Plusz

Óbudai Nyár – Ünnepeljük együtt a nyarat!

2023.06.22. 10:05
Ajánlom
Óbuda-Békásmegyer pezsgő kulturális, gasztronómiai élete és vendégszeretete legendás. Egykor a hangulatos, Krúdyt idéző kiskocsmák, ma pedig a változatos kulturális színterek, a Római-part és a Hajógyári-sziget vonzzák ide a látogatókat. Természetesen a kerület mára már legendás rendezvényeit sem hagyhatjuk ki a sorból. Idén június 23. és szeptember 16. között az Óbudai Nyár során remek programok várják az érdeklődőket.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A harmadik kerület egyik legnagyobb fesztiválja az Óbudai Nyár rendezvénysorozat, amely hagyományosan június végétől szeptember közepéig kínál szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget. Az Óbudai Nyár programjai a lehető legszélesebb közönségnek szólnak, hogy mindenki megtalálja a maga számára legvonzóbb eseményt, zenét, kulturális programot, vagy akár a pihentető kikapcsolódást segítő vízpartot és strandolást. Ezen a nyáron is arra invitáljuk önöket, hogy együtt ünnepeljünk, hogy legyen olyan az Óbudai Nyár, amilyennek szeretjük: sokszínű és felejthetetlen.

ONY-osszesprogram-095751.png

Az Óbudai Nyár programjai (Fotó/Forrás: Óbudai Nyár)

Nyárnyitó hétvégénken június 23. és 25. között egyaránt kedvezünk a magas kultúra kedvelőinek, a kisgyermekes családoknak, és a fiataloknak, akiket nem csak koncertekkel várunk, hanem idén először eSport bajnokságot is hirdetünk nekik!

Fellép többek között a Danubia Zenekar, Palya Bea, Rácz Gergő, a Carson Coma és a Neoton.

Ezen a hétvégén lesz a hagyományos Óbudai Búcsú és a kerületben élő számos nemzetiség hagyományörző találkozója is. Gyerekprogramjaink pedig, ígérjük, nem csak a legkisebbeket fogják szórakoztatni!

ONYNyarnyitohetvege-095753.png

Nyárnyitó hétvége Óbudán (Fotó/Forrás: Óbudai Nyár)

Idén már harmadjára élvezhetjük a természetes víz varázsát a Római-parti Plázson, Budapest egyetlen ingyenes dunai fürdőhelyén. A Plázs idén június 30-tól augusztus 20-ig várja az hamisítatlan Római-parti nyár és a víz szerelemeseit. A fürdőzők biztonságáról vízimentő-szolgálat gondoskodik, kényelmüket pedig ingyenes mosdó-, pelenkázó- és zuhanyzóhasználat biztosítja. Lubickoljunk a nyárban!

Plazs-095751.png

Nyitóbuli a Római-parton (Fotó/Forrás: Óbudai Nyár)

Az Óbudai Nyár keretében folytatjuk a tavaly nagy sikert aratott hangulatos Piknik-mozi vetítéseket, hogy egész nyáron jobbnál-jobb filmeket nézzünk meg együtt a nyáresti ég alatt.

Csak néhány film kínálatunkból: Zöld Könyv, Made in Hungária, Az ember, akit Ottónak hívnak, illetve a Micsoda nő!

Kell ennél pihentetőbb szórakozás egy nyári estére?

A nyár végén három óriási fesztiválhétvégre várjuk önöket: a Fő téren az Óbudai Kézműves Sörfesztivál, a Csobánka téren a Hékás Békás Családi Nap, a Mátyás király úton pedig a Csillaghegy a mi kis falunk fesztiválok várják önöket remek zenével, sztárfellépőkkel, míves sör és gasztro kínálattal.

Természetesen a kerület kulturális intézményei a megszokott színvonalas programjaikkal, komoly- és könnyűzenei koncertek sokaságával, filmvetítésekkel, tárlatvezetésekkel várnak minden kedves látogatót.

Az Óbudai Nyár programjairól, eseményeiről és friss híreiről részletesen tájékozódhatnak a fesztivál honlapján és Facebook-oldalán

Támogatott tartalom

Fejléckép: Koncertek az Óbudai Nyáron (Fotó/Forrás: Óbudai Nyár)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Tízből kilenc gyerek rendszeresen hallgat zenét

Felmérés készült a gyerekek zenehallgatási szokásairól. Kiderült, hogy a magyar gyerekek kedvenc zenészei között túlsúlyban vannak a hazai előadók.
Plusz ajánló

Utcabállal ünneplik a francia nemzeti ünnepet

Július 13-án hat órától, a francia nemzeti ünnep előestéje alkalmából ingyenes koncertekkel és műhelyfoglalkozásokkal várja az érdeklődőket a Francia Intézet.
Plusz ajánló

Udvari mulatság a kismartoni Esterházy-kastélyban

Július 20-án egész napos programokkal várják az érdeklődőket Kismartonba, az esemény idei mottója Vivaldihoz kapcsolódóan a négy évszak. A kastélyfesztivál során bárki betekinthet az Esterházyak egykori udvartartásába, a gyerekprogramok mellett pedig természetesen hangversenyekkel is készülnek a szervezők. 
Plusz hír

Kurtág György és Roska Botond is Wolf-díjban részesül

A rangos, pénzjutalommal is járó izraeli elismerést néhány hónap múlva vehetik át az idei díjazottak. Kurtág Györgyöt zeneművészeti, Roska Botondot pedig orvostudományi kategóriában tüntetik ki. A Wolf-díjasok több mint egyharmada a későbbiek során elnyerte a Nobel-díjat is.
Plusz hír

A debreceni BMW gyár mellett épülhet fel a Közlekedési Múzeum

A város központjától mintegy tíz kilométerre, egy szántóföldön húzhatják fel azt az épületkomplexumot, amely otthont adna a Közlekedési Múzeumnak is. A Népszava információi szerint az erről szóló pályázatot augusztus elején hirdetheti meg a minisztérium.