A péntek láthatóan kiemelt napnak számított, hiszen a Sziget egyik legnagyobb húzóneve, Justin Bieber, valamint nem sokkal korábban a hét év kihagyás után visszatérő Stromae is ekkor lépett fel a fesztivál főszínpadán (és hol volt még akkor a szombati Calvin Harris-show).
Addig azonban hosszú sorokban álltak az emberek a Vándor Vurstli játékainál, hogy fotózkodjanak, játszanak, vagy megjósoltassák a jövőt. Eközben az ArtZone és a strand körüli rész a béke szigetévé változott, a nagyszínpadokhoz vezető utat pedig élőszobrok színesítették – utóbbiak másnap is tiszteletüket tették a fesztiválon.
Ételekből egyik nap sem volt hiány: aki megéhezett, nagyot haraphatott a Unicorn Burgerből vagy a vegán hambiból, a repoharakból pedig sosem fogyott ki a sör.
Aki a főszínpad – és a porfelhő – helyett a kisebb helyszíneket választotta, annak sem kellett csalódnia, izgalmas színházi és táncprodukciók várták az érdeklődőket a Fidelio placcon, a táncolni vágyók pedig a legjobb DJ-k szettjeire adhatták ki magukból az elmúlt időszak feszültségét.
Ha pedig már sok volt a buliból, a Before I Die… falnál mindenki az égre – pontosabban táblára – írhatta a vágyait.
A augusztus 12-i és 13-i nap legjobb pillanataiból válogattunk:
Fejléckép: Élőszobrok a Sziget Fesztiválon (fotó: Vass Antónia)