Személyében a magyar színházművészet pótolhatatlan egyéniségét gyászoljuk - hangsúlyozza a Nemzeti Színház közleménye.
Törőcsik Mari Heves megyei Pélyen született 1935-ben. Nagyapja apró mozijában arról ábrándozott, hogy jön majd egy híres színész és felfedezi. Egerben az angolkisasszonyoknál tanult, majd előfelvételt nyert a békéstarhosi zenei gimnáziumba. Végül mégis egy fővárosi közgazdasági gimnáziumba iratkozott be.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakának elsőéves hallgatójaként kapta meg Fábri Zoltán Körhinta című alkotásának főszerepét. 1956-ban a cannes-i filmfesztiválon sokakat megigézett törékeny alakja, kifejezőerejének gazdagsága, köztük volt az író Jean Cocteau és a rendező Francois Truffaut is. Utóbbi azt írta: "anélkül, hogy a húszéves művésznő tudott volna róla, ő volt a fesztivál legnagyobb sztárja, ő érdemelte volna az Arany Pálmát".
Főiskolás éveiben annyit forgatott, hogy három vizsgára nem jutott ideje, ezért diplomáját évtizedekkel később, az elmulasztott vizsgák pótlása nélkül kapta meg.
1958-ban a Nemzeti Színház szerződtette. A következő három évben tíz filmet forgatott, a kor legjobb alkotásaiban játszhatott (Külvárosi legenda, Vasvirág, Édes Anna), Jancsó Miklós rendezte a Csend és kiáltásban, majd a Szerelmem, Elektrában. Ezt követte a Szerelem Makk Károllyal. Megismerkedett későbbi férjével, Maár Gyulával, aki neki írt filmeket, a Déryné, hol van? című alkotásért 1976-ban elnyerte a legjobb női alakítás díját a cannes-i filmfesztiválon.
Vígjátékokban is játszott (Gárdos Péter: Szamárköhögés, Tímár Péter Csapd le csacsi), később felfedezték a "fiatalok" - Xantus János (Női kezekben), Janisch Attila (Hosszú alkony), Mispál Attila (A fény ösvényei), Kamondi Zoltán (Halj már meg!), Fazekas Csaba (Swing) - is. Szerepelt a Nincs kegyelem című dokumentum-játékfilmben, Mészáros Márta Aurora Borealis - Északi fény című filmjében a főszerepet alakította. Több tévésorozatban is feltűnt.
A színházban kezdetben sokat kínlódott, színpadi színésznővé Zorin Varsói melódiájában nyújtott alakításával vált. Kiváló rendezők segítségével bonthatta ki ösztönös adottságait, művészi eszközeinek kiteljesítésében Jurij Ljubimov és Anatolij Vasziljev is inspirálta.
1978-ban megvált a Nemzeti Színháztól, a győri Kisfaludy Színház művészeti vezetője lett, 1980-tól a Mafilm, 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja, 1993 és 1996 között a Művész (Thália) Színház művésze, 1993-tól egy évig igazgatója volt. 1990-től 1992-ig a Magyar Színészkamara elnökeként is tevékenykedett. 2002-ben újra a Nemzeti Színház tagja lett, vendégként más színházakban is fellépett.
Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat: tragikus alakoktól komédiáig, társadalmi szerepektől zenés játékokig, karakterszerepekig.
2009-ben Kaposváron Marguerite Duras Naphosszat a fákon című színművében állt újra színpadra, majd a Nemzeti Színházban a többi közt Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú, Gorkij Éjjeli menedékhely, Ibsen Brand és Brecht Galilei élete című darabjában láthatta a közönség.
2008-ban egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, a szíve megállt, kómába esett, de napok után, csodával határos módon tudata, emlékező- és mozgásképessége visszatért. A 2009-es Magyar Filmszemle megnyitóján elmondta:
„Nagyon messziről jövök. De visszajöttem!”
Az elmúlt években több alkalommal került hosszabb-rövidebb időre kórházba. Csak 2018 nyarán vállalt újra színészi munkát: a Sztalker Csoport előadásában, William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregénye nyomán készült darabban hallhatta hangját a közönség.

Törőcsik Mari és Zsótér Sándor a Galilei élete olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)
A művészetét elismerő díjakat felsorolni szinte lehetetlen. 1959-ben Balázs Béla-díjjal, számos nagy nemzetközi fesztiválon a legjobb női alakítás díjával ismerték el, 1994-ben életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén. Kétszer tüntették ki Jászai Mari-díjjal (1964, 1969). Kossuth-díjat (1973) és Kossuth Nagydíjat (1999) is átvehetett, 1971-ben érdemes művész, 1977-ben kiváló művész címet kapott. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét ítélték neki oda, 2000-ben a nemzet színésze lett.
