Idén július 21. és 30. között várják a fesztiválozókat a Művészetek Völgye. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja műfajok tekintetében is színes kavalkád, ahol a könnyűzene mellett a jazz, a folk, a klasszikus-, a komoly- és a világzene is helyet kap. A közönség a nagyszínpadon túl is találkozhat a fellépőkkel, akik csatlakoznak egy zenés- vagy versimpróhoz, workshopot tartanak, beülnek egy beszélgetésre, fellépnek akusztikus formációban és mesét olvasnak a gyerekeknek.
Idén is igazi művészeti seregszemle lesz a fesztiválon, sok fesztiválkedvenccel, ünnepelnek jubileumokat, teret kapnak az ifjú feltörekvők és lesz olyan zenekar is, akitől itt búcsúzhat a közönség.
A Művészetek Völgyében a reggel indulhat jógával, biciklizéssel vagy a környék felfedezésével, napközben a látogatók beszélgetéseken, kézműves foglalkozásokon, színházi és irodalmi programokon vehetnek részt.
A Harcsa Veronika Udvarban interaktív énekes workshop várja minden nap az érdeklődőket, a Tűzoltószertár Élő Galériában a kiállítás és a művészetterápia kapcsolódik össze, az Analóg Udvarban a fotózás rejtelmeit ismerhetik meg a látogatók, a LEMangUria Kreatív Mozgásudvar a testet és a lelket is átmozgatja.
Az Ősök Háza, a Tarisznya Evangélikus Udvar és a LéleKzet Református Udvar gondolatébresztő beszélgetésekkel várja a résztvevőket, míg a Művészetek Zöldjében a kitelepült környezetvédelmi szervezetektől a fenntarthatóságról tanulhatnak játékokkal, workshopokkal és túrázni is innen indulhatnak a fesztivál látogatói. Emellett a kreatív alkotó és irodalmi foglalkozások megtalálhatók a Poket udvar és a Lőtér programjai között is.
A fesztiválon futóversenyen is megmérettethetik magukat a résztvevők.
A Cirque du Tókertben minden nap más trükköt leshetnek el a Firebirds társulat tagjaitól. A helyi ízeket és különlegességeket is megismerhetik a látogatók és kézművesek portékáiból válogathatnak.
A Panoráma Színpad fellépői között van a Quimby, a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal, a Bagossy Brothers Company, a Punnany Massif, a Carson Coma, a Bëlga, az Aurevoir., a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Budapest Bár, a Csaknekedkislány, az Elefánt, az Esti Kornél, az Irie Maffia, a hiperkarma, a Margaret Island, a Lóci Játszik és a Vad Fruttik.
Taliándörögd új zenei helyszínén, a Lőtéren többek között a Hundred Sins, a Cloud9+, a Cari Cari, a Slagwerk den Haag, az Anima Sound System, a Mörk és a Middlemist Red lép fel.
A Cirque du Tókertben a csillagos ég alatt hallható Zorán, Dés László, Kern András, a Magyar Állami Operaház és a Danubia Zenekar koncertje, de több újcirkuszi és kortárstánc produkció is látható lesz.
A kapolcsi római katolikus templomban játszik többek között Szokolay Dongó Balázs, hallhatók a Weiner-nap alkalmával a Weiner Leo Zeneiskola ifjú tehetségei, valamint fellép a Budapesti Vonósok Kamarazenekar és a Danubia Zenekar Brácsa együttese is, míg a vigántpetendi templomban a Papageno Klasszikban minden nap egy új zeneszerzőt ismerhetnek meg a nézők a fellépők segítségével.
A Kőbánya Udvara idéntől a Póka Udvar nevet viseli továbbvíve Póka Egon zenei örökségét.
Ennek megfelelően teret kapnak az ifjú tehetségek és a legendák is: itt játszik többek között a godfater., a The Pontiac, Áron András & The Black Circle Orcheastra és az idén húszéves PASO. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával létrejött helyszínen napközben PIM buszmegállóval és az Alkotóművészeti Igazgatóság művészeti programjaival várják a látogatókat.
A tavaly debütált Petőfi Udvar nevéhez híven az idén 200 éve született költő előtt tiszteleg, így az udvarban megjelenik minden, ami Petőfi. Irodalmi és alkotóművészeti programokkal, kiállításokkal várják az érdeklődőket. A Hajógyár színpadán lépnek fel a Hangfoglaló Program támogatottjai, valamint az Aranyakkord, a Fiúk, a Belau, Bérczesi Róbert, a Pandóra Projekt, Lil Frakk és Sisi is.

Kapcsolódó
Az ezerarcú popikon – A Petőfi-kultusz nyomában
Éppen ma 175 éve, hogy 1848. március 15-én az európai városok sorában Pest-Budán is kitört a forradalom. Petőfi Sándor, a márciusi ifjak vezére és hőse születésének 200. évfordulóját ünnepeljük idén. A Fidelio a kettős ünnep kapcsán összeállítást készített a „Petőfi-kultuszról”.
A taliándörögdi Világzene Udvarban Palya Bea és zenészei, a Kerekes Band, a Besh o droM, a Cimbaliband, a Góbé, valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, míg a Hagyományok Háza FolkUdvarban többek között a Naszály és a Fonó zenekar is fellép, emellett lesz tánctanítás, zenés népi kvíz és folkkocsma is.
A Harcsa Veronika Udvar a jazz és társműfajai bázisa, ahogy a Magyar Jazz Szövetség udvara is a jazzrajongóknak szól, emellett az idén Kapolcson lesz a Magyar Jazz Ünnep is.
A Művészetek Völgyében a közlekedést az idén is a fesztiválkarszalaggal ingyenesen használható Csigabusz segíti a települések között. A fesztiváljárattal Tapolca és Veszprém is könnyen elérhető.
A fejléckép forrása: Sípos József / Művészetek Völgye