Plusz

Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs Pilinszky-estje és Budapest Bár koncert is lesz a Balaton-parton

2020.07.04. 11:55
Ajánlom
Idén is közel hozza a Balaton-parton nyaraló közönséghez a kultúrát a Kultkikötő.

A 15. évadát ünneplő programsorozat egy sokszínű program-palettával, több mint 130 felnőtt- és gyerekprogrammal, öt Balaton-parti programhelyszínen (Balatonföldváron, Balatonszárszón, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen és Badacsonyban) várja a nyarat – és természetesen azokat, akik a „sztenderd” nyári élmények mellé némi kulturális csemegét is fogyasztanának.

Elő a naptárakkal, íme július első két hetének lemenőbb balatoni programjai!

07_17_Szivarnyek_Facebook_cover-1140x563-115415.jpg

Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

SZÍVÁRNYÉK: PILINSZKY JÁNOS KÉT HANGON

DÁTUM: 2020.07.04. 20.30

HELYSZÍN: BALATONSZÁRSZÓ – CSUKÁS SZÍNHÁZ

Tavaly a Zsámbéki Nyári Színház keretében mutatkozott be Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós közös produkciója, ami most először a Balaton-parton is látható és hallható lesz. A Szívárnyék című előadás – amelynek rendezője Seres Tamás – Pilinszky János világát idézi meg, úgy, hogy közben az irodalom és a zene segíti egymást a színpadon. A szavak és a dallamok, a színész, a zenész, és nagy magyar költő személyiségének, gondolatainak találkozása kihagyhatatlan és nagyon izgalmas színházi élménynek ígérkezik – Balatonszárszó közelében tartózkodó kulturális ínyenceknek különösen ajánlott. 

unnamed7-115415.jpg

Kávészünet zenekar (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

KÁVÉSZÜNET ZENEKAR

DÁTUM: 2020.07.09. 21:00

HELYSZÍN: BADACSONY - FRISSTERASZ

A Kultkikötő északi parton található bázisa, a badacsonyi FrissTerasz egy igazán lendületes programmal nyitja meg a nyarat. A Kávészünet zenekar koncertjein – legyen az egy fesztivál, egy klub, vagy éppen a badacsonyi lankákon található borterasz – mindig garantált a partihangulat. Ez bizonyára most sem lesz másként: a koncerten a legismertebb klasszikus és kortárs költők művei, valamint saját szövegű versátiratok szólalnak meg modern, dinamikus hangzással.

unnamed4-115416.jpg

Járai Márk (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

JÁRAI MÁRK CSEH TAMÁS-EST

DÁTUM: 2020.07.10. 20:30

HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

A Halott pénz énekeseként ismertté vált Járai Márk számára mindig is meghatározó volt Cseh Tamás Bereményi Gézával való munkássága, amelyet gyerekkora óta végigkísért. A nosztalgikus hangulatú előadásban meghallgathatjuk a legendás duó generációkon átívelő szerzeményeit. A földvári színpadon minden bizonnyal felcsendül majd a Csönded vagyok, a Jobbik részem vagy a Születtem Magyarországon című dal is. Nyár. Este. Balaton. Cseh Tamás-dalok. Ennél több nem is kell egy kellemesen merengős júliusi estéhez.

unnamed5-115415.jpg

Budapest Bár (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

BUDAPEST BÁR

DÁTUM: 2020.07.11. 20:30

HELYSZÍN: BALATONSZÁRSZÓ - CSUKÁS SZÍNHÁZ

Mindig kivételes alkalom, amikor az ország legkeresettebb zenekara, a Budapest Bár a Balaton-parton lép fel. Erre legközelebb a Kultkikötő szárszói programhelyszínén, a Csukás Színház színpadán kerül majd sor, ahol a közönség egy ültetett, de annál szenvedélyesebb koncerten merülhet el az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak hangulatában és cikázhat az énekesekkel és zenészekkel – Németh Jucival, Mező Misivel és Szűcs Krisztiánnal, Farkas Róberttel, Farkas Mihállyal, Ökrös Károllyal, Farkas Richárddal és Kisvári Ferenccel – együtt a különböző stílusok között. Rég elfeledett dallamok, új köntösbe öltöztetett számok. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban. Ízig-vérig örömzene, ami biztosan kiszakít a hétköznapokból.

