Bank Tamás, a Játékszín igazgatója a közelmúltban jelentette be a következő szezon újdonságait. A 2024/2025-ös évadban két magyarországi bemutatót és egy ősbemutatót tartanak. Október 12-én láthatja először a közönség A lány a vonaton című adaptációt. A Paula Hawkins regénye és a DreamWorks-film alapján készülő színpadi változatot Horgas Ádám rendezi, a főbb szerepeket Lévay Viktória, Simon Kornél és Fehér Tibor alakítja.
Magyarországon ugyancsak először, december 7-én kerül színre Dan Brown A Da Vinci-kód című sikerkönyve alapján íródott, azonos című színpadi adaptáció Kolovratnik Krisztián, Gubik Petra, Makranczi Zalán és Szerednyey Béla főszereplésével, Szente Vajk rendezésében –
ez az adaptáció lesz a magánszínház ötvenedik, jubileumi premierje.
A harmadik bemutatót ugyancsak Szente Vajk rendezi, azonban szerzőként is jegyzi. A Menopauza elsöprő sikere után egy újabb tabudöntögető produkciót visz színpadra – ezúttal férfiakról, de nemcsak férfiaknak. A négy főszereplő: Nagy Sándor, Kolovratnik Krisztián, Csonka András és Feke Pál.
A 2023/2024-es szezont június 12-én társulati üléssel zárja hivatalosan a Játékszín, az utolsó színháztermi előadást június 24-én játsszák, ezt követően csak szabadtéri vendégelőadásokat tartanak – írták közleményükben.
A most futó évad közönségdíjasaira május 31-ig még szavazhatnak az előadások látogatói,
az elismeréseket a záró társulati ülésen adják át a színház szakmai díjaival együtt.
A Játékszín egyúttal megkezdte szabadtéri előadásainak sorát: május 4-én Etyeken tartották a Játékszín a Sonkamesternél című programsorozatot, a színház történetének eddigi legnagyobb kültéri eseményét. Két színpadon, tizenhat színész közreműködésével koncertekkel, pódiumbeszélgetésekkel és egy esti Menopauza-előadással szórakoztatták a közönséget.
A nyári hónapokban tizenegy városba – többek közt Kisvárdára, Siófokra, Tokajba, Tihanyba és Szegedre – látogatnak el kilencféle produkcióval, a kínálatban a már ismert sikerdarabok mellett újdonságok is megtalálhatók, először „utazik” a Francia rúdugrás és a Rém rendes vendég című előadás is.
Fejléckép: Játékszín (Fotó/Forrás: Juhász G. Tamás)