„A művészet és a tudomány szoros kapcsolatban van” – fogalmazott a Nobel-díjas Karikó Katalin, amikor áprilisban megtekintette a Rózsavölgyi Szalonban A Díj című előadást. A művészet és a tudomány még szorosabb kapcsolatba kerül most a Szervita téri magánszínházban, hiszen a soron következő – augusztusra tervezett – bemutató két humanista zseni, Albert Einstein és Charlie Chaplin barátságtörténetét beszéli el.

Kapcsolódó
„A kutatóknak szükségük van inspirációt meríteni a művészetekből” – Karikó Katalin ellátogatott a Rózsavölgyi Szalon Nobel-díjról szóló előadására
Krausz Ferenc után újabb Nobel-díjas tudós, Karikó Katalin is megtekintette a Rózsavölgyi Szalon február közepén bemutatott A Díj című előadását, amely az „atombomba atyja és anyjaként” emlegetett Otto Hahn és Lise Meitner szenvedélyes párviadalát meséli el.
Olivier Dutaillis francia író darabját Magyarországon először láthatják a nézők, a Rózsavölgyi előadását Ujj Mészáros Károly rendezi, akinek ez lesz a harmadik munkája a Szalonban, ahol jelenleg is fut Apróbetűs szerelem című rendezése. Einstein, a Nobel-díjas fizikus és Chaplin, a filmsztár a tudomány és a művészet két állócsillaga. Összeköti őket függetlenségük, emberségük és a humor is, amiben Einstein sem maradt el Chaplintől. Mindketten kivándoroltak az Egyesült Államokba, amely először befogadó arcát mutatta feléjük, később mindkettőjüknek szembesülniük kellett választott hazájuk másik arcával is.
Baráti viszonyt ápoltak
1931-ben, a Nagyvárosi fények Los Angeles-i premierjére Chaplin díszvendégül hívta Einsteint, amit ő el is fogadott. Chaplin volt az egyetlen, akit Einstein meg akart ismerni Hollywoodból. A fizikus egyébként úgy szimpatizált Chaplinnel, hogy addig semelyik filmjét sem látta, őt inkább a fényrészecskék izgatták a mozi vetítőjében is.
Találkozásukat nemrég a Nobel-díj Bizottság is felelevenítette, közzé téve kettejük legendás (állítólagos) párbeszédét.
Einstein: Amit a legjobban csodálok az ön művészetében, az az egyetemesség.
Egyetlen szót sem mond, mégis az egész világ megérti önt.
Chaplin: Igaz. De az ön dicsősége még nagyobb. Az egész világ csodálja annak ellenére, hogy semmit nem értenek abból, amit mond.
Modern idők, A diktátor, A párizsi nő... Chaplin filmjeinek egyszerűsége csupán látszat: a 20. század nagy traumáit vetítik előre. Mindketten megélték ezeket. A történelem világhíres szereplőiként és tanúiként mélyen foglalkoztatta őket az események hatása embertársaikra.
Többször találkoztak, de nem igazán olyan körülmények között, amelyek kedveztek volna a mély beszélgetéseknek közöttük. Valós találkozásaikat egészítette ki elképzelt párbeszédekkel Olivier Dutaillis,
mintha Chaplin és Einstein a 20. századból üzennének a 21. századnak.
A francia kritikusok méltatták a darabot. A Le Figaro így fogalmazott: „Csúcstalálkozás. Ész és humor. Figyelemre méltó értelmezés.”

Ujj Mészáros Károly, Epres Attila, Nagy Dóra és Pál András az Albert és Charlie olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)
A Rózsavölgyi Szalon készülő előadásában Albert Einsteint Epres Attila, Charlie Chaplint pedig Pál András alakítja. Helene, Einstein személyi titkárának szerepében Nagy Dóra lesz látható. A jelmeztervező Cselényi Nóra.
Fejléckép: Epres Attila, Nagy Dóra és Pál András az Albert és Charlie olvasópróbáján (fotó/forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)