Plusz

„Élni gyönyörű” – Szabó Magdára emlékeznek a Várkert Bazárban

2022.10.04. 13:55
Ajánlom
A 105 éve született és tizenöt éve eltávozott írónő életművét idézi meg az egész napos rendezvénysorozat október 15-én. Gyerekelőadás, színházi produkciók, filmvetítés és irodalmi beszélgetés is szerepel a programok között, az Ökumenikus Segélyszervezet révén pedig Szabó Magda-köteteket is felajánlhatunk a rászorulóknak.

Szabó Magda Kossuth-díjas író–költő–műfordítóként az irodalom szinte minden területén kipróbálta művészi tehetségét. Pályája kezdetén verseskötetekkel jelentkezett, később regényeivel vált híressé külföldön is, miközben színpadi művei is sikereket arattak. Életműve mellett életfelfogása is fontos üzenettel bír:

Rengeteg jóindulat van az emberekben, segíteni vágyás, s ha valami rendkívüli esemény történik, rögtön felszínre tör. Az emberek jók.

– írta Születésnap című regényében.

Október 15-én Szabó Magda szerteágazó írói világának sokféleségét és szellemi értékeit elevenítik fel a Várkert Bazárban. Az írónő első gyerekkönyvéből, a Bárány Boldizsárból készült kamaraelőadást élvezheti majd a fiatal közönség Nyári Detti és Tűzkő Sándor előadásában. Látható lesz a nagy sikerű regényből készült Az ajtó című filmdráma is, Helen Mirren főszereplésével az Oscar-díjas Szabó István rendezésében.

BaranyBoldizsar-112735.jpg

Tűzkő Sándor és Nyári Detti a Bárány Boldizsár című előadásban (Fotó/Forrás: Várkert Bazár)

Szabó Magda műveiben visszatérő gondolat, hogy

az ember nemcsak elszenvedi, hanem alakítja is életét,

kellő támogatással és erővel békét és nyugalmat teremthet maga körül: a kisebbrendűség leküzdésére védőszérumot, a boldogság eléréséhez pedig recepteket kínált, amelyeket ezúttal Dr. Keczán Mariann irodalomtörténész segítségével lehet majd megismerni.

Az írónő állatszeretete legendás volt,

két legkedvesebb macskája nevében leveleket is fogalmazott, őszintén, humorral és öniróniával vallva magáról. A Magda, a Szabó című előadás ezen a különleges szemszögön keresztül tárja fel az író, a nő, a szerelmes asszony világát férje, a szintén író Szobotka Tibor oldalán. Az előadást Porkoláb Gyöngyi ötlete alapján írta és rendezte Mészáros Tibor, aki Krajcsi Nikolett színésznővel bújik a hőn szeretett állatok bőrébe és a házaspár karaktereibe.

Irodalmi színházat ígér a Szelíden és szilárdan című darab: Gajdó Delinke színésznő bravúros előadásában elevenedik meg Szabó Magda alakja, megidézve gyökereit, családját és imádott férjét, valamint életének legfontosabb helyszínét, Debrecent.

Szelidenesszilardan-113007.jpg

Gajdó Delinke a Szelíden és szilárdan című előadásban (Fotó/Forrás: Várkert Bazár)

Szabó Magda életművéhez hozzátartozik a tenni vágyás, a segítőkészség is, ennek szellemében a Várkert Bazár az Ökumenikus Segélyszervezet együttműködésével könyvfelajánlásokat is gyűjt a nap folyamán. Olyan

használt, de jó állapotú Szabó Magda köteteket várnak a közönségtől,

amelyet hátrányos helyzetű családoknak fognak eljuttatni, elsősorban a gyerekekre gondolva például a Tündér Lala vagy az Abigél népszerű történetével.

További információk és jegyvásárlás ide kattintva.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Mészáros Tibor és Krajcsi Nikolett a Magda, a Szabó című előadásban (Forrás: Várkert Bazár)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Tízből kilenc gyerek rendszeresen hallgat zenét

Felmérés készült a gyerekek zenehallgatási szokásairól. Kiderült, hogy a magyar gyerekek kedvenc zenészei között túlsúlyban vannak a hazai előadók.
Plusz ajánló

Utcabállal ünneplik a francia nemzeti ünnepet

Július 13-án hat órától, a francia nemzeti ünnep előestéje alkalmából ingyenes koncertekkel és műhelyfoglalkozásokkal várja az érdeklődőket a Francia Intézet.
Plusz ajánló

Udvari mulatság a kismartoni Esterházy-kastélyban

Július 20-án egész napos programokkal várják az érdeklődőket Kismartonba, az esemény idei mottója Vivaldihoz kapcsolódóan a négy évszak. A kastélyfesztivál során bárki betekinthet az Esterházyak egykori udvartartásába, a gyerekprogramok mellett pedig természetesen hangversenyekkel is készülnek a szervezők. 
Plusz hír

Kurtág György és Roska Botond is Wolf-díjban részesül

A rangos, pénzjutalommal is járó izraeli elismerést néhány hónap múlva vehetik át az idei díjazottak. Kurtág Györgyöt zeneművészeti, Roska Botondot pedig orvostudományi kategóriában tüntetik ki. A Wolf-díjasok több mint egyharmada a későbbiek során elnyerte a Nobel-díjat is.
Plusz hír

A debreceni BMW gyár mellett épülhet fel a Közlekedési Múzeum

A város központjától mintegy tíz kilométerre, egy szántóföldön húzhatják fel azt az épületkomplexumot, amely otthont adna a Közlekedési Múzeumnak is. A Népszava információi szerint az erről szóló pályázatot augusztus elején hirdetheti meg a minisztérium.