A 2019-es alapítású Art is Business kezdeményezés célja, hogy a vállalati és művészeti élet között hidakat építsen, összekösse a szereplőket és egy újfajta gondolkodást indítson el a két világ közti együttműködésekről. Ugyanebben az évben indult útjára az Art is Business Díj is, amely be kívánja mutatni azokat a nagyvállalati, mecénás magánemberi és a kulturális oldali jó példákat, akik valóban stratégiai és elvi alapon gondolkodnak a különböző módokon megvalósuló összekapcsolódásokról.
A megmérettetésben a vállalati oldalon nevezéssel lehet részt venni, a művészeti oldalon pedig jelöléssel. A díj odaítéléséről neves művészeti szakemberekből álló kuratórium határoz, 2021-ben négy kategóriában döntöttek. A díjakat idén is Ábel Tamás üvegművész készítette.
Fidelio – Kulturális mecénás: Gergye Krisztián
Idén év elején, a koronavírus-járvány második hulláma idején a Független Előadó-művészeti Szövetség által indított Segélyalap egyik nagyköveteként Gergye Krisztián táncművész, koreográfus, színházi rendező és képzőművész saját, színházi témájú képeit ajánlotta fel, hogy a befolyó összeggel támogassa a független színházi dolgozókat, akiknek előadásaik elmaradásával kiestek a bevételeik.
A kampány tíz napja alatt tíz színházi tematikájú képet festett meg, amelyeket az adott nap adományozói között sorsolt ki, végül az adománygyűjtő gálára is felajánlott egy művet.
A Fidelio – Kulturális mecénás díjat 2020-ban Horgas Eszter fuvolaművész, 2019-ben Radnóti Zsuzsa dramaturg vehette át.
Nagyvállalati kategória: Mastercard
A vállalat több éve jelen van a hazai kulturális életben szponzorként, támogatóként. Hiteles és hosszútávú kapcsolatokat épít. 2021-ben Mastercard – Alkotótárs névvel sikeresen indították el kortárs irodalmi ösztöndíj programjukat a Könyves Magazin szakmai partnerségével. Két fiatal vers- és prózaíró a Mastercard – Alkotótárs díjazottjaiként, nagyobb anyagi támogatást kapott, hogy kötettervét megvalósíthassa.
Forprofit mecénás: Polgár András
2007-ben megalapította a Polgár Alapítványt, amelynek fő célja a roma önszerveződő kezdeményezések fejlesztése, hálózatosodásuk támogatása, fókuszba állítva a tehetséggondozást. Emellett kitalálta és fenntartja a mélyszegénységben élő romáknak munkát adó foglalkoztatási Kiútprogramot. Magánemberként vagy a Polgár Krisztina Emlékalap létrehozójaként pedig számos kulturális projekt felkarolója, a független színházi társulatok egyik legnagyobb mecénása, a Tantermi Színházi Projekt megálmodója és támogatója.
Civil-különdíj: Színházi Szolidarítási Alap
A Színházi Szolidaritási Alap célja, hogy azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel, a nehéz időszakban támogatást kaphassanak az alaptól. Azaz a koronavírus által indukált vészhelyzet miatt bezárt színházakban foglalkoztatott elsősorban állandó szerződéssel nem rendelkező színészek anyagi támogatása, a színészi pályán történő maradásának elősegítése, a szakmai továbbképzésének elősegítése és részére kulturális-, szabadidős- és sport programok szervezése, megvalósítása.
A díj és díjátadó kiemelt partnerei már évek óta a Fidelio, az Oppenheim Ügyvédi Iroda, a Schneider Electric és a HG Event. Idén a Veszprém-Balaton 2023 Kulturális főváros és a DS Auto is csatlakozott az együttműködő támogatók közé.

A 2020-as és 2021-es Art is Business díjazottjai, a kuratórium és a díjátadók (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Art is Business)
Az Art is Business számára különösen fontos, hogy azok számára, akik ma Magyarországon közös értékrend alapján gondolkodnak a művészeti együttműködésekről, a művészet piacáról és az abban szereplőkről, egy közösséget hozzon létre. Ezért is indította el Baráti körét, szervez konferenciákat, oktatási programokat és a médiumon keresztül hazai és nemzetközi példákat mutat be az olvasóknak.
A 2022-es díjakra jelölés és jelentkezés júniusban indul.
Fejléckép: Várhegyi András főszerkesztő, Drucker Dávid, a Trafó marketing- és kommunikációs vezetője, Hóbor Helga, a Nemzeti Táncszínház kommunikációs és értékesítési vezetője és Gergye Krisztián színházi alkotó (fotó: Mohai Balázs / Art is Business)