Plusz

Kurtág György és Roska Botond is Wolf-díjban részesül

2024.07.04. 11:30
Ajánlom
A rangos, pénzjutalommal is járó izraeli elismerést néhány hónap múlva vehetik át az idei díjazottak. Kurtág Györgyöt zeneművészeti, Roska Botondot pedig orvostudományi kategóriában tüntetik ki. A Wolf-díjasok több mint egyharmada a későbbiek során elnyerte a Nobel-díjat is.

A gázai háború miatt idén öt hónapos késéssel jelentették be július 3-án este a százezer dollárral járó Wolf-díj kitüntetettjeit, amelyet évente ítélnek oda Izraelben a matematika, az orvostudomány, a fizika, a mezőgazdaság és a zene területén. A rangos elismerésben Kurtág György zeneszerző és Roska Botond neurobiológus is részesül idén.  

Idén összesen kilencen, az Egyesült Államokban, Izraelben, az Egyesült Királyságban, Magyarországon, Franciaországban és Svájcban élő tudósok és művészek vehetik át néhány hónap múlva, egyelőre nem meghatározott időpontban a díjat.

A zeneművészeti elismerést Kurtág Györgynek ítélték oda,

ezzel ő a kategória harmadik magyar kitüntetettje,

1996-ban Ligeti György, 2018-ban pedig Fischer Ádám nyerte el a díjat.

A Svájcban élő, Magyarországon született és tanult Roska Botond megosztva kapta az orvostudományi díjat a Franciaországban és az Egyesült Államokban is dolgozó José-Alain Sahel francia tudóssal.

A fizika tudományában az Egyesült Királyságban alkotó Martin Rees professzor munkásságát ismerték el. A mezőgazdaság területén pedig három amerikai professzor, Elliot Meyerowitz, Joanne Chory és Venkatesan Sundaresan veheti át idén a díjat. Matematikából két izraeli osztozik a díjon, Adi Samir professzor a Weizmann Intézetből és Noga Alon professzor, aki a Princeton Egyetem és a Tel-Aviv Egyetem professzora.

Az izraeli Wolf-díj kitüntetettjeinek több mint egyharmada később elnyerte a Nobel-díjat is szakterületén.

Fejléckép: Kurtág György és Roska Botond (Fotó/Forrás: Huszti István / BMC; BrainVisionCenter)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Tízből kilenc gyerek rendszeresen hallgat zenét

Felmérés készült a gyerekek zenehallgatási szokásairól. Kiderült, hogy a magyar gyerekek kedvenc zenészei között túlsúlyban vannak a hazai előadók.
Plusz ajánló

Utcabállal ünneplik a francia nemzeti ünnepet

Július 13-án hat órától, a francia nemzeti ünnep előestéje alkalmából ingyenes koncertekkel és műhelyfoglalkozásokkal várja az érdeklődőket a Francia Intézet.
Plusz ajánló

Udvari mulatság a kismartoni Esterházy-kastélyban

Július 20-án egész napos programokkal várják az érdeklődőket Kismartonba, az esemény idei mottója Vivaldihoz kapcsolódóan a négy évszak. A kastélyfesztivál során bárki betekinthet az Esterházyak egykori udvartartásába, a gyerekprogramok mellett pedig természetesen hangversenyekkel is készülnek a szervezők. 
Plusz hír

Kurtág György és Roska Botond is Wolf-díjban részesül

A rangos, pénzjutalommal is járó izraeli elismerést néhány hónap múlva vehetik át az idei díjazottak. Kurtág Györgyöt zeneművészeti, Roska Botondot pedig orvostudományi kategóriában tüntetik ki. A Wolf-díjasok több mint egyharmada a későbbiek során elnyerte a Nobel-díjat is.
Plusz hír

A debreceni BMW gyár mellett épülhet fel a Közlekedési Múzeum

A város központjától mintegy tíz kilométerre, egy szántóföldön húzhatják fel azt az épületkomplexumot, amely otthont adna a Közlekedési Múzeumnak is. A Népszava információi szerint az erről szóló pályázatot augusztus elején hirdetheti meg a minisztérium.