Színház

"Ez is egy karikatúra"

2015.06.08. 10:00
Ajánlom
A korábbi években a POSZT-on nagy sikert aratott Székely Csaba komikus történelmi tragédiáját adja elő a versenyprogram részeként a szombathelyi társulat.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház névadója születésének 100. évfordulójára drámaírói pályázatot hirdetett, melynek 173 jeligés anyagából választotta ki a szakmai zsűri a nyertest, a nagy sikerű Bánya-trilógia írójaként ismertté vált Székely Csaba Vitéz Mihály című drámáját. Béres Attila rendezésének főbb szerepeiben Bajomi Nagy György, Csonka Szilvia, Szerémi Zoltán, Mertz Tibor, Németh Judit és Szabó Tibor látható.

Perényi Balázs válogató gondolatai: "Fergeteges társulati munkával vezetik elő Székely Csaba ellenállhatatlan humorú történelmi tragigroteszkjét. Bajomi Nagy György a címszereplő, alakítása az évad egyik legjobbja. Ilyen jó csatajelenetet nem is tudom, mikor láttam utoljára, láttam-e valaha. Ismét egy jeles előadás, amely rákérdez identitásképző történelmi sztereotípiáinkra. Szórakoztat és provokál, nem hagy nyugodni."

A darab írója így ír a darab történelmi alapjáról: "Erdély története mindig is zűrös volt, de a 17. század elejére a történelem szereplőinek sikerül végzetesen összebonyolítaniuk az eseményeket. A Vitéz Mihály címszereplője a legismertebb román nemzeti hős, majd minden romániai városban áll szobra. A karizmatikus Mihály vajda egymás ellen fordítja a székelyeket és a magyarokat, és simán elfoglalja Erdély trónját - erről a periódusról szól a dráma. Előbb foglalkoztatni kezdtek az ide vezető események, majd egyre jobban kezdett érdekelni maga Mihály.

Az a folyamat érdekelt, hogyan válik egy ismeretlen kereskedő akkora manipulátorrá, hogy könnyedén egymás ellen fordít két népet, ez ma is nagyon aktuális. Felfedeztem Mihályban a kalandvággyal megáldott karrieristát, akiben jól megfér egymás mellett a tisztesség és álnokság; akinek az élet egyszerre mulatság és taktika; aki ritkán mond igazat, a hazugságait viszont komolyan gondolja; aki attól fogva, hogy ráérez a hatalom ízére, megállíthatatlanul tör előre. Egyszóval megláttam benne a mai politikust" - foglalta össze Székely Csaba.

Béres Attila rendező kiemelte: "Számomra a legfontosabb és a legérdekesebb a Vitéz Mihály című darabban az ember és a hatalom viszonya. Azt a kérdést próbáljuk körüljárni, hogy hogyan hat a hatalom az emberre, hogyan változtatja meg a személyiségét, a hitét, a gondolkodásmódját, az egész életét. És főleg azt, hogy miért? Miért deformálja már-már szükségszerűen az embert a hatalom? Mik ennek a fokozatai? Megállítható ez a folyamat? Létezi-e a barátság a hatalommal bíró ember körül? Ez a darab, végtelenül humoros nyelvezetével, egy igencsak ironikus, már-már a groteszk határát súroló kórkép a máról... Ha úgy tetszik ez is egy karikatúra."

Turbuly Lilla a 7óra7 kritikájában a dráma kapcsán megjegyzi, hogy az emlékeztet is Székely Csaba korábbi, kivételes sikert aratott Bánya-trilógiájára, meg nem is. "Abban mindenképpen, hogy ezúttal is merészen nyúl hozzá megmerevedett toposzokhoz, emberközelbe hozza a történelmet, és nem átall nevetni azon, amin sírni vagy legfeljebb sírva-vigadni szokás. Van hasonlóság a nyelvi megoldásaiban is, itt azonban egy archaikusabb nyelvet imitál és kever a maival. A nyelvi lelemények - például, ami a káromkodások sokféleségét és szóvirágait illeti - itt sem maradnak el, vannak viccek, szójátékok bőven, és néha előjönnek az ismétléses szerkezetek is. Talán kevésbé ökonomikusan gazdálkodik a drámai alapanyaggal, mintha a korábbi egyfelvonásosokhoz képest itt a második már nem lenne olyan feszes. Összességében azonban izgalmas és érdekes drámai alapanyag született, amely méltán nyerte meg a szombathelyi színház Weöres-drámapályázatát."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
Színház interjú

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Színház interjú

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Színház hír

Egyeztetést sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete a kiözelmúltbeli balesetek miatt

A szakszervezet közleményt bocsátott ki, amelyben leírták, csak azokban az esetekben tudnak aktívan fellépni, ha szakszervezeti tag az érintett, ugyanakkor kezdeményezik, hogy más színházi szervezetekkel közösen dolgozzanak ki protokollt a hasonló esetekre.
Színház hír

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.