Színház

Gazdálkodj okosan! – kortárs magyar komédia ősbemutatóját tartják Szegeden

2024.01.25. 10:50
Ajánlom
Új ősbemutató várja a Szegedi Nemzeti Színház nézőit Fábián Péter rendezésében március 8-tól a Kisszínházban: a Gazdálkodj okosan! című komédiát az a tény ihlette, hogy az Európai Unióban az elmúlt hét évben Magyarországon nőttek legnagyobb ütemben a lakásárak.

Január 24-én kezdetét vette az új premier hathetes próbafolyamata, ami ősbemutató esetében azért is rendkívül izgalmas, mert – a rendező szavaival élve – „annyira friss a darab, hogy még születik a szövegkönyv”. Fábián Péter szerint az ilyen jellegű munkafolyamat nagyszerű alkalmat teremt arra, hogy együtt gondolkodjon a csapat, igazán személyessé váljon a történet. Az előadás célja, hogy a hazai ingatlanvásárlással kapcsolatos nehézségekre reflektáljon, a rendező és a színészek saját élményein keresztül pedig minél árnyaltabb képet adjon a lehetőségekről, mindezt persze sok humorral fűszerezve, magukon – és magunkon – nevetve.

A készülő produkciót a Jumanji című film is inspirálta, a történet szerint ugyanis Emőke és Tamás öt éve együtt vannak, szűk albérletekben húzták meg magukat, de túl a harmincon elérkezettnek látják az időt életük eddigi legnagyobb dobására: saját lakást akarnak vásárolni, ahol végre elkezdhetik a nagybetűs életet, szerencsétlenségükre azonban éppen a leghorrorisztikusabb ingatlanárakkal találják szembe magukat. Amikor már minden fészekrakó reményük elfogyna, az albérletük padlásán rábukkannak egy rejtélyes társasjátékra, amely különös varázserővel rendelkezik. Már csak egy kis szerencsére van szükségük, és övék lehet álmaik otthona! De mi van, ha nem jön az a hatos?

Gazdalkodjokosanolvasoproba-22-104938.jpg

Fábián Péter a Gazdálkodj okosan! című előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

A Gazdálkodj okosan! társasjátékban leginkább a szerencsén múlik, hogy nyerünk vagy veszítünk, leég-e a házunk, elmegyünk-e nyaralni vagy éppen kapunk-e hitelt a banktól. Kevés benne a döntési lehetőség, ezáltal

pont úgy vagyunk kiszolgáltatva a játékszabályoknak, mint a társadalmi körülményeknek.

Az előadásban színpadra lép Krausz Gergő, Sziládi Hajna, Borsos Beáta, Jakab Tamás, Molnár Erika és Vicei Zsolt. A díszletet Szakács Ferenc tervezi, a jelmezek Horváth Jenny munkája.

A bemutatót 2024. március 8-án tartják a Kisszínházban.

Fejléckép: Fábián Péter a Gazdálkodj okosan! című előadás olvasópróbáján (forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
Színház interjú

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Színház interjú

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Színház hír

Egyeztetést sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete a kiözelmúltbeli balesetek miatt

A szakszervezet közleményt bocsátott ki, amelyben leírták, csak azokban az esetekben tudnak aktívan fellépni, ha szakszervezeti tag az érintett, ugyanakkor kezdeményezik, hogy más színházi szervezetekkel közösen dolgozzanak ki protokollt a hasonló esetekre.
Színház hír

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.