A Prima díjat 2003-ban, a Prima Primissima Jubileumi díját 2007-ben kapta meg. Többször is elnyerte a Színikritikusok Díját. 2011-ben a Színházi Kritikusok Céhének életműdíjával, 2014-ben a nemzet művésze címmel tüntették ki, 2015-ben Kölcsey Ferenc-emlékplakettet kapott, 2017-ben a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjával tüntették ki. 2005-ben Budapest, 2018-ban a Vas megyei Velem, 2019-ben Vas megye díszpolgárává avatták. 2019-ben Kossuth-nagydíjjal tüntették ki több évtizedes pályafutása során kimagasló szakmai hozzáértéssel és alázattal megformált alakításai, ikonikus filmfőszerepek és felejthetetlen színpadi figurák sorát felvonultató, kivételesen gazdag művészi életműve elismeréseként.
A Nemzeti Színház 2015 novemberében gálával és kiállítással ünnepelte a betegséggel küzdő színésznő nyolcvanadik születésnapját, aki könnyeit törölgetve nézte végig kollégái, barátai őt köszöntő előadását, az évforduló alkalmából pedig így vetett számot: "nekem szép és gazdag életem volt". Ez alkalomból jelentették be a nevét viselő ösztöndíj megalapítását fiatal, tehetséges színinövendékek támogatására.
„A színház adott neki erőt az élethez”
Részlet a Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatójának megemlékezéséből:
Törőcsik Mari számára a színház jelentette az életet. Amikor 2009-ben a klinikai halál állapotából visszatért, régi barátja, az orosz rendező, Anatolij Vasziljev „visszarendezte” az életbe Kaposváron A naphosszat a fákon című előadásban. Később is betegeskedett, sokszor gyenge volt, ám amikor a színpadra lépett, elképedve figyeltük azt az erőt, tartást, energiát, amit a szerepén keresztül mutatott. Igen, kivirult, eleven lett. Nyoma sem volt a gyengeségnek.
Csodáltuk, irigyeltük: honnan van ebben a beteg és törékeny testben az az erő, amit a színpadra lépve mozgósít.
Magányosan élt férje, Maár Gyula halála óta. Tudtuk, hogy a színház adott neki erőt az élethez. Az, hogy van dolga, feladata.
(…) Barátja, Pilinszky János költő az elsők között ismerte fel és fogalmazta meg ennek a páratlan tehetségnek a titkát. Így írt róla:
„A színészek túlnyomó többsége alakító művész, megformálja a figurát. Törőcsik Mari ritka kivétel, ő nem alakítja, ő táplálja szerepét, lázas ihlettel és folyamatosan. A színpadi alak számára nem kész ruha, mit estéről estére magára ölt: szemünk láttára, pillanatról pillanatra emeli ki szerepét önmagából és szövegéből, a teremtés forrón csupasz és kockázatos gesztusával. Józan és sugallatos egyszerre. Ezt a szélsőséges és nagyszerű ellentmondást csak zseniális művész tudja elviselni és megvalósítani. Kivételes lélek, ki egyszerre senkié és mindenkié… Törőcsik Mari – jelképes jelenet – egy vidám álarcot tép le magáról. Ami a maszk mögül kitűnik, nemcsak egy síró, elmaszatolt arcocska, hanem valami, amivel alig lehet szembenézni. Törőcsik Mari arca. Életének, szerepeinek, tehetségének örökös, mezítelen tápláléka.”
A közönség szeretete éltette. Kellő szerénységgel volt büszke az emberek feléje áradó szeretetére. A nagy alakítások, a tehetség, a kivívott és megérdemelt elismerés mellett valami egészen különleges sikerben is része lehetett Törőcsik Marinak: ő az egyetlen, aki magyar színésznőként világsztár lett.
Törőcsik Mari kérésére a művésznő temetését szűk családi körben tartják majd. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
FRISSÍTÉS!
Törőcsik Mari tisztelői a mai napon (2021. április 16.) 17 órától 21 óráig róhatják le kegyeletüket a Nemzeti Színház Hajóorrában felállított emlékhelyen, a továbbiakban pedig a hét minden napján 10 és 21 óra között. Törőcsik Mari kedvence a sárgarózsa volt, ezzel a virággal emlékezhetnek rá.
A tiszteletüket tevőket kérik, hogy a Nemzeti Színház Hajóorrát a Soroksári út felől kijelölt útvonalon közelítsék meg és a Duna felőli oldalon, a Nemzeti Színház parkolójának irányába távozzanak.
Fejléckép: Törőcsik Mari (fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)