Videósorozatunk hetente két alkalommal jelentkezik új részekkel, amelyekben párosával mutatjuk be az idei Kult50 szereplőit.
Nézze meg a legújabb részt itt:
Soharóza
Extravagáns divatbemutató, társadalmat érintő kérdések, kóruséneklés – mindez Kodály Székely fonójának alapötletére: a Soharóza Az Ügy című előadása – cat-walk-koncertje – 2018 egyik legizgalmasabb zenés színházi produkciója volt.
A Soharóza több mint tíz éve alakult, huszonöt tagú kísérleti kórus, bár a kottából éneklés sem idegen tőlük, azért a legjellemzőbb rájuk, hogy alapjaiban átfogalmazzák a kóruséneklést. Mozgás, közösségi zeneszerzés, improvizáció és játék.
Felléptek már barlangban, törökfürdőben, színházban, flashmobon és az Operában.
Nevüket egy valamikori szomszéd kislánytól, Soha Rózától kölcsönözték – persze úgy könnyű, ha a szomszédban mesehősnevűek laknak. A kórus vezetője, Halas Dóra klasszikus kórusban kezdte az éneklést és a karvezetést is, de doktoriját már a kórusimprovizációról írta. Nevéhez fűződik a KOMP, a kollektív komponálási módszer, a Soharóza pedig a mániája.
A SOHARÓZA bemutatja: Halas Dóra és Nagy Fruzsina: Tabu kollekció (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Dívány)
A 2016-os Tabu-kollekció az első közös projektjük volt Nagy Fruzsina jelmeztervezővel. Fruzsinának konkrét álma volt, hogy a jelmezeit énekelve mutassák be a modellek, és amikor ezt elmesélte a barátnőjének, Halas Dórának, ő rá is vágta, „csináljuk meg”.
2018 őszén mutatták be új előadásukat, Az Ügyet.
A bürokrácia útvesztőjéről szól, a hivatali káoszban az ügyfelek egyre kétségbeesettebbek, próbálnak eleget tenni az adminisztrációs feltételeknek, de még így sem biztos, hogy a csigalassú ügyintézés sikeres lesz,
és nem tűnik-e el a kérelem a bürokrácia lefolyójában. Napi aktualitás, parádés jelmezek, népzene (vagy inkább népies zene) és kóruséneklés. Ha van összművészet, abban az élre tört a Soharóza.
(szerző: Molnár Barbara)
Szamosi Zsófia
Ott állhatott Hollywoodban a Kodak Színház színpadán, amikor Deák Kristóf rendező átvette az Oscar-díjat a Mindenki című rövidfilmjéért.
Szamosi Zsófia imád filmezni, szereti a forgatásokkal járó összpontosítást, az „itt és most” egyszeri, megismételhetetlen izgalmát.
Főszerepet játszott 2018 legfontosabb magyar filmjében is, Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotásában, amelynek világpremierjét Cannes-ban a Kritikusok Hetén tartották, és ahonnan a legjobb első filmnek járó Európai Felfedezés díjával tértek haza. Az Egy nap sikerétől elválaszthatatlan az ő alakítása, amelyért számos elismerésben részesült, a magyar filmkritikusok díja mellett elnyerte a kassai Art Filmfesztivál Kék Angyal-díját csakúgy, mint a szarajevói és a kairói filmfesztivál legjobb színész-
nőnek járó díjait.
Szamosi Zsófia az Egy nap című filmben (Fotó/Forrás: Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál)
Szamosi Zsófia a Mindenki és az Egy nap esetében is pályakezdő, fiatal rendezőknek szavazott bizalmat, a filmeket kísérő sikersorozat meglepetésszerűen érte.
Így történhetett meg, hogy a legnagyobb nemzetközi sikereit egy új filmes generáció első filmjeiben nyújtott alakításaival érte el. A Mindenki szigorú kórusvezetőjét az Egy napban háromgyerekes túlhajszolt édesanya szerepe váltotta, a magyar filmben ritka, visszafogott és letisztult alakítással.
A komoly színészi koncentrációval járó forgatásokat hosszú előkészítő szakasz és próbafolyamatok előzték meg, csakúgy, mint színházi szerepei esetében. A Pali című monodrámában Maléter Pálnét formálja meg, a szerepet mélyinterjúk és korabeli dokumentumok alapján építették fel a PanoDráma Dokumentumszínházzal. Az elmúlt években a szabadúszást választó színésznő korábban 10 éven át Pintér Béla és Társulatának tagja volt. Legközelebb Deák Kristóf új filmjében, a Foglyokban és ismét egy elsőfilmes alkotásban, a Nagy Zoltán által rendezett Impromptuban láthatjuk.
(szerző: Gyürke Kata)
Ha kíváncsi a Fidelio további videóira, és szeretne elsőként értesülni az új részekről, iratkozzon fel YouTube csatornánkra ide kattintva>>>