unnamed6-115415.jpg

Táncórák - Józan László és Ullmann Mónika (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

TÁNCÓRÁK

DÁTUM: 2020.07.11. 20:30

HELYSZÍN: BALATONBOGLÁR

A Kultkikötő balatonboglári helyszínének első színházi előadása a Rózsavölgyi Szalon Táncórák című előadása lesz. Az Ullmann Mónika és Józan László főszereplésével, Dicső Dániel rendezésében színpadra állított, romantikus és szellemesen szórakoztató darab az önfeledt színházi élmény mellett elgondolkodtat és ajtót nyit az autisták világára. A történet szerint a főszereplő Senga és Ever szomszédok, akik más-más okból, de bezárkóztak a saját világukba – hogy aztán kicsit ügyetlenül, de kíváncsi figyelemmel lépegessenek egymás felé. A közönség az ő történetükön keresztül, a szereplőkkel közösen juthat el a felismerésig: mégiscsak közös ez a világ, amelyet ki így lát, ki úgy, hiszen mindenki másképp egyforma.

További információ ide kattintva.

Nagy Viktor: „A kultúra jelenti az életerőt”

Kapcsolódó

Nagy Viktor: „A kultúra jelenti az életerőt”

Éppen tizenöt éves a Kultkikötő. Alapítója, igazgatója Nagy Viktor színművész – a Thália Színház tagja – a veszélyhelyzet idején még tartott attól, hogy a vírus ledönti a jubileumi évüket, ám szerencsére nem így lett: július 3-án nyit a Kultkikötő Balatonföldváron! Augusztus végéig játszanak majd – Földvár mellett – Bogláron, Szárszón, Fenyvesen és Badacsonyban. Nagy Viktor arról is beszélt a Fidelio.hu-nak, hogy Szárszón szobrot állítanak – közösen a helyi önkormányzattal – Csukás Istvánnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Tízből kilenc gyerek rendszeresen hallgat zenét

Felmérés készült a gyerekek zenehallgatási szokásairól. Kiderült, hogy a magyar gyerekek kedvenc zenészei között túlsúlyban vannak a hazai előadók.
Plusz ajánló

Utcabállal ünneplik a francia nemzeti ünnepet

Július 13-án hat órától, a francia nemzeti ünnep előestéje alkalmából ingyenes koncertekkel és műhelyfoglalkozásokkal várja az érdeklődőket a Francia Intézet.
Plusz ajánló

Udvari mulatság a kismartoni Esterházy-kastélyban

Július 20-án egész napos programokkal várják az érdeklődőket Kismartonba, az esemény idei mottója Vivaldihoz kapcsolódóan a négy évszak. A kastélyfesztivál során bárki betekinthet az Esterházyak egykori udvartartásába, a gyerekprogramok mellett pedig természetesen hangversenyekkel is készülnek a szervezők. 
Plusz hír

Kurtág György és Roska Botond is Wolf-díjban részesül

A rangos, pénzjutalommal is járó izraeli elismerést néhány hónap múlva vehetik át az idei díjazottak. Kurtág Györgyöt zeneművészeti, Roska Botondot pedig orvostudományi kategóriában tüntetik ki. A Wolf-díjasok több mint egyharmada a későbbiek során elnyerte a Nobel-díjat is.
Plusz hír

A debreceni BMW gyár mellett épülhet fel a Közlekedési Múzeum

A város központjától mintegy tíz kilométerre, egy szántóföldön húzhatják fel azt az épületkomplexumot, amely otthont adna a Közlekedési Múzeumnak is. A Népszava információi szerint az erről szóló pályázatot augusztus elején hirdetheti meg a minisztérium.