felfogás, míg a másik a gyakorlati, élményalapú ismeretszerzést helyezi előtérbe. Jól értem, hogy önök az utóbbit képviselik?
Így van, és ennek a felfogásnak elengedhetetlen eleme a kritikai gondolkodás kifejlesztése. A program fontos része az is, hogy a résztvevők képesek legyenek megfogalmazni, megfelelő érvekkel alátámasztani a saját álláspontjukat, illetve aztán képesek legyenek azt prezentálni, megvédeni. Gyakran tapasztaltuk mi is egyetemistáknál, hogy hiába tanulták és űzik a szakmájukat a legmagasabb szinten, amikor prezentálni kell a tudásukat, egyszerűen nincsenek meg hozzá az eszközeik. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a versennyel a nagybetűs életre szeretnénk felkészíteni a diákokat, hiszen, ha bekerülnek a munka világába, ott is csapatban kell majd dolgozniuk, előadni az elképzeléseiket, adott esetben pedig kompromisszumokat kötni.
A képre kattintva galéria jelenik meg:
Támogatott tartalom
Fejléckép: Dr. Ottrubay István (Fotó/Forrás: Tina Zarits / Esterházy Magánalapítványok)
hírlevél
