Plusz

Nyílt levélben tiltakoznak művészek a belarusz politikai foglyok helyzete miatt

2023.08.16. 13:55
Ajánlom
Mások mellett Margaret Atwood, Salman Rushdie, Elfriede Jelinek, Nádas Péter és Schiff András is aláírták az Alekszandr Lukasenko belarusz elnöknek címzett nyílt levelet, amelyben szolidaritásukat fejezik ki a teljes elszigeteltségben tartott politikai foglyokkal.

„Lukasenko úr, ön csak erőszakkal biztosítja a hatalmát. A foglyok teljes elszigetelése kínzás. De a foglyok nem képezik az ön tulajdonát. Mond még önnek valamit az a szó, hogy emberiesség?” – áll egyebek közt abban a levélben, amelyet tizenhárom világhírű művész címzett a belarusz elnöknek. A Könyves Magazin szúrta ki, hogy az aláírók közt két magyar, Nádas Péter és Schiff András neve is megtalálható, de három Nobel-díjas író, Elfriede Jelinek, Herta Müller és Olga Tokarczuk is szolidaritását fejezte ki a Lukasenko-rezsim politikai ellenfeleivel, akiket teljes elszigeteltségben tartanak.

Mások mellett Marija Kalsznyikava fuvolaművészt is megemlítik, ő volt az egyik vezetője a 2020-as kormányellenes tüntetéseknek, amely során azért tiltakoztak, mert véleményük szerint meghamisították a választási eredményeket. Az aktivistát nem sokkal később letartóztatták.

Kalesznyikava a börtönben megbetegedett, állapotáról azonban február óta nem érkeztek hírek.

A levél aláírói úgy fogalmaztak, február óta a fuvolaművész „eltűnt a föld felszínéről.”

A levélben ugyancsak szolidaritásukat fejezték ki Kalesznyikava szintén bebörtönzött férjével, Szergej Tihanovszkij-val, Maxim Znak ügyvéddel, Viktor Babariko politikussal, valamint többtucatnyi teljes elszigeteltségben tartott fogollyal.

Fehéroroszországra nézünk, és nem állunk le a kérdéssel: Hová tűntek ezek az emberek?

– írták. A levelet Margaret Atwood, Daniel Barenboim, Wolf Bierman, Durs Grünbein, Elfriede Jelinek, Gidon Kremer, Igor Levit, Herta Müller, Nádas Péter, Salman Rushdie, Schiff András, Olga Tokarczuk és Tomas Venclova írta alá.

Forrás: Börsenblatt, SN

Fejléckép: Nádas Péter, Margaret Atwood és Salman Rushdie (Fotó/Forrás: Máté Péter, Jelenkor Kiadó, Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Tízből kilenc gyerek rendszeresen hallgat zenét

Felmérés készült a gyerekek zenehallgatási szokásairól. Kiderült, hogy a magyar gyerekek kedvenc zenészei között túlsúlyban vannak a hazai előadók.
Plusz ajánló

Utcabállal ünneplik a francia nemzeti ünnepet

Július 13-án hat órától, a francia nemzeti ünnep előestéje alkalmából ingyenes koncertekkel és műhelyfoglalkozásokkal várja az érdeklődőket a Francia Intézet.
Plusz ajánló

Udvari mulatság a kismartoni Esterházy-kastélyban

Július 20-án egész napos programokkal várják az érdeklődőket Kismartonba, az esemény idei mottója Vivaldihoz kapcsolódóan a négy évszak. A kastélyfesztivál során bárki betekinthet az Esterházyak egykori udvartartásába, a gyerekprogramok mellett pedig természetesen hangversenyekkel is készülnek a szervezők. 
Plusz hír

Kurtág György és Roska Botond is Wolf-díjban részesül

A rangos, pénzjutalommal is járó izraeli elismerést néhány hónap múlva vehetik át az idei díjazottak. Kurtág Györgyöt zeneművészeti, Roska Botondot pedig orvostudományi kategóriában tüntetik ki. A Wolf-díjasok több mint egyharmada a későbbiek során elnyerte a Nobel-díjat is.
Plusz hír

A debreceni BMW gyár mellett épülhet fel a Közlekedési Múzeum

A város központjától mintegy tíz kilométerre, egy szántóföldön húzhatják fel azt az épületkomplexumot, amely otthont adna a Közlekedési Múzeumnak is. A Népszava információi szerint az erről szóló pályázatot augusztus elején hirdetheti meg a minisztérium.