Hegedűs D. Géza szívének különösen kedves a Szervita téri játszóhely: a falakról visszanéző elődök közül ugyanis többel még ő maga is játszott.
„Kimondatlanul is egy komoly polgári, szellemi hagyomány felmutatása jelenik meg ajánlatként azok számára, akik betérnek” – meséli a videóban a két műsorvezetőnek, hozzátéve, hogy a Rózsavölgyiben lenni egyszerre jelent lelki, szellemi és testi emlékezetet.
Csiby Gergely és Józan László meglepetéssel is készültek a színművész számára: egy 1977-es képet vittek neki, amin Kiss Marival látható a Kísértés című film egyik jelenetében.
A két művész most a színpadon találkozik a Gyerekek című előadásban, ami azért is különleges munka Hegedűs D. Géza számára, mert Ujj Mészáros Károllyal most találkoznak először színházban.
Az új bemutató komoly témát feszeget, Bánfalvi Eszter és Mertz Tibor pedig – bár ők ebben az előadásban nem játszanak – fontosnak érzik, hogy a színház beszéljen a társadalmi problémákról.
„Mindenben van felelőssége a színháznak”
– vallja Mertz Tibor, Bánfalvi Eszter pedig ehhez kapcsolódva hozzáteszi, hogy a színháznak elsősorban az emberről kell szólnia.
Fesztbaum Béla előadásai is az emberről szólnak. Már két estjét láthatta a közönség a Rózsavölgyi Szalonban, a Molnár Ferenc-monodráma és az Ibsen-darab után azonban a színművész nem nyugszik: már egy harmadik projekten töri a fejét.
És hogy mi köze van a beszélgetés helyszínének, a Vígszínháznak a Rózsavölgyi Szalonhoz? Fesztbaum esetében a Szülőfalum, Pest, amely a Szent István körúti teátrum Házi Színpadán talált új otthonra:
Ahogy a színművész fogalmazott: az előadás „szülőfaluja a Rózsavölgyi Szalon, otthona a Vígszínház”.
A Mi jár a fejedben március 27-i adása itt tekinthető meg:
Fejléckép: Bánfalvi Eszter és Mertz Tibor a Mi jár a fejedben? március 27-i adásában (forrás: Rózsavölgyi Szalon / Youtube)