A műsorvezető videómegosztó csatornáján már elérhető az ATV január 4-i műsora, amelyben kiderül, hogyan fogadta ezt a meglepetést Nagy-Kálózy Eszter, ám nem ez az egyetlen különös helyzet, amelyről szó esik adásban.
Kiderült ugyanis, hogy a művész nemcsak lélekben, de fizikailag is szemtől-szemben állt Babits Mihállyal és Ady Endrével!
A különleges találkozás egy új dimenziót nyitott Nagy-Kálózy Eszter életében, arról nem is beszélve, hogy az egyik legmeghatározóbb írás számára Babits Mihály Örökségem című verse, amely még gyermekkorában vált fontossá. Azért is, mert Babits – aki korának legbefolyásosabb költője volt, s aki eredeti nyelven olvasta végig csaknem az egész európai irodalmat – családi háttere és öröksége is nagyban hasonlít az övére: a bíró apa és a pedagógus anya mind a költő, mind a színész alkotói pályáján azt mutatja, hogy a családi környezet a lélek finomságára és a tehetség kibontakozására is nagy hatással van.
A műsorban Nagy-Kálózy Eszter beszél munkájáról, a közelmúltban hozott szakmai döntéseiről, a Nemzeti Színházból a Centrál Színházba történt igazolásáról, és arról is, hogy amikor dolgozik, nagyon koncentrál, de a család és a lelki nyugalom az első a számára.
Stílusában és tartalmában is rendhagyó tévéműsornak számít az ATV-n futó Sorok között Lutter Imrével, amelyben a Radnóti-díjas előadóművész ismert barátaival beszélget arról, hogyan változtatta meg az életüket egy vers, és hogy mit gondolnak a világról. A szórakoztató irodalmi talkshowban eddig nem ismert titkaikról vallanak a sztárvendégek. Szerelmek, barátság, hit, közélet, hétköznapi játszmák, küzdelmek, érzelmek és egyéni tragédiák kerülnek fókuszba, s az adott verseket versfilmként is bemutatja, előadja a versmondó művész, műsorvezető.
A sorozatban láthattuk már Molnár Ferenc Caramel énekes, dalszerzőt, Kovács András Péter stand-up comedys humoristát, Al Ghaoui Hesna külpolitikai újságírót, Puskás Peti színész énekest és Várkonyi Attila lemezlovast, vagyis DJ Dominique-ot. Nagy-Kálózy Esztert követően Bánki Beni slam poetry előadó, Pindroch Csaba színművész, Jakupcsek Gabriella műsorvezető, Szirmai Gergely YouTuber, filmkritikus, Törőcsik Franciska színművész, valamint Katus Attila és Szentgyörgyi Romeo, a Pécsi Sasok aerobic világbajnokai is a műsor vendégei lesznek, akikről Lutter Imre YouTube csatornáján exkluzív, a műsorban nem közölt tartalmakat is közzé tesz. A műsor támogatója és szakmai partnere: a Magyar Versmondók Egyesülete.
Fejléckép: Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter (Fotó: Éder Vera)