Két romantikus és egy huszonegyedik századi művet szólaltatott meg sorozata zárókoncertjén, hétfőn a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör széksorait megtöltő közönség azonban olykor úgy érezhette: barokk zenét hall. Gáláns menüettet, a Napkirály idejéből, Lully-féle ouverture-t, és passacagliát Händel-módra.
A világszínvonalat képviselő, nagy múltú zenei együttes eseménydús adventi időszakot él át - turné Japánban, németországi fellépés Boldoczki Gáborral, új koncertsorozat az Óbudai Társaskörben, és mindeközben ifjúsági hangversenyeket is ad, Baráti Kör Találkozókon játszik, valamint feszített tempóban készül az Olasz Kultúrintézetben meghirdetett bérleti hangversenyére és a jövő év eleji koncertekre.
A Fidelio Klasszik szeptember 17-i adásábanmegszólal Érdi Tamás, Kováts Kriszta és Szirtes Edina Mókus, valamint Rolla János, Köteles Géza és Koós Réka is.
A több mint egy évtizedes hagyományt követve, szeptember 19-én újra közös koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapest Klezmer Band. Az esten Bartók Béla, Weiner Leó, Johannes Brahms és Liszt Ferenc művei mellett elhangoznak Jávori Ferenc szerzeményei, így a már szinte klasszikus (közös) darabnak számító Klezmer Szvit is. A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymesterét, Rolla Jánost nem csak a koncertről kérdeztük.
Tassonyi Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Identitás – Európai látkép címmel nyílt meg, és augusztus 25-ig várja a látogatókat a német trombita-virtuóz, Till Brönner fotókiállítása a Ludwig Múzeumban.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében