A Madách Színház Musicalpályázatán Szabó T. Anna és Lázár Zsigmond a Kirké című darabbal indult. Rövid szinopszisként akkor ezt kaptuk: "Idő: Budapest, 1939. A történet beágyazódik a '39-es Budapest éjszakai életébe. Szabó T. Anna versei különlegesek és finomak. Kiváló érzéke van a teatralitáshoz. Az anyag igazi víziót rejt magában." Kritikusunk így írt a hallott zenei anyag kapcsán: "Szabó T. Anna költőnő egy 1939-ben játszódó darabbal állt elő. Főhőse Kirke, akinek kedvence Rilke és a rántott csirke, ám a veszedelmes lebuj vezetője ördögi lény. Balogh Anna úgy adta elő Kirke belépőjét, hogy ezt darabot ezentúl már neki és rá kell írni."

A Pécsi Országos Színházi Találkozón a harmadéves zenés színész osztály Novák Eszter rendezésében vezette elő a musicalt, a dramaturgok Nyílt Fórumának történetében első zenés darabként. Ahogyan a puding próbája az evés - és ennél közhelyesebbek nem is lehetnénk -, úgy ebben a felolvasó-színházi formában már látható, hallható, de legalább érezhető, megmozdul-e a történet. Ilyeténképp fölöslegesnek érzem azokat a mentegetőzéseket, hogy a tér mennyire volt alkalmatlan, és még egy heti munkával mennyit hoztak volna ki az alkotók a produkcióból és a műből.

A költőnő elmondta, gyorsan kellett dolgozniuk a pályázatra, a musicalt tulajdonképpen az ihlette, hogy voltak kész dalszövegei. Mivel a "jó cinikus", Chicago-szerű zenés darabokat kedveli, ő maga is ilyenben gondolkodott. És mindenképpen sok szereplőt akart látni a színpadon.

A Kirké épül a klasszikus mitológiai alapra, kötődik konkrét évszámhoz (1939. november 8.), valamint a Varázsfuvola motívumai is felfedezhetők a szerelmes és krimiszálat sem nélkülöző sztoriban. Ezek azonban nem szervülnek igazán, ahogyan Závada Pál is felvetette: nem biztos, hogy a meghatározott időre szükség van - pláne azért mert kevés dolog köti a darabbeli eseményeket a megnevezett időhöz -, egy általánosabb, a jelenbe, a közeli jövőbe, esetleg a tegnapba vagy a tegnapelőttbe helyezett mese kitágítaná mind az értelmezési határokat, mind a rendezői lehetőségeket. Radnai Annamária dramaturg és Novák Eszter megerősítették Závadát abban, hogy "hiányzik a staffázs". Radnai szerint viszont szükség van valamilyen időkijelölésre, mert a szimbolikus mesébe tett a szimbolikus mese egyszerűen ellebeg.

A kritikák mind arra utaltak, az alkotók jó úton járnak, és cizelláltabb karakterépítéssel, néhány logikai következetlenség kigyomlálásával, kitágított véggel, némi nyelvi változtatással az alapanyag "igazi" színpadra alkalmas, mert a zene még ebben a formájában is igen meggyőző.